Pesti Srácok

Vesztesek nagykoalíciója

Vesztesek nagykoalíciója

Remek hírek érkeztek ismét Németországból, és most kivételesen nem a kihelyezett afgán és szír agysebészek konferenciaturnéjáról számolhatunk be. Röpke hónapok kellettek csak, és sikerült összehozni a németek és Európa számára is a legjobb megoldást, egy olyan kormányt, ahol a történelmi vereséget szenvedett szocdemek hat minisztériumot kapnak a történelmi mélyponton lévő CDU-tól, ebből három kiemelten fontosat.

Ekkora siker történelmi bukás után talán meglepő, hogy a külügyi tárcára maga a "kis proletár", az alkoholos folyadékok nagy barátja, Martin Schulz tartott igényt. A pártjában ezt olyannyira rossz szemmel nézték, hogy pénteken Schulz bejelentette, mégsem indul a miniszteri székért, a bársonyszék helyett marad a bárpult. Szerdán jelentette be, hogy indul a tárcáért, pénteken már visszakoznia kellett. Így írt erről a Twitteren: „Mindannyian az országban élő emberekért politizálunk. Ez azt is jelenti, hogy személyes ambícióimat a párt érdekei mögé helyezem”. Magyarul még az SPD-ben is sok, amit Schulz csinál, így egyelőre leállították a lánglelkű vörösingest. Ne feledjük egyébként, hogy arról az SPD-ről beszélünk, akik még tárgyalni sem akartak a koalícióról.

A lenini úthoz azonban hozzátartozik a konspiráció, alkalmazkodás is, így aztán ők nevethetnek most is a végén.

PestiSracok facebook image

Az előzetes megállapodások szerint a CDU-CSU pártszövetség 9 tárcát kap, az SPD pedig, ahogy említettem, hatot. Ebben a hatban viszont benne van a pénzügyi, a munkaügyi-szociális és külügyminisztérium is. Nem rossz alku egy történelmi vereség után…

Fontos volt nekik a megállapodás, mert ha ez most nem jön össze, akkor készülhettek volna az újabb választásra, és lassan 20% alatt mérik őket a közvélemény-kutatók. Abból pedig nem jön ki hat minisztérium.

Merkelnek is fontos volt a megállapodás, lejtmenetben a népszerűsége, saját pártjában is egyre többen támadják, ezért kapaszkodik a kancellári székbe, ahogy egyszeri migráns a német pénzcsöcsbe; utódja pedig nem nagyon van.

Eközben mindkét nagy politikai formáció sikítófrásztól szenved, hogy esetleg az AFD tovább erősödik, ők meg tovább gyengülnek.

Egy új választás kiírása pedig balul is elsülhet és volt kormányzás, nincs kormányzás. Az eszükbe sem jut, hogy a híresen megértő és bólogató német társadalom elégedetlenségére figyeljenek, hogy valamit jó ideje iszonyatosan rosszul csinálnak és ez kiveri a biztosítékot, még birka körökben is. Nem, át kell vinni az eddigi baromságokat, nincs mese. A nép meg majd megérti, megszokja vagy nem, de csöndben marad. Legalább is ez a terv, a végtelenségig szembe akarják kormányozni a hajót az árral.

Mindkét fél elégedett jelenleg a megállapodással, hihetetlen lendület várható a németektől most, hogy fellélegeztek a marakodók. Vagy nem? Egyre gyérülő támogatottságukat és a társadalmuk érdekét félredobva megosztoztak a koncokon, mehet minden tovább azon az úton, amelyen fogynak az útitársak.

Olyan paktum ez, ami most mindenkinek jó, de hosszabb távon mégsem jó senkinek.

A legégetőbb fenyegetést, az új választásokat elkerülték, most együtt kéne dolgozni két olyan pártnak, melyek lassan komoly erkölcsi adósságba kerülnek a saját társadalmukkal szemben. Két olyan gigapárt, néppárt, melyek eljutottak oda, hogy bár teljesen más nézeteket és utakat vallanak magukénak, most mégis egymás kezét kell fogniuk a túlélésért.

Nem sima nagykoalíció, mely mögött ott a majdnem teljes társadalom, hanem kiüresedő néppártok vergődése, egyre kisebb támogatottsággal.

Hogy lesz ebből közös kormányzás, és mire számíthat ezzel a felállással Németország és Európa? A megállapodás a szokásos lózungokat hozza: erős Európát, közös célokat, blablabla. Ennek ellenére egyelőre örülnek, ha otthon rendet tudnak tenni, nemhogy a britek pénzét kipótolják az EU kasszájában.

A koalíciós szerződés ugyan megemlíti a menekültek szigorúbb ellenőrzését, mennyiségi korlátozást, keményebb elbírálást, kitoloncolást, de a lényeg nem ez. Sajnos azok a törekvések jelentik a valódi üzenetet, miszerint Berlin kiáll a menekültek folyamatos beengedése, szétosztása mellett, így az egyes tagállamoknak kellene vállalni a terhet, erről továbbra sem mondtak le. Ilyen tehát szerintük az „európai összefogás”.

Egy viszont biztos, Schulz nem lesz külügyminiszter, ez legalább jó hír a németeknek, magyaroknak és egész Európának.

Hogy mit főznek majd ebben a kondérban, amibe mindent beledobáltak, az egyelőre talány, de félhetünk attól, hogy nem fog rendesen összeérni és nem lesz valami jó íze.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.