Sz@psz vagy szülsz?
Május első tüntetése ismét megcsillogtatta a magyar nép mérhetetlen kreativitását. Mi, itt a kisebbségi többségben igenis büszkék vagyunk azon polgártársainkra, akik ugyan nem velünk vannak, de legalább ellenünk. S protest polgári minőségükben hangot adnak elégedetlenségüknek. Például nemzetközileg is érthető transzparensek formájában (v.ö. Transparency International). Legújabb, s számunkra legkedvesebb gyöngyszemünk a „Sz@psz vagy szülsz” verdikt volt. Ebben benne van a választások utáni tüntetések kvintesszenciája.
Nem azt mondom, hogy elegáns, vagy cizellált, mert igazán nem az. De nem is kell annak lennie. Figyelemfelkeltés a célja, s ennek a feladatának maradéktalanul eleget tesz. Igaz, a tábla nyele pont egy olyan hölgy kezében leledzett, amely hölgy nem éppen bizalomgerjesztő ábrázatával tűnt ki a tömegből. Hogy finomak és cizelláltak legyünk: az ilyen nőstények miatt aztán sosincs koccanásos baleset a körúton, s a bot, amivel piszkálnánk őket, inkább saját magát töri ketté.
Nyilván ezek erős szavak. De csak annyira, amennyire a tüntike feliratai is egyre erősebbek, egyre lényeglátóbbak, egyre dadaistábbak lesznek.
Ne foglalkozzunk most azzal a huszárosan karakán kérdéssel, miszerint egy országosan ismert politikus vagy közszereplő, avagy nemzetközi tekintélyű tudós, aki vagy korai demenciában szenved, vagy egyszerűen csak elmebeteg, és kimegy erre a demonstrációra, az milyen referenciát teremt saját magának az ilyen és hasonló feliratú táblák alatt vonulva. Inkább nézzük a cselekmény társadalomépítő, közvélemény-formáló, egyszóval a kollektív tudatra történő hatását.
A mémek korában igenis nagy jelentőséggel bír az önkifejezésnek ez a sajátosan neoprimitív formája. Olyannyira, hogy végtelen számú mutációt képes világra hozni a közösségi oldalakon, pláne kommentek formájában. A személyes kedvencem ez: „A magzat a szegény ember Alien-je”. Az egyszerű, közérthető, s vitathatatlanul szellemes fricskát az írója egy olyan videó megosztása alá írta, mely videóban huszonéves hölgyek lamentáltak azon, miszerint gyermeket szülni nem jó, mert a kisbaba büdös.
Nyilván ők a fasz megfelelő végét inkább orális, mint vaginális stimulációban szeretik részesíteni, hiszen szívni és köpni sokkal könnyebb, mint szülni és pelenkázni.
Mostanra kijelenthetjük, hogy az önkifejezésnek egy egészen új platformja nyílt meg. S képzeljük csak el, amikor ezek a transzparensek átvonulnak az élet más területeire is! Akkor aztán legalább annyira konzekvensen, legalább annyi logikai kötéssel megjelennek az „Anál vagy halál!” feliratok a szakszervezeti tüntetéseken. Vagy amikor a végzős diákok magyar érettségi előtt a fejük fölé emelik a molinót: „Inkább a vérbaj, mint Ady!” Csodálatos, csodálatos éveknek nézünk elébe. Az elkövetkezendő időszak egészen 2022-ig erről fog szólni. És a „Szopsz vagy szülsz”, na meg az örök klasszikus, a „Nem szexelek fideszessel” pár száz év múlva ott találja majd magát a Gesta Hungarorum, vagy a Halotti beszéd mellett, a legértékesebb nyelvemlékeink között.
Mert azért azt ne feledjük, hogy minden de minden megmarad. S a megmaradó kortörténeti relikviákból az utódaink állítanak majd ki látleletet. Hogy mi lesz ez a látlelet, a felől kétségem sincs. Mint ahogyan arról sem, hogy vajon diktatúrának fogják-e megítélni kései utódaink a 2018-as kétharmados negyedik Orbán-kormányt, vagy inkább működő demokráciának.
Ami egyedül biztos, hogy a nemzetet csupán egyetlen „felirat” tudja kivezetni a sötétség korszakából: „Szülj és szoptass!”
Appendix:
Utólagosan is elnézést kérek mindenkitől a címben szereplő „et” karakterért (a kukacot már ki se merem írni). Funkciója csupán abban rejlik, hogy az írást a Facebook-on tiltásmentesen lehessen megosztani. Legutóbb ugyanis, amikor „Fapiták és kancickányok” című írásomat megjelentettem (kicsit más volt a címe annak is), a közösségi oldal az egész weboldalt letiltotta, függetlenül attól, hogy nem tettem mást, mint pontosan idéztem a tüntetők mondatait. Sajnos azonban, amíg a közéletnek már nincsenek, a Facebook-nak még mindig vannak közösségi szabályai.
