Ami erőszak és ami nem az
Ez nem egy szexuális ragadozó, ez egy szerencsétlen lúzer – fogalmazott barátnőm, amikor szóba került a hazai metoo kampány neves áldozata, Marton László. Miután heten is előálltak a rendező szexuális nyomorúságának színes és életszerű bemutatásával, világosan látszik: szó sincs erőszakról. Szó van viszont egy komplexusos, beteg személyiség perverz nemiségéről, no, meg szó van néhány zavaros női elme ugyancsak tragikus safe space igényéről.
Van nekünk egy amúgy tehetséges színházi emberünk, a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezető tanára és a Vígszínház főrendezője, akiről kiderül, hogy meglehetősen furcsa módon közelít a női nemhez. Hogy ismeri-e a normális, egyenrangú, szereteten alapuló kapcsolatokat, hogy képes-e ilyesféle viszonyt teremteni és fenntartani, azt az újságolvasók nem tudják, de azt ma már mindenki tudja, hogy Marton előszeretettel vadászik fiatal nőkre, státuszával pótolva személyes varázsát. Vigyázat: a hatalom szexi. Nagyon nehéz eldönteni, hogy a hatalommal rendelkező tanár, rendező, vagy akárki más, a hatalmával hódít, vagy a hatalmával visszaél, amikor hódít. Továbbá vigyázat azért is, mert a dominancia-játék elég szokványos szexuális móka. Viszont előre megbeszélve röhejes. Az igazi dominancia-játékról csak akkor derül ki, hogy tetszik-e a résztvevőknek, amikor már benne vannak. Azaz a közszexualitásúvá vált rendező elég nehéz terepre szorult nemi vágyaival. Ő bizonyára élvezi a dominancia-játékot, de nem tudhatja előre, hogy partnerének fog-e tetszeni. Ha igen, az öröm kölcsönös.
Ha nem, hát lehet hazamenni…
Illetve, igen, értem én, hogy nem lehet, vagy nem olyan egyszerűen lehet. Értem én, hogy a nőkben van hajlam arra, hogy ne hagyják cserben a sokat remélő pasit, dacára annak, hogy ők nem akarnak semmit. Van hajlam arra, hogy behódoljanak az erősebb akaratnak, bár nem szívesen teszik. De azért lássuk be: amit Marton elvárt, kikönyörgött, kizsarolt (inkább afféle érzelmi, tudati, helyzetbetaszítós zsarolással), az nem említhető egy lapon a valódi véres-pofozós, leteperős, lábszétfeszítős erőszakkal. De vissza oda, hogy mit tudunk még! Nos, mindenki tudja, hogy milyen perverziói vannak Martonnak. (Pasolini-filmbe illően beteges a jelentet, ahogy saját rendezéseit nézve nemi szervét masszíroztatja aktuális nőjével… Beteges, ám nemi erőszaknak tekinteni erős fogalmi zűrzavar.) De vigyázat harmadszor is: nekünk ehhez tulajdonképpen semmi közünk. A leghatározottabban visszautasítom, hogy erről tudnom kelljen, visszautasítom, hogy Marton László, vagy bárki más nemi életének részletei nyilvánosságra kerüljenek.
Nem vagyunk swinger-klubban, hahó!
És ebből az is következik mindjárt, hogy elég nehéz részvéttel tekinteni a nyilatkozattevőkre. Inkább árulónak tűnnek. Olyan embereknek, akik egy intim viszony intim részleteit teregetik ki. S ezzel persze az intimitás lényegét rúgják föl, azt, hogy csak kettejükre tartozik mindaz, ami kettejük között történik. Úgy tűnik, olyan nők nyilatkoznak, akik a politikai korrektség, vagy a gyűlöletbeszéd-tilalom, vagy a fene tudja melyik újbaloldali agymenés eszmerendszerébe belezavarodva, azt hiszik, minden ellenük irányul, ami nekik rosszul esik. És persze azt is hiszik, tilosnak kell lennie annak, ami nekik nem kellemes. Legyen az szó, vagy élethelyzet. (Lám, ide vezet a holokauszttagadás kriminalizálása… Az volt az első ilyen baromság…) És itt vigyázat újra, sokadszor is. Mikor a közvélemény leszólja a Marton-afférokról beszámoló nőket, felháborodva sikít áldozathibáztatást a feminista média. Miközben nehéz úgy áldozatot hibáztatni, hogy nincsenek áldozatok. A nyilvánosságra került sztorikban nem történt semmi. Ahogy az egyik beszélő anyukája mondja:
„Biztos, hogy ezt jól csináltad? Mi rossz van abban, hogy tetszel neki. Szép kislány vagy. Szerintem nem kellett volna ellöknöd...”
Persze jól tette, hogy ellökte, ha úgy közeledett hozzá, hogy őt az zavarta. Mint ahogyan jól teszi mindenki, ha visszautasítja azt a közeledést, ami nem tetszik neki. Jól teszi, de ez az ő dolga. Az ő érett, felnőtt döntése vagy mulasztása. Nekünk, újságolvasóknak ehhez sincs semmi közünk. Nem zárhatjuk karanténba a férfi-nő viszonyt. Nem építhetünk annál komolyabb safe-space-eket, mint amilyeneket az elmúlt évszázadokban létrehoztunk. Az igen igent jelent, a nem pedig nemet. Ilyen egyszerű. (Még a swinger-kubban is.) Ha nem tiltakozol, akkor beleegyezel. Ezt nem erőszak, ez nem áldozatiság.
Ez pusztán néhány zavaros elme belebódulása az újbaloldal kaotikus és aggasztóan patologikus társadalmi víziójába.
A nem bántalmazott mesélők azonban most a nyilvánosság előtt járatják le Martont. Aki persze e történetek szerint nem valami szimpatikus alak, de béna, nyomorúságos szexuális kezdeményezés-kísérleteivel korántsem követett el olyan bűnöket, amelyek miatt most pályája ellehetetlenítésével kelljen lakolnia. Ha erőszak történt, nos akkor éppen velünk, olvasókkal, hírfogyasztókkal tesz erőszakot a média. Éppen most próbálják letolni a torkunkon, hogy az erőszak az, amit néhány bomlott elme erőszaknak nevez. Majd ők eldöntik.
