Borítékolható tragédiák

Bocsánat, hogy már az elején így kikelek magamból, de a faszom tele van a borítékolható tragédiákkal. Az olyan mondatoktól megyek a falnak, mint „Szóltunk neki, hogy tükörsima a gumi, de csak nem cserélte le.”. Vagy „Fél éve láttuk, hogy a tető majd beszakad, hát csoda, hogy csak most szakadt rájuk.” Aztán a sok „eső után köpönyeg” típusú akármicsoda közepette meghal egy nyolc éves kislány. És mit mondanak a gyilkos ismerősei? Na, mit? „Ez borítékolható volt…”

Hogy miért, az sem titok. A 15 éves kis köcsög Facebook oldala tele van borzalmasabbnál borzalmasabb posztokkal. Az egyikben azt ecseteli, hogy „

ezeket a páva cigányokat megkötözné, aztán egyesével agyonlőné

”. Egy másik bejegyzésben, egy fotón ütésre emeli az öklét. A következő képen már machetével pózol, és arról ábrándozik, hogy vajon milyen is lehet embert ölni? Ismerőseinek is mesél róla, akik… akik hát lófaszt se tesznek. Csak meghallgatják, ’szt jóvan. Az egyik ilyen cigányozós posztjában azért ott lapul a lényeg:

„Cigányok pávák egyedül nem mertek jönni csak wc-be egyszerre 5en Mint velem a fallerba”

A tragédia előélete tehát szintén borítékolható. A hajmáskériek szerint a gyerektől még a felnőttek is féltek. Részeges, agresszív, erőszakos apjára ütött, mondják, aki minden bizonnyal a saját fiát is rendesen verte, ahogy az már arrafelé szokás, mondhatni néphagyomány. Ennek tetejébe a sok pénz sem veti fel a családot. F. Ferenc anyja közfoglalkoztatott, a családnak nemrégiben a tartozások miatt költözni kellett, egyszóval minden, de minden arrafelé vitte az események sodrát, hogy végül valami nagyon rossz történjen. Ki tudja, talán a fenti idézetben leírtak adták a végső lökést. A

páva cigányok

(sic)!), akik öten támadtak a mellékhelyiségben F. Ferencre. Mielőtt a náci kártyát kiosztanánk a gyilkosnak, halkan, csendben jegyezzük meg, hogy ő maga is cigány. Ami csak és kizárólag azért említésre méltó, mert - gondolom az őt ért bántalmazások hatására – pontosan a saját nemzetiségét gyűlöli engesztelhetetlen haraggal. Szóval identitásában is sérült. És szó nincs arról, hogy bármilyen formában is mentegetni akarnám. Mert egy rohadt büdös gyilkos. Most már. Csak elábrándozom azon, hogy vajon ha az első jeleknél valaki a gyámügyhöz, a családsegítő szolgálathoz, vagy bármilyen szakhatósághoz fordult volna… Ugyanakkor pontosan tudom, hogy kik miért nem fordultak szakemberhez segítségért. A család azért nem, mert náluk ez nem szokás. Sajnos, hogy ezt kell mondanom, de tényleg. A családon kívüliek pedig egész egyszerűen féltek a család esetleges bosszújától. Ez ilyen egyszerű. Ez legalább annyira egyszerű, minthogy Marian Cosma és Szögi Lajos a bizonyíték a hazánkban létező párhuzamos társadalmakra.

S az ott lakók integrációjában a kesztyűs kéz politikája nem fog segíteni. Soha nem fog. Ne is áltassuk magunkat mással!

Azt nem tudhatjuk (én legalábbis nem tudom), hogy az áldozat, a nyolc éves kislány roma származású volt-e? S ha az is volt, a szörnyűséges tragédia szempontjából csak és csakis annyiban számít, hogy ebben az esetben az erőszakhullámnak még messze nincs vége. Ugyanis akkor a családtagok valamilyen formában elégtételt fognak venni, mégpedig a szemet szemért elv alapján. Az úgynevezett „cigánytörvény” elbaszott paragrafusait követve. Mint valami kistérségi saria. Itt, Közép-Európa szívében. Ezeréves államunkban. Azért egy fontos momentumra hadd hívjam fel a figyelmet. Magyarországon az alkoholnál, a cigarettánál, vagy a marihuánánál már csak az ezektől milliószorta ártalmasabb dizájner drogokat egyszerűbb beszerezni. Azokat a drogokat, amelyektől az ember egész egyszerűen annyira megbolondulhat, hogy teljesen elveszítheti valóságérzékét. S egyszerűségben ezekkel a drogokkal vetekszik az emberélet kioltására alkalmas fegyverek beszerzése. A fenti kép egy teljesen átlagos, teljesen vidéki kisváros óra-ékszer boltjának kirakatáról készült. S bár nem vagyok a téma nemzetközi szakértője, de azért megkockáztatom, hogy a huszárszablya, a szamuráj kard, vagy a vadásztőr se nem óra, se nem ékszer. Ellenben mindkettő vevőkörét sebészi precizitással be tudom azonosítani. S ebben az sem zavar, ha egyes álszent fővárosi libbant idióták bármiféle rasszizmust vélnének felfedezni. De a kettő közötti párhuzam se elhazudható.

Hogy is mondjam, hát a dizájner drog és a szamuráj kard együtt egy igen veszélyes kombó.

A borítékolható tragédiák többségét tehát úgy tudjuk elkerülni, ha felbontjuk azt a kurva borítékot, amiben lapulnak, átnézzük, és megpróbáljuk valamiképpen orvosolni. Aztán, ha ez sikerül, talán eljön egyszer majd ránk az a szép új világ is, amiben egy vemhes szurikáta halála nem nagyságrendekkel többeket foglalkoztat majd, mint egy ártatlan nyolc éves kislány bestiális kivégzése.