Pesti Srácok

Ha Gyurcsány combját tapizzák a moziban, arról is az Orbán tehet!

Ha Gyurcsány combját tapizzák a moziban, arról is az Orbán tehet!

Hogy mi történt a Keleti pályaudvar melletti szállodában, már az is nehezen definiálható. Ünnep, megemlékezés, választási kis-nagygyűlés, lakossági fórum, vagy a Demokratikus Koalíció hatodik szülinapja? Aki a helyszínen volt, olvasott róla, vagy nézte a hitgyülis tévében, az mindenből kapott egy kicsit. Volt itt szó ’56-ról, a Fideszről, Orbánbasi bűneiről, a jobbikról, a baloldal helyzetéről, egy kis szakpolitikáról, megjelent Horn Gyula és Kádár szelleme, és lehetett enni tortát is. Ja és még hozzá lett kenve egy kis #metoo coming out fűszer, moziban combot fogdosó hatalmasságokkal. Akár egy bőségtál, amire kissé rendezetlenül dobálták rá az egymáshoz nem nagyon passzoló ételeket, előtte egy kis kevertből készült tüskével megalapozva; és öntöttek mellé vagy nyolcféle lőrét, vagy flakonos bort a Keleti pályaudvar melletti éjjelnappaliból.

Már az előzmények is kissé kaotikusra sikeredtek, nem sok jót ígértek. Esett az eső, rossz idő volt és a forradalmat, a kormánybuktatást is át kellett rakni egy esőnapra, illetve elképzelhetetlen volt ezúttal (is), hogy Gyuriferi tömegeket mozgasson meg az utcán. Így egy szállodát választottak. Úgyis csak a szokásos közönség jött el. Nem jött el viszont a meghívott Bokros Lajos, betegségre, megfázásra és rossz időre hivatkozva. Habár pár órával később a csöpörgő esőben koszorúzott a Nagy Imre szobornál Gyuriferivel és többi ballib párt vezetőjével.

Fletó beszéde viszont tényleg követhetetlen volt. Valahogy nem volt formában. Zavaros, összefüggéstelen, csapongó fórumozásnak tűnt az egész. Pedig volt előtte papír – de ő azt alig használta. Nem is lehetett mindig követni. A nézőknek se nagyon sikerült. Talán megijedt a lehetőségtől. Hisz Botka bukott, a szociknak meg csak egy reggeli közös koszorúzás maradt, egy szerencsétlen Kunhalmi Ágnessel. Gyurcsány beszédét pedig adta az ATV, így újra tetszeleghetett (volna), mint Orbánbasi igazai kihívója a nyilvánosság előtt.

PestiSracok facebook image

Nos, nem sikerült.

A beszéd ugyan egy kis október 23-i forradalmi gondolattal indított, de utána csak zavaros belpolitikai fejtegetés maradt. Megtudtuk, hogy az Orbán-rendszer a hazugság maga – bármit jelentsen is ez. De az is előkerült, hogy inkább 2018-ban kellene nyerni, nem 2022-ben. Meg a sok-sok közhely, hogy a DK a legtisztességesebb, legegyenesebb „élő” politikai párt. „Baloldali, szabadelvű, polgári” – bármit is jelentsen ez!

Azután jöttek a furábbnál-furább gondolatokat!

Gyuriferi elmondta, hogy ma félni kell, ha valaki a fészen megoszt egy kritikát az iskolában történtekről, utána nem veszik fel a gyerekét a választott gimibe. Azt is, hogy az anyukája cseléd volt – így mindig is baloldali marad. Aztán voltak olyan fantasztikus kijelentései, miszerint Orbán egy új Kádár, de egyébként van itt egy kettősség, mert a Kádár-rendszer nem is volt olyan rossz. (Nem lehet kidobni az ablakon!) Mert a krumplileves ugyan krumplileves volt, de Gyurcsány szerint Kádár „mindig belerakta a kolbászt”... Ahogy Weinstein is – de ezt csak én teszem hozzá.

Azután gyorsan elhatárolódott a Jobbiktól. Mert szerinte, akik ilyen gyorsan meg tudnak változni, azok ugyanilyen gyorsan vissza is tudnak változni. (És mivel nem nézett megint időben a megírt szövegébe – ezt kétszer is elmondta).

Persze a Jobbiktól való elhatárolódás mögött a szociktól kifaroló szavazókért való küzdelem áll. Hisz Botka bukása után (Lendvai Ildikó szavaival) megjelentek a hullarablók.

Utána jött a legzavarosabb rész. Gyurcsány szerint ugyanis „az utolsó élő rendszerváltó párt az MSZP, amely ma soha nem látott kihívásokkal néz szembe.” A Fidesz pedig nem rendszerváltó párt, mert már csak nevében azonos a 88-as Fidesz a maival. Ráadásul „mára magánemberi és közéleti megvetésem tárgyává vált”, amit ki gondolt volna, ugye? A követhetetlen fejtegetés végére maradt a csattanó: „a mai Demokratikus Koalíció jobban hasonlít az 1988-as Fideszre, mint a mai Fidesz egy hasonló nevű egykori pártra”. - bármit jelentsen is ez!

Nos, kell még valamit mondanom, Ildikó?

Sajnos mondott.

Halottunk valamit Jézusról és az apostolokról az iskolába bevezetett erkölcstan apropóján, és arról, hogy a plébániákon van helye a hittannak (ez az üzenet kapott az egyik legnagyobb tapsot); és idézte Horn Gyula szavait – kissé kiforgatva szánt szándékkal. Megjegyzem van némi pikantériája az 56-os forradalom emléknapján a pufajkás HornyGyufát idézni.

A zavaros fejtegetésbe hogyhogy nem beleszőtte azt a furcsa vádat, miszerint a mai Magyarországon félnünk kell attól, hogy a moziban a combjukra teszi egy hatalmasság kezét, vagy még beljebb...

„Biztos vagyok-e abban, ha beül mellém a főnököm, és este 11-kor azt mondja, hazavisz, akkor engem visz haza, és nem az én kezem viszi a saját combjára, vagy még beljebb (taps, nevetés) mert olyan a kultúránk, ahol a hatalommal való bármilyen visszaélés, legyen a kezdeményező bármilyen nemű és szándékú, az nem megértésre, nem félrepillantásra, nem jópofának tűnő viccekre sarkall, hanem elítélésre."

Furcsa egy metoo# comming out volt ez! Leginkább az az összefüggés, miszerint a moziban Gyuriferit tapizó főnök prototípusa is az Orbán-rendszer miatt született meg.

A végére viszont megtudtuk, hogy a demokratikus ellenzéknek csak egy esélye van a győzelemre, ha együttműködik. Önmagával.

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.