Pesti Srácok

Színjátszókör (első forduló)

null

Nincs irigylésre méltó helyzetben az ellenzék. Van egy nagyon hülye, de nagyon ambiciózus (és nagyra nőtt) kisgyerekük, aki állandóan társasozni akar, hogy aztán bőgjön, amikor kikap. És mivel mindig kikap, ezt végül rajta kívül mindenki elunta, ezért szerzett magának egy csivavát, most azt veri. Ez történt a budapesti, ellenzéki előválasztás első fordulójában.

Horváth Csacsi beteljesítette a végzetét, ő erre született, ezért élt, ezért dolgozott. Kikapott Karácsony Gergelytől, aki végre nyert valamit. Életében először győzött egy társasjátékban. Már amennyire ez győzelemnek nevezhető, hiszen aki nyitott szemmel járt a héten a városban és látta az előválasztási standok előtti nem annyira hosszan kígyózó kígyókat, abban felmerülhet a gyanú, hogy azok a bizonyos cédulák csúnyán elkékültek a hidegben. A győzelmi jelentések szerint több mint harmincezer budapesti szavazott, akiknek kétharmada KariGerire bízta meg azzal, hogy Puzsér Róberttel üljön be a következő körben az ATV stúdiójába.

Itt jegyeznénk meg, hogy egy pillanatra gondoljunk bele abba is, milyen szörnyűséges csapás lehet a sorstól Horváth Csabának lenni. Mintha lenne egy NFL-csapat, amelyik évente egy meccset csakis azért játszik, hogy a 0-16-os mérlegű lúzereknek is legyen egy kis sikerélménye ellene, és egy meccs alkalmával hülyére verhessék. Horváth Csacsi a pincéből előhozott Béna, akin a többi béna MSZP-s leverheti, hogy mindig őket veri le egy erősebb fideszes. A társadalmi agresszió hullámtermészetének érzékeltetésére régen volt egy kiváló illusztráció, mely megmutatta, hogy a munkahelyén főnökei által sanyargatott édesapa otthon az édesanyán vezeti le felgyűlt frusztrációját, aki ezt értelemszerűen a gyereken, majd a gyerek értelemszerűen a kutyán bosszulja meg. Ennek a szörnyű hullámnak a végén lehet ott valahol a messzi távolban a szegény, bociszemű Horváth Csacsi, akit kegyetlenül elnáspángol a villogó gonosz szemeivel a helyzet minden cseppjét kiélvező Karácsony Gergely. Mielőtt azonban nagyon megsajnálnánk, gondoljunk bele abba is, hogy senkinek nem kötelező MSZP-snek lennie. Vagy ha már az, akár meg is lehet belőle gyógyulni. Lehet járni elterelő tanfolyamokra, ilyesmi.

PestiSracok facebook image

Na, de vissza a mi KariGerinkre! Elfelejtettük leírni, ügyvédi letétbe helyezni, így most kicsit nehéz a haza bölcseként mutatkozni, de mikor meghallottuk, hogy az ellenzéki-előválasztás-előválasztásának első fordulójában kik lépnek a pástra, az első gondolatunk az volt, hogy nagy munka lesz ezt KariGeri javára elcsalni. Alábecsültük az ellenzék nem szocialista részének szervezettségét, mert könnyedén elcsalták. A néhány száz szavazóból gyártottak 34 ezret, és különösebben nem lennénk meglepve, ha a szavazócédulák markáns többsége a Párbeszéd és a Demokratikus Koalíció aktivistái által működtetett szavazókörökből került volna ki. Sőt, igazából biztosak vagyunk ebben.

KariGeri elsöprő, az MSZP valódi szervezettségét és erejét messze túlbecsülő mértékben győzött.

Ugyanis a KariGerire érkezett szavazatok elsöprő száma arra mutat rá egyedül, hogy a Szocialista Párt társadalmi beágyazottsága, egyáltalán a budapesti létezése bizony csak mese volt. Egy mítosz, amivel azóta vigasztalták egymást az haladók, mióta elkezdtek kikapni az országgyűlési választásokon. Hiába, a szocialisták Budapesten se léteznek, kár volt azért a papírmennyiségért, amit elpazaroltak.

Hogy végre klaviatúrára is vessük jóslatainkat, a következő lépésben Puzsér vissza fog lépni KariGeri javára. Valamikor késő nyáron, és azzal a szöveggel, hogy ő garancia a Sétáló Budapest programjának megvalósítására. De addig minden héten bejárnak az ellenzéki médiumokba emelni egymás fényét. Mióta kikutatták, hogy KariGeri kapna ki legkisebb arányban Tarlóstól, azóta lehet tudni, hogy ő lesz az ellenzék jelöltje. Minden más színház.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.