Pesti Srácok

Grundfoci emberhiánnyal

Grundfoci emberhiánnyal

Inkább beszerez még két képviselőt, mintsem lemondjon a külön frakcióval járó pluszpénzről az országgyűlésbe három taggal bejutott Párbeszéd. Negyedikként hozzájuk ül be Bősz Anett, akit bizonyára azért talált ki Fodor Gábor, hogy ne röhögjék már ki mindig, amikor többes számban, Liberálisok alakban hivatkozik saját magára. A Párbeszéd frakció ötödik tagja viszont ennél is viccesebb: Burány Sándor, az eddig egész szép MSZP-s pártkarriert befutó szocialista politikus egy éles kanyart bevéve lesz a Párbeszéd frakció tagja. Zakatol tehát tovább az elégtétel úgy, hogy a Fidesznek a kisujját se kell mozdítania.

A Párbeszéd három tagjához, Karácsony Gergelyhez, Szabó Tímeához és Tordai Bencéhez csatlakoznak további ketten. Az, hogy Bősz Anett a Magyar Liberális Párt (közkeletűbb nevén: Liberálisok, még közkeletűbb nevén: Fodor Gábor) ügyvivője is a Párbeszéd frakciójába ül be, nem annyira kirívó, a kis pártokkal előfordul ilyesmi. Az viszont már nem jellemző, hogy az ilyen, oldalkocsiként érkező, kispárti politikust egy másik, szintén mérhetetlen kispárt szippantja fel. A Párbeszéd se lenne ugyanis bent a parlamentben, ha nem kéredzkedik fel az MSZP választási listájára. Szegény MSZP megint nem bírt kiizzadni magából egy vállalható miniszterelnök-jelöltet, a Párbeszéd pedig jött, látott, beköltözött, mint valami amerikai vígjátékban. A szocik pedig végül azt nyerték az egésszel, hogy kevesebben lesznek a parlamentben, mint ahányan a Párbeszéd nélkül lettek volna, viszont cserébe egy színtelen-szagtalan kölcsön-miniszterelnökjelölt behozta őket arra a 12 százalékra, amit valószínűleg Botka luxusbúvárkodásaival és Rolexével is képesek lettek volna produkálni. Nagy érdeklődéssel várjuk, hogy ez a törpepárt is ugyanúgy farokként kezdi-e csóválni majd az MSZP-s kutyát, ahogy azt a daliás 1994–2010 közti időkben az SZDSZ tette. Lehet, hogy az együttműködési szerződéssel megpecsételt külön frakciólét már az ez irányba tett első lépés. A második lépés pedig, hogy párbeszédék így sincsenek elegen (nem volt meg a 200.000+1 párbeszédes szavazó), így még valaki kell.

Az MSZP pedig jófejként átad nekik egy játékost, mint a grundon, amikor az egyik focicsapatban úgyis többen vannak, a másikba pedig nem jött el egy gyerek, hiába ígérte.

Talán még azon is lesz veszekedés, hogy ki legyen a kapus, aztán megegyeznek, hogy bekapott gólonként váltakoznak. Abból lesz elég.

Hát ezt érdemelte Sanyi?!

PestiSracok facebook image

Azért meghallgattuk volna, hogyan közlik szegény Buránnyal, hogy ő húzta a legrövidebbet.

Szegény Burány valóban nem ezt érdemelné, hiszen már 1982-től az MSZMP sorait erősítette, amikor még Orbán Viktor is csak egy kiskatona volt Zalaegerszegen, és nem a teljes baloldal legyőzhetetlen, kikerülhetetlen lidércnyomása. Burány 2004–2006 között, valamint 2016-tól 2018-ig az MSZP frakcióvezető-helyettese volt; ezekben az években aligha foglalkoztatta a gondolat, hogy jó lenne más frakcióban is megmártózni. Annál is inkább, hogy 1990 óta csak 2010-ben nem tudta megnyerni az egyéni választókerületét, tehát egy régi, megbízható és eredményes szociról van szó. Talán éppen az lehet az MSZP elképzelése, hogy Burány beültetésével titkos szeme és füle lesz a Párbeszéd frakcióban is. Legalább annyira titkos, mint amikor Sütő Andrást úgy figyelte meg a Securitate, hogy az író háza mellett hirtelen megjelent egy szomszédos faházikó.

Lehet más a politika

Tovább keveri a kártyákat, hogy Karácsony Gergely csak a miniszterelnöki tisztségre lenne hajlandó lecserélni a jól bemelegített, Tóth Csaba MSZP-s képviselő ölére megtévesztésig hasonlító zuglói polgármesteri székét. Karigeri így azon nyomban valaki másra fogja átruházni a felvett mandátumát. Erre esetleg a Belvárosban visszalépett, a pártjához hasonlóan ismeretlen támogatottságú V. Naszályi Márta lehet esélyes, mert ő a következő párbeszédes a listán, habár ezekben a haladó körökben sosem lehet tudni. Talán a Párbeszéd előránt a lista mélyéről egy olyan, jobbnál-jobb ötleteket sorjázó szakembert, amilyenek tucatjával teremtek a Jobbik környékén is, csak hát ezekben a rettegős időkben sajnos sosem ismerhetjük meg a nevüket. Ezek a párbeszédes fiúk-lányok amúgy azzal a jelmondattal bukkantak fel 2009-ben, hogy lehet más a politika. Azóta elárulták az anyapártjukat, majd saját magukat, sőt mostanra az anyapárt is önmagát. Nagy úr az ötlettelenség.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.