Pesti Srácok

Újabb bizonyítékok láttak napvilágot DatAdat-ügyben – Lelepleződhet Juhász Péter

Újabb bizonyítékok láttak napvilágot DatAdat-ügyben – Lelepleződhet Juhász Péter

A Bajnai Gordon fémjelezte DatAdat ellen indult nyomozásban vizsgálhatják ki a Juhász Péterhez került külföldi pénzek ügyét. Az Együtt korábbi politikusánál ugyanis több tízmillió forint landolt a 2022-es országgyűlési választások idején, amiből kormányellenes propagandát folytatott. Az ügyben felmerült a költségvetési csalás gyanúja.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vizsgálhatja ki a Juhász Péternek juttatott külföldi pénzek forrását – tudta meg a Magyar Nemzet. A négymilliárdos külföldi támogatásból a legutóbbi választás időszakában több mint hatvanmillió forint Juhászhoz vándorolt, aki ezért cserébe egy internetes portálon (Nerpédia) próbálta lejáratni a kormánypártokat. Az ellenzéki politikus oldala csak a választási kampányban működött, így elképzelhető, hogy egy balliberális választási projektről volt csak szó. Ezt igazolja, hogy a Nemzeti Információs Központ (NIK) tavalyi jelentése szerint a Bajnai nevével fémjelzett, külföldről pénzelt DatAdat-csoport partnerei között feltűnt Juhász KözösÜgyünk Nonprofit Kft.-je is, amely a Nerpédia Facebook-hirdetéseit, illetve Juhász Péter videóinak népszerűsítését fizette.

Az ügyben költségvetési csalás gyanújával Tényi István fordult a hatósághoz. A Fővárosi Főügyészség a Magyar Nemzet megkeresésére azt válaszolta, hogy „a bejelentést a nyomozó hatóság – a tárgyi összefüggésekre figyelemmel – a már elrendelt nyomozásban kezeli”. A főügyészség konkrét ügyet nem írt, ám a lap információi szerint Tényi feljelentését a DatAdat-ügyben indult eljáráshoz csatolták. Emlékezetes, hogy a cég elleni nyomozásról a tavalyi évben szerzett tudomást a közvélemény: a Bajnai Gordon volt baloldali miniszterelnökhöz, és egykori titkosszolgálati miniszteréhez, Ficsor Ádámhoz köthető cég az adóhatóság gyanúja szerint 2020-ban illegális módon csökkenthette fizetendő adóját, és bevallásában valótlan tartalmú nyilatkozatot téve a költségvetésnek vagyoni hátrányt okozhatott.

A költségvetési csalás gyanúja miatt folyó nyomozás során a NAV tavaly szeptemberben házkutatást tartott (amit pár héttel később egy újabb követett), de a Magyar Nemzet erre vonatkozó információit a DatAdat cáfolni igyekezett, és hazugsággal vádolta meg a hírt közlő sajtótermékeket. Az adóhatóság ugyanakkor nem sokkal később közleményt adott ki, amiben tudatták, hogy valóban történt házkutatás. Mint írták, a nyomozók megpróbálták lefoglalni a társaság könyvelési iratait, de a cég jogszabálysértő működése miatt ez nem sikerült. A DatAdat ugyanis – a törvényi előírásokat megszegve – nem a bejegyzett székhelyén működött. A társaság vezetői telefonon sem voltak hajlandók megmondani a cég tényleges működési helyét. Az iratokat a NAV a DatAdat könyvelőjénél sem tudta megtekinteni, mert a megadott címen nem is volt könyvelőiroda. Végül a szükséges iratok jelentős részét a könyvelést végző egyéni vállalkozó be nem jelentett irodájából sikerült lefoglalnia a nyomozóknak – közölte az adóhatóság.

PestiSracok facebook image

A céggel összefüggésben érdemes azt is megemlíteni, hogy az amerikai pénzek miatt költségvetési csalás, illetve sikkasztás és pénzmosás miatt szintén a NAV-nál zajló nyomozások a DatAdatot is „karcolgatják”, hiszen a már említett titkosszolgálati jelentésből kiderült, hogy az ellenzékhez érkező, több milliárdos nagyságrendű külföldi kampánytámogatások jelentős része végül a cégcsoportnál landolt.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.