Egyre népszerűbbek Ukrajnában az úgynevezett „butatelefonok”, vagyis az olyan készülékek, amelyek nem alkalmasak internetezésre, és nincs GPS kapcsolatuk. Ez pedig egyedül az új sorozási eljárásnak köszönhető: miután bejelentették, hogy ezentúl a digitálisan kiküldött behívóparancsok is kötelező jellegűek lehetnek, sokan úgy döntöttek, jobb ha ezeket inkább meg sem kapják.
Fegyir Veniszlavszkij ukrán elnöki parlamenti megbízott, a nemzetbiztonsági és védelmi bizottság tagja először idén áprilisban jelezte, hogy eljöhet az idő, mikor a Gyija-n, vagyis az ügyfélkapu ukrán megfelelőjén keresztül is kiküldhetik a behívókat. A politikus akkor még azt mondta, hogy erre csak végső esetben kerülhet sor, azonban a jelek szerint közelít ez a “végső pillanat”.
A behívóparancsnokságok ugyanis a napokban jelezték, hogy nagyon szeretnék, ha valahogy ki tudnák közvetíteni a “povesztkákat” a külföldre menekült ukránoknak, ezért ismét felmerült a digitális behívók ötlete. Persze, ez nem sokat változtatna azoknak a helyzetén, akik éppen Berlinben, Dublinban vagy akár Budapesten tartózkodnak, hiszen nem valószínű, hogy egy e-mail hatására bevonuljanak a konzulátusra, hogy jelentkezzenek katonai szolgálatra, azonban azokat, akik Ukrajnában bujkálnak, bejelentett lakhelyüktől távol, belső menekültként sokkal könnyebben megtalálhatnák így a hatóságok.
A szláv lelemény azonban megtalálta a megfelelő választ: ismét felkapottak lettek ugyanis a régi, úgynevezett “butatelefonok”, amelyek nem alkalmasak internetezésre, éppen ezért nehezebben bemérhetőek, a digitálisan kiküldött behívók fogadására pedig egyáltalán nem képesek. Amint pedig a képünkön szereplő Nokia- reklám alatt egy hozzászóló megjegyezte:
Az egyetlen nyugati fejlesztés, ami túlél egy orosz tüzérségi töltetet.
Forrás, fotó: Telegram
na4
2023-12-30 at 04:08
Zselé és a korrupt bandája menjenek a frontra!
Orientál
2023-12-29 at 01:03
futóbolond2023-12-28 at 16:04 Ti balliberálisok zöldek ne csak szövegeljetek de menjetek is el Ukrajnába Zelenszkijetekért harcolni vigyétek magatokkal a jobbikos Potocskánéteket a dk-s Gyurcsányotokat az összes ilyeneitekkel együtt ne csak szövegeljetek.
Orientál
2023-12-28 at 19:22
Esetleg nem mindegy hogy a mobiltelefon G1-es G2-es G3-as G4-es …. generációjú.
kanigunda
2023-12-28 at 16:55
futóbolond 2023-12-28 at 16:04
És? Meg is történt?
Hát, megint luftot rúgott…
futóbolond
2023-12-28 at 16:04
Theo2023-12-27 at 23:48: kettős állampolgár ismerőseim is azonnal elkezdtek csomagolni, amikor a háború elején pletykaszinten felmerült a sorozás lehetősége itthon. pedig ők állítólag kormánypártiak, meg nemzetiek.
érdekelne, hogy egy valódi veszély esetén hányan maradnánk megvédeni a hazánkat és hány budapesti ner-es aranyifjú lépne olajra secperc alatt…
Theo
2023-12-27 at 23:48
Érdekes, az elején mást se hallottunk, csak azt, hogy ez egy hős honvédő háború, ahol az ukránok elkötelezetten védik a hazájukat. Ehhez képest aki tehette elmenekült, úgy kell a hősöket pecazni. A kijevi aranyifjak meg bulizgatnak.
Sántít a narrativa, elvtársak!
Bukohill
2023-12-27 at 23:08
Fegyir hamarosan felfedezi az sms-ben rejlő lehetőséget…
kanigunda
2023-12-27 at 22:35
imbuszkulcs 2023-12-27 at 19:19
Kb. így, ez ugye a klasszikus háromszögelés ami azért nem triviális dolog, pláne ha több jelforrás is van.
A katonák bemérésénél meg elég egy sacc/kb. adat a koordinátákra. 50kg hexogen nem kérdez sokat, páne nem
repeszlövedékben.
“…10.000 méter magasan, és követte a 900 km/h sebességgel repülő gépet….”
Az tényleg fura mert spórolandó az adóteljesítménnyel a stacioner antennáknál nem célszerű felfelé sugározva
elpocsékolni azt (irányított karakterisztikájú sugárzók). Ettől még persze megtörténhet de szvsz nem tipikus.
csakafidesz
2023-12-27 at 21:48
imbuszkulcs 2023-12-27 at 19:30
Valóban, és ez a bemérés elképesztő. Feleségem jött haza Londonból repülőgépen. Küldtem neki egy sms-t, hogy “kint vagyok kocsival Ferihegyen.” Gondoltam, ha megérkezik és bekapcsolja a telefont akkor engem keres majd és nem taxit. Nos elfelejtette kikapcsolni a mobilt mikor beszállt a gépbe és valahol Németország felett megkapta az sms-t. A mobilt megkereste a rendszer 10.000 méter magasan, és követte a 900 km/h sebességgel repülő gépet.
csakafidesz
2023-12-27 at 21:42
Abszolút buta Motorola telefonom van, de képes egy gyenge fotóra is. 2006 óta ezzel telefonálok vagy sms-t küldök. Akkor még a telefonok nem mentek tönkre két év alatt.
imbuszkulcs
2023-12-27 at 19:30
@trueman
“A wifi és a GPS is kikapcsolható. Semmi értelme az egésznek”
A cellákban a mobiltornyokat folyamatosan méri – persze az is kikapcsolható csak akkor minek telefon ugyebár – így működik a mobiltelefon ez lekérdezhető, ha ismered a mobiltornyk pozícióját ez alaján meghatározhatod a pozívióját ha kisebbek a cellák pontosabban, ha nagyobbak akkor kevésbé pontosan. A mobiltelefonok (mind a két nagy rendszer az alma meg a robotos is) hazsnálja ezeket az adatokat (is de pl az ismert wifi AP-ket is) a GPS adatok pontosításához ezért van sokszor olyankor is jó pozícióadatod amikor nincs is GPS vétel (nem látsz rá a holdakra). A hagyományos telefonokon ezekre nem látsz rá. Nem melesleg sokkal kisebb valószínűséggel (bonyolultabban) hackolható mint egy modern telefon.
De a cikk lényege nem is ez.
imbuszkulcs
2023-12-27 at 19:19
5m? Meglepne. Kicsit keveritek a szezont a fazonnal. A ‘cella’ az egy viszonylag nagy terület ezeknél a telefonoknál pedig főleg az több háztömbnyi de külterületen kilométerekben is mérik. Ez ma arra alkalmas, hogy tudják hol járt vagy merre ment nem mellesleg az adat a szolgáltatótól szerezhető meg.
Az, hogy a mobiltelefon vevője a szomszédos cellákat folyamatosan méri nem jelent semmit egyszerűen ez alapján határozza meg melyik BTS-re tud váltani de ebből nem lesz pozícióadat.
Ha egy rádióadót “be akarsz mérni” ahogy a háborús hírekben olvassuk néha ahhoz ismert pozíciókba vevőt (inkább többet) kell telepíteni és megmérni az adás energiáját ami a távolsággal arányosan változik illetve függ egy rakás más dologtól is pl polarízációs sík stb, nem mindegyhogy a vevő vagy az adó mozog – röviden a gyakorlatban ez egyáltalán nem egyszerű.
Egy szimpla mobiltelefon viszonylag keveset ‘ad’, ha csak a zsebedbe van. Ha beszélnek rajta akkor jó nagy sávot kell vizsgálni ahol egyidőben még kismillió másik is beszél…
Amikor az erdő közepére kimegy egy rakás ukrán vagy orosz “táborozni” és eszetlenül mobiloznak akkor nem kell megkülönböztetni egyiket a másiktól mindegyik célpont szal ilyen problémák nincsenek.
Na te is oknyomozhattál volna egy keveset mielőtt leugatsz másokat.
Bubu
2023-12-27 at 18:19
Ahhoz, hogy kiküldjék a “provesztkákat” a hívószámot és a tulajdonosát is ismerni kell. Honnan az infó?
trueman
2023-12-27 at 18:13
A wifi és a GPS is kikapcsolható. Semmi értelme az egésznek
kanigunda
2023-12-27 at 17:43
“… kb. 5m pontossággal bemérhető ….”
Ez így ebben a formában nem igaz. A cellamérettől függ.
De ez aljas “digitális behívó” nem is arról szól, hogy
mennek a fogdmegek.
Digi dong
2023-12-27 at 16:59
Cula2023-12-27 at 16:38
Pontosan, a cellainformáció a butafonoknál is megvan, így kb. 5m pontossággal bemérhető a telefon helye.
Viszont a jó hír, hogy kezd kifogyni az ukrán húsdaráló, a cikkből arra következtetek.
Egy másik info, hogy már el is kezdték letiltogatni a külföldön élő ukrán férfiak bankszámláit… Ezt is megírhatja a PS — csak előbb oknyomozni kellene az ügyben. Másodkézből származik az infóm.
Cula
2023-12-27 at 16:38
Amennyiben erős a náci vezetés szándéka, hogy vágóhídra küldenek mindenkit, akkor bemérik a buta telefont és ráküldik a fegyveres szállítókat. Akarat kérdése.