Pesti Srácok

Fapinák és kancigányok

null

Azok számára, akik netán kifogásolták a szombati tüntetés hosszúcici-szopó, langyika megnyilvánulásait (értsd. G-Ras Dr. Dre-től einstandolt akármije, a pride-os ruhatár újragondolása, valamint goa after parti az Oktogonon), van egy jó hírünk. A tüntin azért megjelentek az igaz szittya magyarok is, hogy jó hírünket tovavigyék a Kárpát-medence poshatag, magyarkodó légköréből a cizellált nyugat irányába.

Merthogy mi is történt? A Roy testvérnél és Szálasi Pistánál, valamint a heteket karikással terelgető életmódnál leragadt neo-poszt-jobberek néhány díszpéldánya sakálfalkába verődve kezdte kioktatni szép beszéddel a parlamenti rendőrsorfal tagjait. A baj ott kezdődött, amikor észrevételezték (v.ö. látókörükbe került), hogy egy rendőrnő is szolgálatot teljesít a sorfalban. Mivel nemrég volt Gyümölcsoltó Boldogasszony, hozzá külön kis szónoklatot is címeztek, melyet muszáj szó szerint idézni:

„Nézd már azt a fapinát! Három hónapja baszták meg utoljára. Pókos a pinája. Néz rá, hogy mosolyog, baszd meg, tuti igaz!”

PestiSracok facebook image

E szavak hallatára – nyilván a műveleti parancsnok közbeavatkozására – a rendőrnőt az első sorból hátrébb helyezték, és helyét egy férfi kollégájával töltötték fel. Atilla unokáit viszont, akiknek Allah az utolsó mentsváruk, ez sem hatotta meg. A cserét így kommentálták:

„Nézd, el is megy hátra, baszd meg, a fapina! Jött helyette egy kancigány.”

Hiába, na. Néppártosodni tudni kell. Például úgy, hogy a pszeudoliberális köpönyeg alatt otthagyjuk a kissé már kopottas, vadhajtásos nyáltól csúszós gárdamellényt. Aztán ez így együtt simán megóv minket mindentől. Mert ahogyan Darwin oly találóan és plasztikusan megfogalmazta, a fajok versenyében nem a legerősebbek, vagy a legagresszívebbek, hanem az alkalmazkodásra leginkább képesek maradnak fenn. Például a húspinák és a kanfehérek.

Egy gond van ezzel. Hogy a szemmel láthatólag ittas, és az iskolapadból (iskolapadból?) még alig kinőtt Kazinczy díjasok egyáltalán nem látszanak régi motorosnak. Tehát minden bizonnyal új hajtások. Ojtások, nemesítések, ha úgy tetszik.

És ennek ellenére fapináznak, meg kancigányoznak.

A videón látható jelentnek társadalomlélektani aspektusból nézve azért volt két markáns tanulsága. Egyrészt, hogy a fröcsögő jobberek mellett álló rasztapaszták szó nélkül figyelték a nyomdafesték-taszító diskurzust, és szavuk nem volt arra nézvést, hogy hát azért basszátok már meg, srácok, ez azért már nem járja.

A másik, ugyanennyire figyelemreméltó pont a rendőrök által tanúsított magatartás. A Készenléti Rendőrség tagjai rezzenéstelen arccal, némán álltak a sorfalban. Nem vesztették el a hidegvérüket, nem próbáltak bosszút állni a társaikon esett sérelemért. Ide citálva 2006 eseményeit, talán nem túlzás, ha azt mondom, hogy Gyurcsány azonosító nélküli pribékjei ilyen szavak hallatán már nem is szemre, hanem egyenesen agyalapi mirigyre céloztak volna, hogy aztán a felnyílt koponyába még bakancsos lábbal bele is tapossanak.

A konklúzió teljesen világos. A tüntetők, akik éltek demokratikus jogukkal, egészen a végső határig elmentek. Provokáltak, feszegették a pofonládát, és szinte várták, hogy mikor lesz belőlük Reuters vezető hír. Ezzel szemben a rendvédelmet biztosító szervek olyannyira a helyzet magaslatán álltak, hogy nemcsak a Parlament előtt, de az éjjel az Oktogonon rendezett, már-már szokásosnak tekinthető goa partit is zokszó nélkül vigyázták fel. Úgyhogy ez most nem jött össze.

Az még kérdéses, hogy a Jobbik kiad-e valamiféle bocsánatkérő közleményt a rendőrség felé, avagy kizárja-e tagjai sorából a kis köcsögöket, amennyiben beigazolódik, hogy a párt tagjai. Esetleg terveznek-e valamiféle szép beszéd – helyes kiejtés tanfolyamot indítani, mondjuk a Spinoza Házban?

***

A csodálatos jelenetet a 24.hu facebook-oldalán lehet megtekinteni, 14:43-nál kezdődik.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.