Pesti Srácok

„Úgy mondták, a »főnöknek« megy a pénz” – Korrupcióval vádolják Óbuda „főnökét”, Kiss László polgármestert

„Úgy mondták, a »főnöknek« megy a pénz” – Korrupcióval vádolják Óbuda „főnökét”, Kiss László polgármestert

Újabb, nagyszabású baloldali botrány van kibontakozóban, bár a folytatás szó talán pontosabb ebben az esetben. Ismét súlyos pénzek, fiktív számlák és szerződések kerültek a középpontba, a helyszín pedig Óbuda. Kiss László óbudai DK-s polgármester egyelőre hallgat a még márciusban kirobbant korrupciós botrányról, pedig a szálak egy vallomás szerint hozzá vezetnek. A botrány kirobbanásakor letartóztatott négy gyanúsított, a Kispestről érkező Patek Gábor és csapata a megalapozott gyanú szerint teljesítés nélkül számlázott az önkormányzat felé, az így kicsalt pénzt pedig a választási kampányban is felhasználhatták. Az ügy egyik résztvevője azonban ennél is tovább ment. A PestiSrácok.hu által megszerzett vallomásában azt állította: a gyanúsítottak közlése szerint a visszaosztott pénzekből jutott az óbudai polgármesternek is. A Demokratikus Koalíció kerületvezetőjének a politikai felelősséget mindenképpen vállalnia kell, a kérdésekre azonban már évek óta nem válaszol, ugyanis azok általában rendkívül kellemetlenek számára.

Szintet lépett a III. kerületi önkormányzati korrupciós botrány, miután az ügy egyik résztvevője, a Központi Nyomozó Főügyészségen tett, portálunk birtokában lévő vallomásában többször is kijelentette: a korrupciós pénzekből juttatni kellett Kiss Lászlónak, a DK óbudai kerületvezetőjének is. Jelenleg csak annyit tudunk, hogy a korrupciós botrány miatt politikai felelősség mindenképpen terheli a polgármestert, akit vélhetően ki is fognak hallgatni az ügyben, várhatóan tanúként. Tanúból azonban akár gyanúsított is lehet, amennyiben nem tudja kimosni magát a vádakból.

Patek felemelkedése és óbudai bukása

Nézzük az előzményeket. Márciusban robbant a bomba Óbudán: négy embert vettek őrizetbe korrupciós bűncselekmények miatt, majd az óbudai városháza épületében házkutatást tartott a nyomozó főügyészség. Akkor a városháza bőszen cáfolta, hogy önkormányzati alkalmazott vagy politikus lett volna az őrizetbe vettek között, akiket egyébként le is tartóztatott az illetékes nyomozási bíró.

PestiSracok facebook image
A fiktív számlázás egy része részletezve

A hivatalos közlemény valóságot állított. Ugyanis az elfogottak egyike az a Patek Gábor, aki Gajda Péter kispesti szocialista polgármester szolgálatából került a III. kerület alkalmazásába. Lényegre törően megfogalmazva: a kispesti MSZP-s polgármester ajánlotta be P. Gábort az óbudai DK-s polgármesternek.

P. Gábor neve már többször megfordult a sajtóban: beszélt róla már az Anonymus-maszkos szivárogtató is, akkor éppen az érkező milliókat és százezreket számolta el egy ismeretlennel. De ott volt az óbudai újság botrányos „átszervezésénél” is, amikor a lapot 25 éve üzemeltető céget lecserélték, helyére pedig egy 356 milliós szerződés keretei közt nyerte el öt évre az üzemeltetés jogát az a cég, amelynek intézője is P. Gábor volt.

Márciusban közölték a nyomozó ügyészek, hogy a megalapozott gyanú szerint egy férfi a kft-jén keresztül szolgáltatások nyújtására, illetve eszközbeszerzésekre fiktív szerződéseket kötött a Budapest Főváros III. Kerület – Óbuda–Békásmegyer Önkormányzattal, illetve két, az egyik gyanúsított-társa által kijelölt gazdasági társasággal. A gyanúsítottak a fiktív szerződések ellenértékeként beérkezett pénzösszegeket készpénzben felvették és korrupciós célokra fordították. A bűncselekmények elkövetéséhez használt cég megszűnt, a gyanúsított a cég könyvelési iratainak őrzéséről a törvényi követelmények ellenére nem gondoskodott. A nyomozó ügyészség a négy személlyel korrupciós és gazdasági bűncselekmények gyanúját közölte. A négy gyanúsított egyike Patek Gábor, a másik három közül kettőnek még irodát is biztosított az óbudai városháza, ott végezhették a munkájukat – a megalapozott gyanú szerint a bűncselekmények elkövetéséhez felhasználták az irodahelyiséget.

Vissza kellett osztani a pénzt az óbudai DK-s polgármesternek?

Az ügy azonban sokkal nagyobb botránynak ígérkezik, mint azt első látásra gondolhattuk márciusban. Az ügy egyik résztvevőjének a PestiSrácok által megismert vallomásai rámutatnak a korrupció lehetséges mélységére, illetve esetünkben magasságára is. Egyebek mellett azt állítja az ügy egyik szereplője, hogy a fiktív szerződések ellenértékeként beérkezett, készpénzben felvett pénzösszegekből Kiss László polgármesternek is adni kellett. A vallomás szerint ezt egybehangzóan állították neki az ügyben meghallgatott gyanúsítottak. Akik közül ketten – a vallomás szerint – nagyon jó kapcsolatban állnak a polgármesterrel; egyikük állítólag a kerületvezető feleségével közös céget is visz.

Részlet a tanúvallomásból, amelyben Kiss László polgármester állítólagos szerepéről is szó van

Az ügy érintettje részletesen beszámolt a nyomozó ügyészeknek, hogy pontosan hogyan szivattyúzták ki az önkormányzati pénzeket Óbudán. Az elmondottak részben összecsengenek más önkormányzatoknál alkalmazott – és lebukott – korrupciós eljárásokkal. Így például a helyi sajtó működtetése.

Az önkormányzati sajtóról szóló szerződést így írták alá a tanú szerint

Fiktív szerződések, teljesítés csak papíron

  1. Óbudán Patek Gábor szervezésében alakították saját szája ízüknek megfelelően az új szervezeti egységet, a helyi sajtót és számláztak mindenféle korrupciós felárral. Patek saját rokonát is bejátszotta az önkormányzati lapba. Mindezt az önkormányzat, a polgármester jóváhagyásával – állítja a meghallgatott személy.
  2. A másik pénzszivattyút a közterületi hirdetőoszlopok jelentették; a polgármester engedélye kellett ahhoz, hogy az önkormányzat területén tovább jelen lehessenek a hirdető oszlopok. A tanú szerint a polgármester jóváhagyását kellő pénzzel is alá kellett támasztani – állították a vallomást tevőnek a ma már gyanúsítottak.
  3. A harmadik trükkhöz a tanú szerint bevontak egy külső kft.-t, aminek a nevében több szerződést is kötöttek az Óbuda–Békásmegyer Önkormányzattal. Legalább hat szerződésről volt szó, mintegy 26 millió forint összértékben például 36 óra targoncakezelésről, A5-ös tájékoztató füzetek beszerzéséről, UV-órák, figyelemfelhívó táblák mellett A4–LA4-es méretű, 2x hajtogatott leporellók és 4+4 szín késztermék leszállításáról.

A vallomás szerint azonban ezek mind fiktív szerződések voltak, teljesítés csak papíron volt. Az önkormányzat felé leszámlázott munkadíjakat pedig készpénzben kivette a bevont cég tulajdona, majd ennek az összegnek a 90 százalékát csorgatták vissza – a tanú szerint – Patek Gáboron keresztül. Akik ebből elégíthették ki a polgármestert is – a vallomás szerint. A fiktív munkadíjak 10 százaléka maradt a közvetítőknél.

Az ügy itt azonban még nem ért véget, a PestiSrácok.hu pedig beszámol a további fejleményekről is, cikkünk folytatódik!

Kiemelt kép: Kiss László és az intéző emberét kölcsönadó Gajda Péter a Fővárosi Közgyűlés ülésén beszélik meg közös dolgaikat. Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.