Az erőszak és a húsz év

Az ismert balliba rendező Schilling Árpád asszonya, Sárosdi Lilla állítólag egy szexragadozó áldozata lett. Vagyis csak majdnem, kábé húsz éve látta egy kocsiban Marton László löttyedt kukiját, és azóta sem képes szabadulni az emlékétől. E rettenetes esethez hasonlóan, az eddigi írások jelentős részének narratívája arról szólt, hogy „a nők áldozatok”, másik része pedig „ők is beleegyeztek”. Ezt akár méltányolhatjuk is mindkét oldal jól érvel, csak egy kisebb bökkenőt említenék. Én erről a bökkenőről beszélnék, az időről. Arról a hosszú-hosszú, lassan vagy gyorsan pergő időről.

Engedjék meg a kedves olvtársak, hogy panaszkodjak. Közel húsz éve ugyanis én igazságtalanul kaptam kettest pénzügyjogból. Ez pedig - jelenlegi álláspontom szerint - a tanári hatalommal való visszaélés volt, amit ezúton kérek reparáltatni, márpedig azonnal, visszamenőleg. Hátrányt szenvedtem ezzel, nem lettem summa cum. Ha az lettem volna, mára akár multimilliomos sztárjogász is lehetnék. Úgyhogy kérem az egyetemet arra is, hogy ezt a pár milliócskát akkor, mint kártérítést nekem kifizetni szíveskedjenek.

Az egész ott kezdődött, hogy volt ez a Harvey gyerek, Weinsteinéktől, aki állítólag nagyon gonosz szexragadozó volt. Olvasván az erről szóló összeállítást, a színésznők jelentős része 1993-95 között kapott ajánlatot – közelítette őket meg csúnyán, stb. Az egészről az a benyomásom, hogy a Harvey Weinstein egy mocskos fickó lehet, de nem szexragadozó, hanem szexpocok. (Ráadásul lúzer szexpocok.) Vagy patkány, féreg, kinek mi tetszik.

Csakhogy ez a húsz éves időtartam egy kis zavart kelt az erőben.

Nem kívánok egy undorító férget megvédeni, mert az undorító férgek akkor is azok, ha húsz évvel később mondják el róluk, szóval alapvetően ölég durva a dolog, továbbá ma is vannak áldozatai. Ám!

A helyzet a következő: legutóbb az úszóbotrányok kapcsán került elő a Kiss László ügy. Ő 1961-ben erőszakolt, s erről bírósági ítélet volt. Mondom: volt ítélet, ami legalábbis erősen valószínűsíti, hogy a dolog megtörtént. Volt sértett is, és feljelentést is tett. Mert bizonyítani lehetett.

Azonban az előbbi esetek sajnos egy rövid, ám annál fontosabb tényezőben különböznek: itt emberek állítanak valamit, semmilyen hatósági, rendőrségi „ügy” nem volt. Ha valóban annyira megsértődtek volna, akkor nem most jönnek elő a dologgal, hanem akkor. Ne felejtsük: amerikai esetekről, jogállamról, jogvédelemről, meg minden erre specifikusan létesített és működő jogi eszközrendszerről beszélünk. Amerikában ugyanis ezt elég komolyan veszik.

Nekem ne jöjjön senki azzal, hogy nem jogász!

Ha valakit megerőszakolnak, vagy egyéb ilyen jellegű – szexuális bűncselekmény keretébe tartozó - ocsmányság történik vele, legyen bármennyire is karrierista, továbbá nem jogász – a feljelentést meg fogja tenni, ahogy megtette azt a Kiss ügy sértettje is.

Ami pedig a köznapi érintkezésekben „ajánlatot” tevő férfiak ügyét illeti, nos vannak és lesznek ilyenek. Utólag aztán kétféleképp lehet erre a dologra emlékezni: Sanyi bácsi nagy hódolója volt a nőknek – Béla bácsi kilógó nyelvvel rohant a nők után.

Húsz évvel korábbi eseményekbe annyi minden beleérthető, s utólag annyi dolog van ami az álláspontunkat – az álláspontokat megváltoztatja, hogy egész egyszerűen parttalanná válik a dolog.

Ha valaki valakinek rosszat tesz, utólag, akkor például egy ártatlan csínyre is lehet szintén utólag nagyon haragosan visszaemlékezni.

Szóval, húsz évvel később valakit azzal vádolni, hogy „ajánlatot tett”, az irodalmi munkásság része. Sajnos, bármennyire is utálni fognak engem jogvédőék, azt kell mondanom, a húsz év utáni „valami történhetett”, meg „úgy emlékszünk vissza” nekem még jogvédő szemszögből is nagyon aggályos. A jó hírnév megsértése, a személyhez fűződő jogok kérdésköre, sőt, a rágalmazás és még akár a becsületsértés tényállásai is felmerülhetnek.

Csak szólok: ez itt egy olyan boszorkányüldözés, hogy a végén hetedíziglen fogjuk egymás anyját elküldeni a bús francba, s lehetetlen lesz igazat adni bárkinek. Sárosdi kisasszony sztoriját pedig akkor fogom elhinni, ha előkerül legalább még egy eset a közelmúltból.

Addig sajnos az egész „erőszakos ajánlattételt” művészi életművének, színésznői karrierjének részének, egy kiváló alkotásának, irodalmi munkásságának tekintem.