Pesti Srácok

Új múlt készült Kanadában: a nácik tapsot érdemelnek, mivel az oroszok ellen harcoltak – A Tolerancia Kerekasztala

Lemondott a kanadai alsóház elnöke, Anthony Rota, amiért Zelenszkijnek az ünnepélyes fogadásán egy második világháborús ukrán veteránnal kedveskedtek, aki nem meglepő módon a Waffen SS tisztjeként harcolt az európai értékekért és az ukrán szabadságért. Illetve hát nem azokért.

A nürnbergi törvényszék által bűnszervezetnek és tömeggyilkosnak ítélt szervezet egykori tagja az új múltnak köszönheti népszerűségét Kanadában. Az oroszok ellen harcolt, ezért nem lehet más, csak jó ember. És ilyenkor az sem számít, hogy az ukrán önkéntesekből toborzott csapatok olyan rémtetteket követtek el a lengyel és zsidó civilek ellen, ami még a sokat próbált németeket is elborzasztotta.

És azzal sem lehet megmagyarázni a „tévedést”, hogy nem tudtak ezekről az apróságokról. Mindenki, aki belép díszvendégként az ottawai parlamentbe, annál elvégzik az úgynevezett háttérellenőrzést. És az sem volt titok, hogy a külföldiek – vagyis a nem németek – nem a Wehrmachtban, hanem az SS-ben voltak megtalálhatóak.

Kanada legalább annyira szívesen oktatja ki a világot a moralitásról és náciznak le mindenkit, mint az amerikaiak, ugyanakkor náluk két náci emlékmű is áll a mai napig, Toronto mellett és Edmontonban, ahol Dezse éveket töltött, de – bevallása szerint – soha nem találkozott ezekkel.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?