Korózs Lajos után Molnár Zsolt álhírvideóját is megcáfolta Orbán Balázs. Molnár videójában a révfülöpi hajóállomás és a mellette lévő közforgalmú sétány állami kisajátítását és a látogatók előtti lezárását említi; ennek a valós hátterét fejti ki bejegyzésében a stratégiai államtitkár.
A Magyar Szocialista Párt mint az állampárt jogutódja nem tanul a múltból, és sajnos nem is felejt! A járványügyi védekezésben résztvevő egészségügyi dolgozókat álmentős szerepeltetésével megtámadó Korózs Lajos-videó után ezúttal Molnár Zsolt vállalta magára az álhírgyáros főszerepet. Az MSZP-s országgyűlési képviselő legújabb videójában azt állította, hogy a révfülöpi hajóállomást és a mellette lévő közforgalmú sétányt az állam átadta a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány számára, s az többé sem a révfülöpiek, sem a Balatonhoz látogatók számára nem lesz elérhető. Mindkét állítás egy perc alatt ellenőrizhető, nyilvánvaló hazugság, ugyanis az általa említett és a videóban szereplő területeket semmilyen jogszabályi változás nem érintette. Ezt neki is, országgyűlési képviselőként, tudnia kellett. Annak a helynek, amiről beszél és ahol a videó készült (a révfülöpi hajóállomás és a mellette lévő sétány) a tulajdoni viszonyai nem változtak és nem is fognak változni, s ebből következően a település a videóban szereplő összes területet ugyanúgy fogja tudni használni, mint eddig. A feltehetően megtámadni akart alapítványi ingatlanoknak semmi közük az általa a videóban mutatott helyekhez, azok az eddig jórészt elzárt, jórészt rossz állapotú és jórészt használaton kívüli területek Révfülöp más részén találhatóak. Ezeket a Mathias Corvinus Collegium felújítja, megnyitja a révfülöpiek előtt, valamint a tehetséges magyar fiatalok ingyenes táboroztatására kívánja fordítani, illetve oktatási-képzési helyként kívánja hasznosítani. Elfogadhatatlan az újabb MSZP-s hírhamisítás, szégyelljék magukat, hogy immár nemcsak az egészségügyi dolgozókat, hanem a tehetséggondozó programban résztvevő több ezer magyar fiatalt is megpróbálják egy újabb álhírvideóval lejáratni! Ezért mint a Mathias Corvinus Collegium elnöke azonnali jogi lépéseket fogok tenni az álhírgyáros Magyar Szocialista Párttal és Molnár Zsolttal szemben!
– írja bejegyzésében Orbán Balázs.
https://www.facebook.com/orbanbalazsandras/posts/1444459699090997
Forrás: Orbán Balázs/Facebook; Fotó: Karc FM
Facebook
Twitter
YouTube
RSS