Kedves, korábban migránsokat, mostanában hajléktalanokat felkaroló baloldali embertársam!

Korábban többször célozgattam, kedvesen viccelődtem veled hasonló ügyekben, és elrögöcséltük meg elkomolytalankodtuk ezt az amúgy komoly témát, de most lassan ideje, hogy erélyes férfihangon szóljak hozzád. Ismét olyan szintre fokoztad az ajvékolást, hogy még az én rendkívül toleráns és mindent cinizmussal elütő természetem is kezd picit besokallni az álszent és képmutató hülyeségedtől.
Természetesen tudom, hogy beteg tanaitok szerint a kriminalizáció úgy általában nem megoldás semmiféle problémára. Dr Májfolt, meg az összes agresszív növényevő „tudósemberetek” elméletei szerint már a gyermekek fantasztikusan színes egyéniségét is azzal tudnám teljesebbé tenni, ha mosolyogva hagynám, hogy rágógumijukból absztrakt gyurmafigurákat formázzanak a hajamban. Nos, köszönöm, de én inkább nem hagyom, és bivalyerős karommal gyengéden, de határozottan már csírájában elfojtom a hasonló csintalanságaikat. Tudom, hogy ezzel lehet hogy szegényebb lesz a Bolygó egy leendő potenciális kreatív alkotóművésszel, akiből csodálatos szobrász lehetne. De az az igazság, hogy hosszú, boldog, teljes életet tudok élni az összes általatok fontosnak vélt művészeti ág nélkül is. Az én kis Lapos Földemet ugyanis vadászezredek, harci helikopterek, deszantalakulatok és hatalmas csatahajók népesítik be.
Térjünk viszont a tárgyra!

Szóval az a helyzet, hogy így, a harmadik kétharmad után fél évvel több mint ideje annak, hogy ismét elveszítsetek egy olyan területet, ahol korábban a ti kizárólagos akaratotok érvényesült. Ez a terület pedig most pont azok közé volt ékelődve, akiket túlnyomórészt mi alkotunk. Itt szeretnéd elérni, hogy a továbbiakban is ugyanaz folyjon, mint az elmúlt 30 évedben (konkrétan tablettás borral kevert csavarlazító, illetve az ezek által képzett vizelet és széklet híg elegye, vagy hányadéka), mi pedig kedvesen szeretnénk felhívni rá a figyelmedet, hogy nem, a továbbiakban nem fog az folyni!
Nyerj választást, és akkor megint jöhetsz vissza a hatalomba, megmondani, hogy hogyan legyen szerinted jól!
Tudjuk, szerinted úgy lenne jó, ha megszövődne végre a híres-neves Szociális Háló, amely megtartaná a társadalomból kihullókat, alábukókat, deklasszálódó elemeket. Addig is, amíg romkocsmákban meg társadalomtudományi ötletbörzéken megszövitek ezt a hazánkban 30, a világ fejlettebbik felein meg 150 év alatt se elkészülő hálót, mi rendkívül embertelen módon törvénynek erejével tiltunk és hajlék alá kényszerítjük a hajlék nélkülieket. Ott még részegnek se lehet majd lenni, bizony! Biztos ez a kínzás egyik legborzasztóbb formája most, a XXI. században a fejlett világ fejletlenebbik felén, de akkor is ez van, és ez is marad, hacsak nem tudsz ellene valamit tenni.
Hogy a mi segítségünkre számítasz, petíciózol, előadsz a pincében és facebookon osztogatod a demagóg hülyeségeidet? Légy nagyon erős! Hajléktalanügyben szerintünk minden úgy van jól, ahogy most a Fidesz akarja.
A szemét kormány szívtelenül hajlékba kényszeríti szegény hajléktalanokat, akik pedig nyilván arra teremtettek a szerinted nem is létező buta mese Isten által, hogy köztereinket ellepve összebűzöljék és mocskolják életünk ezen szeletkéjét. Így szabadok, ezen a különleges, egzotikus módon! Szívtelenség ez, hiszen végül is a szabadság legmagasabb foka, ha a társadalom ránk kényszerített normáitól tökéletesen megszabadulva ott végezhetjük a dolgunkat, ahol csak szeretnénk, legyen az aluljáró, vagy a legújabb és legdrágább villamos szimpatikus szövetborítású ülése. Jegy meg bérlet se kelljen, mint a többi egyszerű halandónak, hiszen nem úgy teremtett minket a, hmm..., anyatermészet... Drogozhasson mindenki ott, ahol akar. Legyen szabad a szerelem, meg ruha se feltétlenül kelljen. Ismét egy az ismerős beteg tanaid közül, mely 50 évvel ezelőtt végigszántotta az USA nyugati partját.
Ezeket akarod beleprojektálni a csóri csövesek világába is, mi azonban ismét közbelépünk!
Megértjük, hogy neked ez nem tetszik, és mindenféle édes-bús történeteket kreálsz. Volt a szimpatikus festő-mázoló srác, aki állítólag nem tud a szakmájában (lehet, gázszerelőnek kellett volna tanulni) dolgozni (havi 3-400 ezreket keresnek mások ezzel a szakmával), ezért Szlovákiába készül. Meg a kedves klasszika-filológus professzorbácsi, aki könyvtárával együtt került utcára, és ógörög verstöredékeket motyogott, miközben a szívtelen rendőrök fedél alá hurcolták. Nos, semmi gond azzal, hogy hazudsz. 8+20+40+100 év alatt már megszoktuk tőled, csak elődeid legalább ahhoz nem voltak ostobák, hogy hihető dolgokat próbáljanak hazudni a gyanútlan tömegnek.
Mindannyian tudjuk köznapi tapasztalatainkból, hogy a csövesek sajnos nem nagyon ilyenek.
Végezetül ajánlok számodra egy menekülőutat! Ha ismét választást nyertek, akkor lehet majd minden úgy, ahogy szerintetek ideális meg emberséges, és minden hajléktalan mehet ismét az utcára belőve megfagyni. Addig azonban be kell érjétek a hajlékos hajléktalanokkal és a tiszta, rendezett közterekkel.