Hősnők az akolmelegben

Megkapóan bájos filmecskét készített a bécsi CEU három lelkes hallgatója a magyar oknyomozó újságírásról, amit az Átlátszó büszkén közzé is tett a mi okulásunkra. A „Valódi válaszok” címet kapott, dokumentumfilmnek nevezett műből megtudhatjuk, hogyan telik a haladó világ hősének egy munkanapja: ha nem almácskás gépet nyomogatva harcolnak a mindent elnyomó propaganda ellen, vagy egy bántóan üres tacepaót nézegetve próbálják leleplezni, miért a magyar autópálya építés szívcsakrája Orbán apuka elhíresült dolomitbányája, akkor a hatos villamos érkezését oknyomozzák bágyadt arckifejezéssel a körúton.

Szűkösebb időkben az ember a 444, az Index és a legkiválóbb kortárs kommunista népújság, a Mérce.hu mellett néha rászorul a függetlenobjektív agitációs propaganda többi termékére is, hogy meglegyen a betevő hülyeség adagja. Ilyenkor a legjobb választás az Átlátszó.hu, ahol a remek blogok mellett olyan gyöngyszemeket lehet találni, mint a „Orbánhoz hasonló sziluettű férfit láttak a Kiskunsági Állami Gazdaság hűtőhazából málnát lopni – a minisztérium hallgat”. Természetesen az iménti cím pusztán a fantázia szüleménye, habár egészen hasonló fogalmazásokat írnak ők is. Mindenből próbálnak hatalmas botrányt fújni, de legtöbbször a hangzatos címek után a kíméletlen üresség következik. Emlékezzünk csak az Orbán által is használt repülő merre járt még kérdéskörével kimerítően foglalkozó cikksorozatra, amivel annak ellenére nyerték meg a létező összes díjat, hogy konkrétan semmi értelme nem volt.

De vissza a filmhez. Nem tehetek róla, de nekem a film nyújtotta esztétikai élvezetek okán a Harmadik Évezred Innovációs Alapítvány jelentései jutottak eszembe, amiről a néhány pillanatig politikailag inkorrekt Szily Laci így írt: „Úgy kerülgetik az EU-pénzt, mint felbérelt cigány a marmonnkannát”. Emlékezetes, néhány napja hatalmas röhögést váltott ki a 444.hu által hozott történet, mely szerint az említett alapítvány néhány részegnek tűnő falusi roma marmonkannából épített akadálypályán történő biciklizésről készült homályos fotóval igazolta közel félmilliárd jó magyar forint elköltését sportnapilag.

https://youtu.be/uOAqkmFyD1Q

Esetünkben a CEU és a magyar oknyomozó újságírás krémje igazolja a sok-sok milliárd jó magyar forint elköltését Gyurkabácsi hálózata fejesei felé.

A filmet belengi a hálózati akolmeleg

„Ajla Henic Sarajlic, Ádám Hushegyi és Endre Kuklin, a CEU három hallgatója 2018 novemberében egy rövid dokumentumfilmet forgatott arról, hogy milyen nehéz helyzetben vannak Magyarországon az oknyomozó újságírók, akiket támad és »fake news« médiának titulál a kormány, mégis töretlenül végzik a tényfeltárást.” – írja az Átlátszó arról, hogy Gyurkabácsi hálózatának tudományos szekciója dokumentumfilmet forgatott Gyurkabácsi hálózatának újságíróival. Kicsit olyan ez, mint mikor a Központi Bizottság tagjai maguknak osztogatták a munka hőse kitüntetéseket.

A dokumentumfilmnek becézett teljesítési igazolás kiemelten foglalkozik a haladó újságírás elmúlt évtizedének három legnagyobb sérelmével: Doktorminiszterelnökúr egyszer fake news gyárnak nevezte az Indexet, a Népszabadság bezárása és az origo.hu megvásárlása. Ezekből született az a szörnyű rögvalóság, amiben ők nap nap után harcolnak a jóért és igazságért – habár semmiféle eredményt nem érnek el. És itt értünk el a filmecske legdrámaibb részéhez, ahol arról magyarázkodnak a hon oknyomozó leányai, hogy amit ők nappal lebontanak a NER-ből, azt éjjel visszaépíti a NER. És ugyan senkit nem juttattak börtönbe, de ez nem azt jelenti, hogy hiábavaló munkát végeznek, mert ez már nem pusztán újságírás, hanem morális pozíció.

Egy morális pozíciónak meg egy filantróp se szabhat feladatokat, jó?!!!

A filmben szereplő két oknyomozó hősnőre csak azért érdemes kitérni, mert az elvárt lelkesedés helyett látványosan unták az egészet. Alapvető tapasztalat, a semmiről csak hosszasan és unalmasan lehet értekezni; esetükben pont így történt. Látványos enerváltsággal meséltek arról, hogy tulajdonképpen mennyire hiábavaló az ő munkájuk. Telefonálgatnak, információkat gyűjtenek, az egészet pedig benyomogatják az almácskás kompjúterbe, miközben arról nosztalgiáznak, hogy nemrég lebuktatták az Adrián ladikázó Mészáros Lőrincet, és az egész civilizált világ azóta egyik döbbenetéből a másikba esik amiatt, hogy gazdag emberek drágán nyaralnak. Ez a szekvencia arra az irodai típuspillanatra emlékeztetett, mikor a világ legfeleslegesebb bürokratája bizonygatja, hogy nélküle megállna az állam igazgatása. Ha ő nem mérné be a szobanövények távolságát a kávégéptől, akkor nemsokára temetetlen hullák sokasága borítaná a pesti utcákat...

A kötelező körök, tehát a kormányzati médiákok állítólagos túlsúlya és egyéb sérelmek felsorolása után hamar rátérnek a haladó újságírók kedvenc témájára: önmagukra. A senkitől, még a hirdetőktől sem függő, saját lábon álló szerkesztőségek legendája a függetlenújságíró kedvenc mantrája. Tulajdonképpen nem is pénzből élnek, hanem csak úgy fotoszintetizálnak két nagyszerű cikk megírása közben. Kicsit fura ugyan, hogy erről pont abban a filmben mesélnek, amit a megrendelőnek prezentálnak, de ezek szerint a rejtőzködő életmód szerepel a munkaköri leírásban.

Az alkotásban implicite módon fellelhető a haladó oknyomozó újságírás legnagyobb tragikuma: a soha el nem érhető cél.

Mert ők mindent arra tesznek fel (lásd a tacepaót!), hogy tetten érik Orbánt, amint állami gazdaságokat fogyaszt pálinka kíséretében a hátsó kertben. Ő az a trófea, amire mindenki hajt, erre – ha tényleg létező ügyet göngyölítenek fel éppen, és nem agitációt folytatnak – a legnagyobb sikerük, ha egy, a politikához egyáltalán nem kötődő félamatőr ügyeskedőt vagy piaci csalót lepleznek le az amúgy is minden hülyeségre pénzt adó Unió forrásai körül.

És itt vissza kell kanyarodnom a már említett Harmadik Évezred Innovációs Alapítványhoz és a legendás falusi sportnapjaikhoz. Mégis mit vártak azok az uniós direktívák mentén pályázati felhívást tevő elvtársak és elvtársnők, akik valami olyasmit fogalmaztak meg célként (nem, nem fogom pontosan idézni, mert mindig meghal egy agysejtem), hogy cél a munkaerőpiacilag inaktív, társadalmilag kirekesztett személyek bevonása a sport világába? Epsomi derbit? Golf bajnokságot?

Közös pont a hálózati önkaserolás és az alapítvány társadalmilag rendkívül haszontalan munkájában, az a haladó tolvajnyelv. Létrehoztak egy nyelvet, amivel képesek leírni a fejükben kavargó gondolatokat, de teljesen elvesztették a kapcsolatot a valósággal. Amint kimennek a fényre, a remek társadalomjobbító elméleteikből marmonkannát biciklivel kerülgető cigányok lesznek, az oknyomozásokból pedig fárasztó és unalmas adatlekérdezések, aminek a végén leírják, hogy annak ellenére vettek A öblítőt, hogy B öblítő két forinttal olcsóbb volt, összességében 960 forintot veszített egy évben az egészségügy. Amiből vehettek volna lélegeztetőgépet! – teszik hozzá kampányidőszakban. Jut eszembe, mi is van a kiperelt dohánybolti pályázatokkal? Lassan három éve várjuk a nagyszerű leleplezéseket! Megkapták a köbméterekre rugó pályázati anyagokat, aztán azóta csend és hullaszag...

Az még hátravan, hogy az alkotást valamelyik Gyurkabácsiék által finanszírozott filmszemlén különdíjakkal jutalmazzák.