
A haderőfejlesztés csak a magyar védelmi ipar kiépítésével lehet sikeres – hangsúlyozta a védelmi innovációért felelős miniszteri biztos a magyar fejlesztésű, pilóta nélküli repülőgép első hivatalos bemutatóján hétfőn a Bakony Harckiképző Központ nullponti gyakorló- és lőterén. Porkoláb Imre kiemelte: a sugárhajtású ProTAR drónt kifejezetten katonai alkalmazásra fejlesztették ki, a védelmi célú, pilóta nélküli repülőrendszer a hadsereg légvédelmi képességének fejlesztésére hivatott. Az új technológia a nemzetközi piacon is megállja a helyét – tette hozzá.
Mint mondta, az új fejlesztés mérföldkő a honvédség megújulása terén, olcsóbb és komolyabb teljesítményű, mint elődei. Felidézte: a rendszerváltoztatás egyik legnagyobb vesztese a hadiipar volt, ezért 2010-ben újra kellett indítani az ágazat fejlesztését. A hadiipari fejlesztések számos, mindennapi használatra alkalmas eszköz és technológia fejlődéséhez járulnak hozzá, így a mindennapjainkra is hatással vannak – mondta, példaként említve az internet használatát. Rámutatott:
a jelenlegi nemzetközi helyzetben kiemelten fontos a légtérvédelem, ezen belül pedig felértékelődik a drónok használata.
Molnár Zsolt, a fejlesztést végrehajtó Rotors & Cams Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy az akár 500 km/órával kötelékben is repülni képes, 68 kilogrammos drónnal valós körülmények között szimulálhatóak a támadó repülőgépek.
Repülési magassága a 6000 métert, üzemideje a 60 percet, kommunikációs hatótávolsága a 75 kilométert is eléri
– közölte. Jelezte, a berendezés három részből áll: a légijárműből, a katapultból és a földi irányítóállomásból. Blénessy László, a 4iG vezérigazgató-helyettese arról beszélt, hogy társaságuk az informatika, a távközlés és a védelmi technológia területén hajt végre fejlesztéseket, szavai szerint az új drón mindhárom területet magába foglaló technológiai fejlesztés eredménye.
Forrás: MTI
Gokhlayeh
2023-07-10 at 22:47
odu
Ráhibáztál. Ott meg van egy másik drónokkal, drón detektálással foglalkozó cégünk. Van nekik is egy hasonló formájú propelleres, azt hiszem elektromos hajtású.
De foglalkoznak szárazföldi jármű átalakítás-fejlesztéssel is:
https://youtu.be/B3Zn5oL_3q8
26:00 percnél.
odu
2023-07-10 at 21:49
Zalai zala lancetet lássunk.
triacus
2023-07-10 at 21:46
@lhotx: “Nagyobbak fejlesztése legfeljebb célpontként lenne kívánatos.”
Minél kisebb a repülő, annál kisebb a teherbírása.
Ezt a narancssárga “csöppséget” alapvetően céldrónnak szánják – ezen gyakorolhatják a katonák a célzást – de idővel egyéb, kisebb feladatokra – kamikazedrónnak, megfigyelőnek, elektronikus zavarásra, kommunikációs átjátszóállomásnak, stb… – is lehet majd alkalmazni.
“A méhecske intelligenciáját a számítógépem kb. 10 éve maga mögött hagyta; márpedig harci helyzetben egy méh vagy darázs intelligenciája elegendő szokott lenni.”
A gond az, hogy a számítógéped egy univerzális eszköz, piszok sok fogyasztással, nagy hőleadással (egy átlag asztali gépben 65 W TDP-jű processzor van), relatíve nagy mérettel.
lhotx
2023-07-10 at 20:20
Nagyobbak fejlesztése legfeljebb célpontként lenne kívánatos. Az olcsó, nagy tömegben gyártható és alkalmazható, nehezen eltrafálható kis harci eszközöké a jövő, mióta nem kell elférni bennük egy irányító embernek. Minél többre képesek egyenként is saját képességeik által, minél nagyobb ütőerőt (nem csak pusztító erőt!!) lehet koncentrálni egybe-egybe, annál inkább a kisebb méret kívánatos. A sáskajárásnál sem az számít, hogy egy-egy rovar mérete milyen távol van az 1 dm-es nagyságtól, hanem hogy sátánian sokan vannak.
A méhecske intelligenciáját a számítógépem kb. 10 éve maga mögött hagyta; márpedig harci helyzetben egy méh vagy darázs intelligenciája elegendő szokott lenni.
János
2023-07-10 at 19:24
Jó az irány. 👍👍👍
Minél olcsóbban, minél nagyobb tudással rendelkező “kütyüket” kell kitalálni.
Így leszünk versenyképesek a harcban és tudjuk megvédeni magunkat.
Különben elvesznek tőlünk mindent, amit csak tudnak: a földjeinket, egyéb termelőeszközeinket, verejtékes munkával megszerzett javaikat, családjaikat szétzüllesztik, nemzetünket megszüntetik.
😠😡🤬
Hogy a büdös durva any…kat❗
lesi
2023-07-10 at 19:09
reszkessetek betörők !!
kanigunda
2023-07-10 at 18:41
Nem mindig a méret teszi, ugyebár.
Persze akinek inge az vegye magára! 😉
Mekkora is a switchblade? Na ugye!
És még bugyigumaval is indítják.
Lehet fikázni, okostojások!
A 22-es sörétes koma meg szóljon az ukiknal,
hogy megvan a megoldás!
K
2023-07-10 at 18:04
Én nagyon örülök ennek, láttam a videót, szuper.
Remélem több nagyságban és több funkcióval is fog épülni drón , de ez a méret is szuper és használható harci helyzetben..
Hesslerezredes
2023-07-10 at 17:51
Bajtársak!
Ne kritizáljuk a konkrét eszközt!
Lesz az még nagyobb is, ebben biztos vagyok.
Ráadásul sugárhajtású, ami szuper!
Ez egy nagyon jó irány és csak így tovább!!!
Nem tank kell nekünk, hanem ilyen eszközök – és persze a technológiai háttér és TUDÁS!!!!!!!!!!!!!!!!
(Tank is lehet: földi drónként!!)
Én mindenkinek szívből gratulálok, aki részt vett a fejlesztésében és legyártásában!!!!!!!!!!!!!!
Gokhlayeh
2023-07-10 at 17:26
Ungarn über alles !2023-07-10 at 16:53
Mi a baj a méretével?
Lancet, Geran is hasonló méretűek, harmad, fele ekkora sebességgel, és sorban ütik ki az ukrik harcjárműveit. Vagy vehetjük bármelyik ebben a kategóriában hasonló méretű. Annál nehezebb felderíteni.
Egyéb katonai drón is létezik a 15 centistől a vadászgép, vagy nagyobb méretig, mit mire akarnak alkalmazni.
További derűs napot!😊
Csak_úgy
2023-07-10 at 17:20
Ja, látom már meg van a videó. Ok.
Csak_úgy
2023-07-10 at 17:15
Van róla videó is.
https://www.youtube.com/watch?v=KUmaZcLzLhw
Ungarn über alles !
2023-07-10 at 17:11
Gokhlayeh
ma vicces kedvemben vagyok – de igazándiból a készülék mérete fokozta a jókedvemet
Gokhlayeh
2023-07-10 at 17:04
Ungarn über alles !2023-07-10 at 16:53
Annyira nem modellező szakkör. Vannak más gépeik is, több helyen már dolgoznak velük.
Ezt meg külön a HM kérésére fejlesztették.
triacus
2023-07-10 at 17:00
@Ungarn über alles !: “modelledző-cakkör”
Ez nem egy puszta játék, ez katonai felhasználású drón.
A jelenlegi orosz-ukrán (pontosabban USA) háborúban is tömegével használnak drónokat – elég a török Bayraktarokra gondolni.
A fejlesztő cég jelenleg is keres villamosmérnököket, szoftverfejlesztőket – szóval kell hozzá tudás rendesen, nem egy egyszerű játékocska ez.
Ungarn über alles !
2023-07-10 at 16:58
Hesslerezredes
16:15
vetési varjú-sárkányrepülő-és lusta drónok ellen a 22-es sörétes a leginkább ajánlott
Ungarn über alles !
2023-07-10 at 16:53
nna végre a modelledző-cakkörnek is jut egy kis lóvé
triacus
2023-07-10 at 16:52
@Orientál:
“Te ne legyél ennyire birka”
Komolytalan, semmirekellő, fórumképtelen argumentum ad hominem vagdalkozás. Szégyellje magát!
“mert az a mostani a hivatalos bemutatása volt. ”
Ne adjon a számba olyat, amit nem is állítottam!
“Mert az még csak a próbarepülése lehetett”
Lényegtelen konklúzió érvelési hiba.
SZJ
2023-07-10 at 16:49
Ja , hogy szar az oktatás ? Gratula a műszaki gárdának.
Gokhlayeh
2023-07-10 at 16:45
Hesslerezredes2023
Látja, erről beszéltem (akkor még más néven írtam) vagy 2 éve már, hogy megvan, amit hiányol. Ja, és nem csak szimulációra, meg célrepülésre lesz jó. 😉
Orientál
2023-07-10 at 16:43
triacos Te ne legyél ennyire birka ,mert az a mostani a hivatalos bemutatása volt. Mert az még csak a próbarepülése lehetett azóta pedig változtathattak valamit vagy valamiket rajta.
triacus
2023-07-10 at 16:41
Az alábbi fórumban:
https://forum.htka.hu/threads/hun-protar-f4j-rotors-and-cams.2494/
meg további információ találhatóak a drónról. Lényegében ez – jelenlegi formájában – egy céldrón, ezen gyakorlatozhatnak a pilóták, légvédelmisek, tüzérek. Hosszú távon kamikaze drónként, légi felderítésre, elektronika zavarásra, kommunikációs átjátszóállomásként való felhasználásában gondolkodnak.
triacus
2023-07-10 at 16:27
Az alábbi:
https://www.youtube.com/watch?v=KUmaZcLzLhw
8 hónappal előtti videón látható repülés közben.
Hesslerezredes
2023-07-10 at 16:15
Kezdetnek nem rossz. Az irány abszolút jó. Csak így tovább. Ez a jövő.