TótaWé és a sötét gyurcsánykor

TótaWé (ismét) bebizonyította, hogy épelméjű emberként nem igazán kell rá számítani. Publicisztikájában ugyanis arról értekezik, hogy magyartenyésztés van, meg arról, hogy nem is jó, ha többen leszünk. Valóban nem, ha még egy olyan születik, mint ő – mármint szellemileg - , akkor nem lesz jó.

Azt hiszem a legokosabb, amit tehetünk az írásaival, ha úgy kezeljük, mint a szellemileg fogyatékosokét. Ha ír valamit, megsimizzük, majd visszaküldjük a dühöngőbe, csak kárt ne tegyen magában.

Ez a derék ember immáron hosszú ideje mérgezi a szellemi közéletet.

Volt időszak, amikor Gyurcsány Fletó személyes megkeresésére állami pénzen kezdete el osztani az észt a kapitalizmus felsőbbrendűségéről, a polgárok nagyobb dicsőségére. Aztán volt idő, amikor az értelmiségi cenzus szükségességéről értekezett, hogy aztán megváltozzon az álláspontja. Tulajdonképp mindegy is mi van, csak a jobboldalnak ne legyen igaza.

A fiatalember intellektuális kihívásokkal küzd. Olyan szellemi falak épültek fel agyának barázdái (?) között, hogy immáron a régi TótaWé és az új TótaWé (lásd az előbbi) között is válaszfalak adódnak, csak nehogy, de tényleg nehogy egy pillanatra is úgy legyen, ahogy a jobboldal gondolja.

TótaWé a népességfogyásról értekezik. A mondatai egyenként is sokszor hülyeségek – ezekkel most nem is fárasztanám magam – ám a cikk, meg maga a jelenség az igenis megírandó.

TótaWé az Index nagy publicistája volt, majd mikor már az amúgy kőkemény balos bandának is zsenánt lett, ment a HVG-hez.

Azóta is ontja meglehetősen bolond, vagyis egyre inkább flúgos írásait, amik korábban még féligazságokat részben tartalmaztak, mára viszont már afféle különc bolonddá vált, olyanná, akinek szárnyalását egyáltalán nem befolyásolják a tények.

Szegény, szegény TótaWé. „A szegényeket sem perspektíva, sem szociális háló nem bátorítja gyerekvállalásra, és ezeken változtatni csak markáns baloldali fordulat tudna.” – írja. „A ma kikényszerített gyerekeket holnap el kell tartani, vagy éhen halnak. Nem erősek leszünk velük, hanem rosszabbul járunk, mint a muszlim tömegekkel.” (Nem tudom, most épp rasszista-e vagy csak hülye?)

Szóval a körút belső vidékeiről származó filoszunk valami egész elképesztő bölcsességeket termel. Meg markáns baloldali fordulatokat, gondolom akkor, amikor épp átfordul, miközben pörög a saját tengelye között, s gagyog.

A szegények, jeleznénk, a legszaporábbak ma magyarországi viszonylatban, meg globálisan is.

De ez ne zavarjon senkit, főleg őt ne. Vorbán meg nemtom mikor beszélt kényszerített gyerekekről, de azt meghallgatnám, vagy elolvasnám, segítsen hát valaki. Megjegyezném emellett, kényszerített szülés speciel épp a muszlim országokban jellemző, de hát, mondom, a tények nem zavarják a fiatal (?) embert.

„Megéri-e magyart tenyészteni?” – teszi fel a kérdést a Szerző (így nagy Sz-el). Tenyészteni. Értik, tenyészteni. Ez megbolondult. Ha valahol tenyésztenek, drága barátom, az nem Európa, nem is Magyarország, hanem Ázsia, Afrika, satöbbi, az általad amúgy egyszerre lesajnált és imádott népek hazája.

Az ennyire sikítóan idióta fickókkal kapcsolatban csak egyet tudok mondani: érdemes az embert mutogatni.

Úgyhogy innentől kezdve én TótaWét mementónak tartom: volt kor, amikor őt komolyan kellett venni, s ebben a tragikus időszakban – tudják, amikor a nagy orrú, kígyókat kígyózó miniszterelnök volt a főnök – voltak olyan emberek, akik őt tényleg komolyan is vették.

A legjobb megoldás a szellemi skanzen: volt idő, amikor pellengérre állítottak, meg boszorkányságért megégettek embereket. Múzeumban mutogatják ma is az erre szolgáló tárgyakat, s a kíváncsi nép odajár szörnyülködni. Ő is odavaló, múzeumba, kiállításra. Csak nehogy még egyszer valaki komolyan vegye, mert akkor megyünk is vissza oda, ahova ő való: a szellemi nihil, a ténytelen tények és a sötét gyurcsánykor közepébe.