Pesti Srácok

Tűzfalcsoport: Rendesen égetik az adóforintokat a törpepártok

Tűzfalcsoport: Rendesen égetik az adóforintokat a törpepártok

Bár egyre több baloldali párt zsugorodik, úgy tűnik a velük járó költségek még mindig az adófizetőket terhelik, nem is akár mennyire. A Jobbik költségtérítésre költött csaknem 300 millió forintot és gépkocsikat béreltek, de kutatásokat is rendeltek a haveri körből. A Momentum pedig azért fizetett egy cégnek, hogy felszólalásokat írjanak nekik. Azonban ne feledkezzünk meg Juhász Péter "kisadózóról" sem, ahogyan az MSZP-s Tóth Bertalanról is érdemes pár szót ejteni. A Tűzfalcsoport utána járt ezeknek a szerződéseknek és meglepő adatokat találtak.

Elképesztő mértékben költi a közpénzeket az időközben 1 százalékosra töpörödött Jobbik, amióta a párttörténeti szempontból katasztrofális vereséget hozó 2022-es országgyűlési választások után 10 fővel megalakult az új frakciójuk. Azóta az is összement: Jakab Péter és Stummer János is elhagyta a képviselőcsoportot.

A nyilvánosan elérhető adatok szerint eddig csaknem 300 millió forintnyi költségtérítést vettek igénybe. Már az is figyelemre méltó, hogy bő két év alatt hatvan szerződést kötöttek gépkocsibérlésre. De, ha ezeket kivesszük a listából, ami marad – talán még érdekesebb!

PestiSracok facebook image

A kifizetések legnagyobb kedvezményezettje a Civitas Intézet, amelytől három kutatást rendeltek meg összesen 70.650.000 forint értékben.

A Civitas Intézet az interneten elérhető cégadatok szerint 2017 júliusában alakult meg, vezérigazgatója pedig Nagy-Pál Levente. Bemutatkozásuk szerint a „Civitas egy független intézmény, amely pártatlan módon elsősorban közpolitikai megoldásokat kíván kidolgozni társadalmi és gazdasági kérdések megoldására”. Hát persze, maximum a valóságtól független. Arra következtetnek ugyanis többen, nem ok nélkül, hogy az intézet a Jobbikhoz áll közel. Arról nem is beszélve, hogy a baloldali pártok támogatását élvező volt országgyűlési képviselő, Kész Zoltán a Civitas operatív igazgatója, aki jelenleg is a Márki-Zay Péter nevével fémjelzett Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagja.

A kisadózó Juhász

Nem világos egyébként, hogy a fenti összeget miért nem a pártkasszából fizették, azonban a legizgalmasabb szerződések mégsem ezek. Hanem azok, amelyeket bizonyos Juhász Péterrel kötöttek, akinek a neve időnkén „Juhász Péter kisadózó” formában szerepel a listán.

A feladatát így jelölték meg: Informatikai biztonsági és információtechnológiai tanácsadás a frakcióvezető részére szóban, a frakcióvezető igényei szerint.
A nyilvános szerződések között több olyan, Juhász Péterrel kapcsolatos megállapodást is találtunk, ami a “közbeszerzési törvény alóli kivételek” kategóriába tartozik.
Juhász Péter kisadózó 2022 májusa óta a szóbeli tanácsadásért öt szerződés alapján 14.450.000 forintot kapott az adóforintjainkból. Ha pedig a korábbiakat is hozzáadjuk, akkor 2019-ig visszamenőlegesen, amikor a Jobbik háza táján feltűnt, a teljes összeg 26.609.999 forint!
Az aláírásokból egyébként úgy tűnik, hogy Juhász Pétert Jakab találta, viszont a Jobbik a volt elnöke távozása után is tovább foglalkoztatta.

Tóth Bertalannak 15 millió ütötte a markát

Egy másik törpepárt volt elnöke hasonlóan érdekes szerződéseket kötött az elmúlt években. Tóth Bertalanról és az MSZP-ről van szó. A szocialista frakció 2020 májusa és 2022 novembere között hatszor adott megbízást a Dolgozó Vidék Bt-nek.
A feladat: Tanácsadás és személyes konzultáció mezőgazdasági és vidékpolitikai témakörök. Összesen 15 millió forintot költöttek erre, ami azért érdekes, mivel a társaságot nem sokkal az első szerződés megkötése előtt alapították, az utolsó kifutása után nem sokkal pedig végelszámolás alá került.
A bt. részéről az aláíró Gyenis Lajosjné, a „Bábok és játékok készítése – Kreativitás, sikerélmény, szórakozás 3-99 éveseknek” című könyv társszerzője volt. Aki ráadásul – mint azt Pécs baloldali vezetésének gyanús ügyei kapcsán a Magyar Nemzet megírta – a Párbeszéd frakciójában ülő Mellár Tamás „jobbkezének” nagymamája. Ez annak fényében válik különösen érdekessé, hogy a megbízásai semmiféle logikát nem követnek. Mire gondolunk?
Az első szerződés 2020.05.08-tól 2020.10.31-ig volt hatályban, azaz 6 hónapnyi munkáért fizettek ki 4,5 millió forintot. A következő két hónapra viszont már 1,5 millióért szerződtették a szocialisták a társaságot, és a 2022. november-decemberre is 1 millióért írt alá Gyenis Lajosné. Tehát a megbízási idő és a megbízási díjak nem aránylanak egymáshoz.

A Momentum a felszólalások írásáért fizetett

Végezetül a Momentumról is érdemes szót ejteni. 2022 nyarán, amikor a most a visszatérését tervezgető Fekete-Győr András volt a párt elnöke, ugyancsak az adóforintjaink terhére megbízást adott a Papp Gergő vezette Agenda Setting Kft-nek. Kommunikációs tanácsadás, rövid és hosszútávú kommunikációs tervek készítése a frakció számára, parlamenti felszólalások írása, javaslatok készítése közösségi médiás tartalmakra (írásos, audiovizuális), médiaszereplésekre való felkészítés volt a feladat.
Elsőre még ez valahol érthető is lenne – habár joggal vetődhet fel bárkiben a kérdés: miért tartanak a képviselők titkárt, asszisztenst, ha nem azért, hogy az efféle feladatokban segítségükre legyenek? Jobban megvizsgálva viszont van egy nagyon súlyos probléma ezzel a szerződéssel, amit eredetileg 22,86, majd egy módosítás után végül 19,05 millió forintra kötöttek 2022. június 1-től 2022. augusztus 31-ig, azaz két hónapra. Az tudniillik, hogy a Parlament.hu oldalon ez áll:
„Az Országgyűlés évente két rendes ülésszakot tart:
  • február 1-jétől június 15-ig és
  • szeptember 1-jétől december 15-ig.”
Tehát nem vagy alig volt olyan ülés, amikor a Papp Gergő által írt beszédeket bárki elszavalhatta volna. A cég vezetőjéről egyébként érdemes megemlíteni, hogy korábban a Momentum kommunikációs igazgatója volt és politikusként – Fekete-Győr András társaságában – betört az Origo szerkesztőségébe.
Azután vagy a mellett pedig, hogy Fekete-Győr Andrással leszerződött, Brüsszelben is munkát kapott Donáth Anna felkérésére.
Forrás: Tűzfalcsoport, fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Ajánljuk még

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.