Pesti Srácok

Új-Zélandot egy transznemű képviselheti a női súlyemelők között Tokióban

Új-Zélandot egy transznemű képviselheti a női súlyemelők között Tokióban

Felkavarta a közvéleményt Új-Zéland egyik olimpikonjelöltje. A haladás jegyében ugyanis úgy döntöttek, hogy egy transzneműt indítanak a női súlyemelés versenyszámában. A negyvenhárom éves Laurel Hubbard ugyan még nem szerzett kvótát, de hazája szövetsége szerint az összes kritériumnak megfelel, így valószínűleg ott lesz Tokióban.

Hubbard 2013-ig a férfiak mezőnyében versenyzett, nemváltását követően két évvel pedig megkapta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jóváhagyását, miután a szervezet meghatározta a transznemű sportolók számára a tesztoszteronhoz köthető határértéket (10 nanomol/liter alatti szám az első versenyt megelőző 12 hónapban). Ezt több szakember is kifogásolta, mondván, aki biológiailag férfiként megy keresztül a pubertáskoron és az érési folyamatokon, annak alapból olyan előnyei lehetnek a nőkkel szemben, amelyeket egy ilyen szabályozás nem kompenzál. A NOB meghallgatta a tudományos álláspontot, és módosításokat tervez a konfliktusok megelőzése, valamint a biztonság érdekében. A végső szempontrendszert a szervezet az adott sportág nemzetközi szövetségével együtt dolgozza ki – írja az Index.

Tracey Lambrechs, Hubbard honfitársa, egyben ellenfele volt az, aki szót emelt az ügyben, és aggodalmát fejezte ki az eseményekkel kapcsolatban:

PestiSracok facebook image

Nemcsak Új-Zélandon, de egész Óceániában megosztja a versenyzőket Hubbard jelenléte. 2018-ban a Nemzetközösségi Játékokon az ausztrál szövetség mindent elkövetett annak érdekében, hogy megakadályozza az indulását, a szervezők azonban közbeléptek. Egy évvel később a Csendes-óceáni Játékokon győzött a 90+ kilogrammosok kategóriájában, amivel óriási botrányt váltott ki a térségben.

Forrás: Index; Fotó: Scott Barbour/Getty Images Hungary

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?