Pesti Srácok

Új csúcson a Hír TV-s Keménymag - Többen nézik Dezsét, mint a Karácsony-Kálmán Olga meccset

Tarolt a Keménymag, a Hír TV kibeszélő műsora: kedd este 142 ezren voltak kíváncsiak arra, hogy Dezse Balázs kollégánknak sikerült-e megszerezni az első ajánlását az ellenzéki főpolgármesteri versenyen, nem mástól, mint Gyurcsány Ferenctől. Úgy tűnik, mostanában jóval többen kíváncsiak a Hír TV műsoraira, mint az ellenzéki roncsderbikre, hiszen ahogy portálunk korábban beszámolt róla, a Bayer Show legutóbbi adásának volt olyan perce, amikor a politikai showműsort 191 ezren nézték, de pénteken a Troll is nagy sikerrel ment a csatornán, hiszen 3,1 százalékos közönségaránnyal futott a teljes, felnőtt lakosság tekintetében.

A Keménymag e heti adásában az derült ki többek között, hogy sikerült-e Dezse Balázsnak megszerezni az első ajánlását, nem mástól, mint Gyurcsány Ferenctől. A DK állítása szerint egy MSZP-s számról hívogatják a szavazókat és Gyurcsány Ferenc hangjával Karácsony Gergely támogatására biztatják őket. A Keménymag megszerezte a felvételt. Szó volt a trianoni tragédiáról és a határon túli magyarok lehetőségeiről, hogyan is látja ezt Bauer Tamás és Para-Kovács Imre. De szó lesz még az MTA szobáinak rejtelmeiről is.

A műsor legújabb szereplője, Lentulai Krisztián, a Karc FM főszerkesztő-helyettese szerint még ezen baki ellenére is Karácsony Gergő a leginkább komolyan vehető jelölt a brigádból.

PestiSracok facebook image

- mondta Jeszenszky Zsolt, politikai hobbista a zuglói polgármester legújabb nyilatkozatára, melyben földrajzi tudását „csillogtatta” meg. A Karc FM főszerkesztő-helyettese szerint a csetlés-botlás már sokszor bejött a politikában; azt gondolja, Karácsony is ezt a taktikát alkalmazza.

Jakab Péter hétfői parlamenti kiakadására, melyben Kocsis Mátét próbálta megalázni, Jeszenszky Zsolt azt mondta: az ellenzéki politikusoknak semmilyen mondanivalójuk nincsen a társadalom számára, és csak performanszokkal tudják felhívni magukra a figyelmet. A rejtélyes MTA-kéjszobáról pedig Jeszenszky véleménye az, hogy nevetséges, ahogy az ellenzéki média kezelte a témát, hiszen egészen addig fakenews-nak nevezték, amíg maga a Tudományos Akadémia nem vallott a szoba létezéséről.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.