Pesti Srácok

Újabb hazugság lepleződött le: egyetlen román katona sincs az úzvölgyi temetőben

Újabb hazugság lepleződött le: egyetlen román katona sincs az úzvölgyi temetőben

A napokban újabb fordulat történt az úzvölgyi katonai temető ügyében - írta meg a nagyhaboru.blog.hu. A román hatóságok által román katonaként azonosított hősi halottak többségéről nemrégiben kiderült, hogy magyar állampolgárok voltak és magyar honvéd gyalogezredekben szolgáltak. A blog szerkesztői azonban további adatokat is szereztek ezekről a katonákról és egy szintén románként azonosított orosz katonáról. A korábbi hatalmas számok végül tehát 7 román katonára korlátozódtak, azonban most a kutatások során sikerült rávilágítani arra és bebizonyítani, hogy ez a hét katona sem volt román.

A blog már korábban beszámolt egy szakmai tanulmány segítségével arról, hogy 2019. június 12-én az ONCE, a hadisírok és a háborús emlékművek gondozásáért felelős román hivatal közzétett egy rövid összefoglalót az úzvölgyi temető helyzetét illetően, amely szerint a sírkertben 11 román katona – 8 azonosított és 3 azonosítatlan – lett elhantolva. Az összefoglalóhoz csatolt dokumentumok egyike, a 3. számú mellékletként közzétett áttemetési napló hét románként azonosított katona nevét és adatait tartalmazza. Ezek a következők:

Cosma Gheorghe (25. sz.)
Grimu Mihai (46. sz.)
Horcic Mihai (83. sz.)
Lusin Filip (91. sz.)
Morduminechei Gheorghe (105. sz.)
Roman Mihai (126. sz.)
Rotaru Stan (126/bis. sz.)

Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka 2019. július 24-én Tusnádfürdőn bejelentette, hogy e katonák közül öt – Grimm Mihály, Harcsik Mihály, Kuzma György, Mordaninecz György és Román Mihály – magyar állampolgár volt; a HM képviselői a tusnádfürdői beszélgetés során a halálukat nyilvántartásba vevő korabeli anyakönyvi bejegyzések fénymásolatát is kiosztották.

PestiSracok facebook image
A halált is dokumentáló anyakönyvi kivonatok bizonyító erejűek. Forrás: uz-volgye.ro

A blog az öt katonáról részletesebb leírást is közöl; ebből kiderül, hogy ketten közülük vélhetően ruszinok, egyikük magyarországi német, kettejük magyar, azonban román katonákról szó sincsen. Az egyik románként azonosított katona is orosz, aki az orosz hadseregben szolgált. A kutatás tehát itt tart jelenleg, ez pedig bizonyítja annak az agresszív és tudatlan román fellépésnek a fölöslegességét, mely nemlétező történelmet próbál írni, és komoly konfliktusba került a temetőjüket védő székelyekkel és az egész magyar nemzettel. A tényeket sajnos nehéz tagadni; reméljük, hogy az újabb bizonyítékok jobb belátásra bírják a balhét kirobbantó román felet, bár ehhez fűzzük a legkevesebb reményt.

A teljes írást dokumentumokkal ellátva elolvashatják ITT.

Forrás: nagyhaboru.blog.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.