Az Egyesült Államok újabb 125 millió dollár (mintegy 45 milliárd forint) értékű katonai támogatást jelentett be pénteken Ukrajna számára saját készleteiből azonnal lehívható módon.
A védelmi minisztérium közleménye szerint ez az 50. alkalom, hogy az Egyesült Államok saját raktárkészletéből juttat katonai eszközöket Ukrajnának, amit egy 2021-es elnöki rendelet tesz lehetővé. Az újabb katonai csomag is tartalmaz rakétákat és irányítható rakétákat többek között NASAMS és HIMARS eszközökbe, emellett a harctéren legsűrűbben használt 105 és 155 milliméteres lövedékeket, valamint több millió kisebb, kézifegyverhez használható lőszert, és további katonai eszközöket.
A Pentagon egyúttal bejelentett 300 millió dollár további katonai támogatást is Ukrajna számára az Ukrajnai Biztonsági Támogatás Kezdeményezés (Ukraine Security Assistance Initiative) részeként. Ez nem azonnal eljuttatható készletekre vonatkozik, hanem Washington közbeszerzés alapján az amerikai ipartól rendeli meg az ígért eszközöket. A közlemény szerint az Egyesült Államok a 300 millió dolláros keretből az ukrán légvédelem hosszú távú megerősítését kívánja segíteni.
Az amerikai kormány legutóbb múlt csütörtökön jelentett be – akkor 150 millió dolláros – támogatási csomagot Ukrajna számára saját készletekből azonnal lehívható módon. A Pentagon összesítése szerint mióta Oroszország 2022 februárjában támadást indított Ukrajna ellen, az Egyesült Államok több, mint 44 milliárd dollár (mintegy 15 ezer milliárd forint) értékű katonai eszközt küldött saját készleteiből Ukrajnának a védekezéshez.
Forrás/fotó: MTI
A Páholy
2023-11-07 at 04:01
Meg kell védeni azusa legújabb államát: Ukrajnát az oda kinevezett libsi kormányzóval és annak csapatával.
Vízöntő
2023-11-04 at 22:46
Miért nem vesznek le az ukránok válláról egy újabb terhet. A csomag 30%-át már otthon adják át a CIA ügynökeinek, hogy dobják a feketepiacra, az ukránoknak ne kelljen azzal is bajlódni.
Kivagyi
2023-11-04 at 19:38
Nagyon hülyén hangzik az a kérdés, ami már a háború kezdete óta foglalkoztat! Konkrétan:az orosz felderítés(hírszerzés) , világhírű; hogy lehet az mielőtt bármilyen fegyver eljut rendeltetési helyére az oroszok nem semmisítik meg azt; jöjjön vízen v szárazföldön? Világba nem tudom a választ!
János
2023-11-04 at 16:10
Dodo
2023-11-04 at 10:47
Ugyan kihaltál már kismadaram, de még így sem kell parázni!
A NATO – ill. a mögötte álló DS – nem fél az oroszoktól, sőt! Ukrajna, majd később az oroszok földjére fáj a foga.
Egy biztos: téged senki nem fog megvédeni, ha önmagad nem ❗❗❗
Ne fossál, inkább készülj fel!
andras
2023-11-04 at 15:39
Dodo
Ha Putyin békét köt Ukrajnával, az első pont a leszerelés lesz Ukrajnában. Neki sem kell még egy ilyen szomszéd. A románok meg a laktanyát sem tudnák elhagyni, elloptak mindent ami mozdítható.
Ungarn über alles !
2023-11-04 at 12:25
döglött lóra patkót ?
ilyet már az indiánjaik se csináltak – csakhogy kiírtották őket, és nincs aki rájuk szóljon
Karácsony.sk
2023-11-04 at 12:18
Hajrá Amerika!
Csak tápláljátok az ukronáci húsdarálót!
Ti nagyon okos liberálfasiszta politikai vezetés vagytok!
Remélem titeket is elér a Rumanov család sorsa!
Szlovákiából…..
Dodo
2023-11-04 at 10:47
Aggasztó, hogy Ukrajna összeomlása előtt véget érhet a háború. Mi magyarok meg itt maradunk 15-17 millió nagypofájú ukránnal, akik állig fel vannak fegyverezve és éhesek. Aztán ott van Románia is. A NATO meg az Oroszoktól fél, pedig ez nem a sztalini Szovjetunió. A helyzet csak romlik.
Sarolta
2023-11-04 at 06:17
Ursula a nagy klimavédő most nem védi a klimát a háború
nagy légszennyezésel jár amit a légáramlat Európa felé tereli
mint Csenobil esetében
Hol vannak a nagy szájú klimavédők???
A Nagy Testvér figyel téged
2023-11-04 at 05:15
Még mindig van lejárt szavatosságú, leselejtezendő hadianyag az USAG raktárak eldugott sarkaiban? 😏