Pesti Srácok

Újabb katonai fellépést helyezett kilátásba a húszik ellen a brit külügyminiszter

Újabb katonai fellépést helyezett kilátásba a húszik ellen a brit külügyminiszter

Újabb katonai fellépést helyezett kilátásba a jemeni húszi lázadók ellen David Cameron brit külügyminiszter. A korábbi visszatámadásukról azt írta: a tétlenség annak elfogadását jelentette volna, hogy a húszik törvénysértő, tűrhetetlen támadásaikkal következmények nélkül gyakorlatilag lezárhatnak egy életbevágó fontosságú tengeri útvonalat.

Cameron a The Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi brit lapban megjelent írásában úgy fogalmaz: Nagy-Britannia mindig a hajózás védelmére kel, és a jövőben is készen áll arra, hogy "a szavakat cselekvéssel támassza alá". Az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók számos támadást intéztek a Vörös-tengeren közlekedő – szerintük Izrael felé tartó, vagy Izraelt védő – kereskedelmi és hadihajók ellen azóta, hogy Izrael hadműveleteket kezdett Gázában az övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet katonai és politikai gépezetének felszámolására.

Az izraeli hadműveletek előzményeként a Hamász tavaly október 7-én összehangolt terrortámadást hajtott végre Izrael déli térségében. A támadásban 1200 ember meghalt, több mint háromezer megsérült és a terrorszervezet Gázába hurcolt 240 túszt, akik közül sokan még mindig fogságban vannak. A húszik vörös-tengeri támadásaira válaszul péntekre virradóra a brit és az amerikai fegyveres erők számos húszi katonai célpont ellen hajtottak végre légicsapásokat Jemenben. Az Egyesült Államok szombaton újabb támadásokat intézett húszi katonai létesítmények ellen.

Vasárnapi cikkében David Cameron felfedi, hogy az Egyesült Államok kérte Nagy-Britannia segítségét a húszik elleni "korlátozott és célzott" katonai akcióhoz. Rishi Sunak miniszterelnök az összes érvet, jogi tanácsot megfontolva, a kabinet tagjaival, katonai és hírszerzési szakértőkkel tartott konzultáció után döntött úgy, hogy a brit fegyveres erők részt vesznek a műveletben – áll a brit külügyminiszter cikkében. Cameron szerint a brit kormánynak nem is volt más választása, mivel a húszik november 19. óta 26 támadást intéztek a Vörös-tengeren közlekedő hajók ellen, és egyetlen napon, január 9-én 21 drónnal és rakétával támadták a brit királyi haditengerészet Diamond nevű rombolóját, amely a térségben járőrözik.

PestiSracok facebook image

– írta a brit külügyminiszter. David Cameron szerint képtelenség az a húszi állítás, hogy a támadások Izraellel és a gázai hadműveletekkel állnak összefüggésben, mivel a célba vett hajók világszerte számos célállomás felé tartottak. Hozzátette: az Egyesült Államokkal közösen végrehajtott művelet "valamilyen mértékben degradálta" a húszik iráni támogatással kiépített támadó kapacitásait, de a szövetségesek elszánták magukat arra, hogy e támadásoknak véget vessenek, és "szavaikat cselekvéssel fogják alátámasztani".

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.