Pesti Srácok

Úgy tűnik, a koronavírus már Magyarországon van

Úgy tűnik, a koronavírus már Magyarországon van

A koronavírus valószínűleg már Magyarországon van; továbbra is indokolt az óvatosság, miközben el kell kerülni a pánikot – mondta Rusvai Miklós virológus, az Állatorvostudományi Egyetem oktatója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

A szakember kifejtette, bár Kínában már csökkenőben van a fertőzöttek száma, a „másodlagos gócokban”, mint több európai országban vagy Iránban még csak most kezdődött a járvány felfutása.

Az óvatosságot érintően azt mondta, ha valamelyik észak-olasz városba lenne lefoglalt útja, valószínűleg lemondaná, de nem azért, mert tart a betegségtől, hanem mert nem akar karanténba kerülni.

Közölte:

PestiSracok facebook image

Rusvai Miklós kitért arra is, hogy egyelőre a mortalitási adat a koronavírus esetében magasabb, mint az influenzánál. Előbbinél 2 százalék feletti, de pontos adat még nincs, utóbbinál 1 százalék alatti. Hozzátette, a magas mortalitási adat jellemző azokra a kórokozókra, amelyek frissen kerültek át állatról emberre.

A koronavírus – a fizikai ellenálló képességét tekintve – nagyjából az influenzához hasonlít. Egy úgynevezett burkos vírusról van szó, ami a nyirkos, hűvös időt szereti, érzékeny a „beszáradásra” és az UV-re.

Ezért a szakemberek abban reménykednek, hogy az egyre melegedő időjárás miatt alábbhagy majd a vírus terjedése – mondta el Rusvai Miklós.

Ügyeleti központ létesült a kialakult helyzet miatt

Ügyeleti központot működtet a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs - közölte a Belügyminisztérium szerdán az MTI-vel.

Tudatták: az ügyeleti központ munkájában a Belügyminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Honvédelmi Minisztérium, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Nemzeti Népegészségügyi Központ, az Országos Rendőr-főkapitányság, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ felelős munkatársai vesznek részt.

- hangsúlyozták.

Az ügyeleti központ e-mail-elérhetősége: [email protected]. A beérkező elektronikus levelekre a központ a lehető legrövidebb időn belül ellenőrzött, hiteles választ küld.

A 06-80-277-455 illetve a 06-80-277-456 számú, ingyenesen hívható információs vonalakra kezdeményezett hívásokat a nap 24 órájában az ügyeleti központban fogják fogadni a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai - tették hozzá.

MTI; Fotó: MTI/Nemes János

Ajánljuk még

Az Akta – A fizetési meghagyás a lakásmaffia legújabb módszere?

Ps TV 2023 szeptember 28.
Váratlan, nehéz élethelyzetbe került emberek és családok egy részben hivatalos, törvényes eljárásban, közjegyzők közreműködésével veszíthetik el mindenüket és kerülhetnek utcára néhány év alatt, akár egyetlen családtag pár százezer forintos tartozása miatt. Fizetési meghagyás – ez a kulcsszó, ahogy a károsultak mondják, az ingatlanmaffia legújabb módszere. Tippadók, végrehajtók, közjegyzők és úgynevezett árverési vevők zsíros üzletéről rántjuk le a leplet, amit jószerével csak törvénymódosítás tudna megfékezni. Az Aktában három ember, három család drámáját meséljük el, akik közül ketten már elveszítették az ingatlanukat, és bemutatjuk a módszert, amivel minimális befektetéssel több tízmilliós ingatlanokat tudnak lehúzni a nem eléggé dörzsölt áldozatokról, gyakorlatilag büntetlenül.

Az új világrend és a Sátán – The Right Brothers

Ps TV 2023 február 17.
A haladással és az értékek lebontásával nemcsak az olyan betegségek lopakodnak be a mindennapjainkba, mint a pedofília, a transzneműség, hanem az önimádatnak és a normális társadalomba való beilleszkedés teljes hiányának “hála”, már a Sátánt imádni is emberi jog, sőt, modern és haladó, legalábbis egy szűk réteg szerint, akiknek száma folyamatosan növekszik. Nem meglepő ez egyébként, míg a konzervatív világnézetnek, a keresztény életnek vannak erkölcsi és morális alapvetései, addig a modernkori sátánizmus az egyszerűbb utat ajánlja fel: csak magaddal törődj, nem kell dolgoznod, feküdj le bárkivel és korlátok nélkül, kötelezettségmentesen élvezd az életet. Ennek hátterét boncolgattuk Georg Spöttlével a The Right Brothers-ben, de megnéztünk egy ijesztő esetet is, egy jobboldali aktivista szüleit letiltottak bizonyos népszerű szolgáltatásokról, arra hivatkozva, hogy kapcsolatban állnak egy konzervatív emberrel.