Pesti Srácok

Újabb nyolc évet szeretne Gyurcsány

Újabb nyolc évet szeretne Gyurcsány

A kampányzáróktól nem sok meglepetést vár az ember, és hát a DK rendezvényén sem történt ilyesmi, viszont Gyurcsány Ferencre mindig lehet számítani, hogy nem fogunk unatkozni. Lukács György is örült volna a Szent István parkban felvert óriássátorból távozó, elégedett, idős arcokat látva. Feri jól beszélt. Szívesen láttuk volna Heller Ágnest is, de ő alighanem lélekben már a Jobbik szombati kampányzáróján volt, így be kellett érnünk Farkasházy Tivadarral, akinél híresebb DK-st csak a színpadon láttunk.

Teljesen önazonos rendezvényt élvezhettünk végig Újlipótváros szívében, szereplők és nézők hamar és makulátlanul egymásra találtak a Gyere bátran, Magyarország! című kampányzárón. Igen, igen, tényleg ez volt a címe. A szónokok gondosan odafigyeltek, hogy egyetlen Orbán- és Fidesz-ellenes toposz se maradjon ki a felsorolásokból. A szavazásra lelkesítő videók után (Lang Györgyinek jár a sastaps a „Halgass a szívedre, szavazz a DK-re!” kínrímért) Homonnay Gergely DK-szimpatizáns független civil nyitotta a sort. Megtudtuk tőle, hogy a Fidesz fő bűne a lopásnál is nagyobb, mert elültette az emberekben a gyűlölet magvait. És ezzel még nem volt vége. Tudták, hogy egy igazi demokrata nem fél?

Lendvai Ildikó tudja, milyennek kéne lennie a jobboldalnak

Amikor Lendvai Ildikót szólították a színpadra, egy pillanatra megrémültünk, hogy már magunk sem fogunk kiigazodni a baloldal kesze-kusza pártviszonyain, de aztán megnyugodhattunk, nem váltott pártot, csak eljött segíteni. A magyar baloldal állócsillagaként konferálták fel az MSZP-tagságát és civilségét váltogató egykori kommunista cenzort, aki elmondta, hogy ő ugyan MSZP-s, de azért van itt a DK rendezvényén, mert a két párt ugyanazt a változást akarja. Hosszan fejtegette, mit mond majd Orbán Viktor Székesfehérváron, a Fidesz kampányzáróján, és szerencsére az összes bizonyítatlan, balos korrupciós vádaskodást sikerült belefűznie a Gálvölgyi Show színvonalát idéző vicceskedésbe, amelyhez a közönség lelkesen vállalta a nevetőgép szerepét. Komolyra fordítva a szót, előbb a közös pártban, illetve közös kormánykoalícióban szerzett élményeket vágyta vissza Lendvai, végezetül pedig kijelentette, hogy kéne végre egy tisztességes jobboldal Magyarországon. Arra gondoltunk, hogy lehetne a neve például SZDSZ. Nagy szerencse, hogy vannak még a magyar közéletben ilyen balliberális világítótornyok, akik tudják, milyennek kellene lennie a jobboldalnak!

PestiSracok facebook image
Fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu

Kuncze olyan Magyarországot szeretne, amilyenné az MSZP–SZDSZ kormány tette

Egyre emelték a tétet a szervezők, hiszen Lendvait Kuncze Gábor a DK kétfarkú maczkója váltotta a színpadon. A legendás humorú politikustól el is vártuk a poénkodást, de aztán sajnálatosan komorra vette a figurát, több, eddig soha nem hallott ténnyel szembesítve a közönséget. Kiderült például, hogy elcsalt választás következik, amelyet már a választójogi törvény megszületésekor elcsaltak, és a határon túli szavazatok számolásával is elcsalnak. Éppen azon tanakodtunk, hogy a választás után követelniük kellene majd az újraszámlálást, de csak záporoztak tovább a megdöbbentő tények. Kuncze tudatta a közönséggel, hogy Orbánék semmit nem mondtak arról, mi lesz az országgal. Hát igen, nincs programja a Fidesznek, tulajdonképpen nincs is kormányzás.

– néztünk kérdően, de úgy tűnt, valamiért mégse jó nekik.

Fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu

Ebből a logikai zsákutcából csak az tudott minket kirántani, hogy Kuncze további, még sosem hallott szlogennel folytatta: csalásra, korrupcióra, gyűlöletre épít a kormány. A látszólagos összhang ellenére viszont messze nem tökéletes még a baloldali koordináció, hiszen Kuncze lelkesen érvelt a migránsok befogadása mellett, miközben az MSZP-s Tóth Csaba szintén ma mondta, hogy ők nem akarnak ilyesmit. Azzal zárta beszédét az egykori belügyminiszter, hogy vissza kell vezetni Magyarországot a sikeres európai országok közé.

– kérdeztük volna, de egy ilyen ünnepen nincs helye okvetetlenkedő kérdezősködésnek.

Az összes Feri eljött

Ezután a mindenki által várva várt Gyurcsány Ferenc lépett színpadra, és ahogy azt előre sejtettük, több személyiségét is elhozta. A DK elnöke elképesztő szenvedéllyel ingadozik a két szélsőség között: itt volt a gazdag, de az egész társadalomért felelős, sztoikus gondolkodó Feri és a talponállók világában otthonosan mozgó kisember Feri is, közéjük pedig befért a szociális munkás Feri, a szenvedélyes forradalmár Feri, és egy-egy óvatlan pillanat erejéig még a nemzeti érzelmű Feri is. Gyurcsány akkor tépi le igazán láncait, amikor a Fideszről és Orbán Viktorról beszél, kiváltképp, ha éppen arról van szó, hogy Orbán Viktor egyszínű Magyarországot akar. Ilyenkor magasra hág benne a szenvedély, és teljesen magával ragadja nyugdíjas hallgatóságát.

Fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu

Az egyenlőség mellett is határozottan kiállt Gyurcsány Ferenc, Magyarország egyik leggazdagabb politikusa. A demokratikus Magyarország szerinte olyan vezetőket kíván, akik csak egyek az emberek közül. Azt fejtegette kissé zavarosan, hogy van, aki éppen buszsofőr lett, és van, aki történetesen miniszterelnökként tudja kiteljesíteni önmagát. Mondjuk, megnéznénk Gyurcsányt hétköznapi buszsofőrként. Habár Vágó Gábor múltkori beszámolóját látva lehet, hogy ez túl veszélyes lenne.

Túl lassan távolodik Gyurcsány múltja

Az ideális jobboldalról természetesen nemcsak Lendvai Ildikónak, hanem Gyurcsány Ferencnek is van elképzelése.

– mondta. Nem, a liberálisoknak nem kell mérsékeltnek lenniük, ők ezek szerint nyugodtan lehetnek szélsőségesek is, ebből pedig leginkább arra lehet következtetni, hogy a mérsékelt konzervatív alighanem olyan embereket jelent, akik minden további nélkül alárendelik magukat a liberális dogmáknak, viszont lehet őket „konzervatívként” mutogatni a haladó propagandasajtóban.

Fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu

Gyurcsány az utóbbi időben feltűnően sokat küzd a múltjával, láthatóan sem kiköpni, sem lenyelni nem tudja azt a tényt, hogy sokan emlékeznek rá. Miközben befért némi poénkodás az őszödi beszéddel, mégiscsak indulatosan hívta fel a figyelmet, hogy fontosabbak a jövőről szóló viták és az Orbán fémjelezte „gazember-világból való megszabadulás”, minthogy mi volt 2008-ban vagy 2006-ban. Érezte azonban, hogy kell némi engedmény, így egy kissé anekdotázósra véve a figurát, még azt sem zárta ki, hogy ők olyan kormány voltak, amely néha hibázott.

Ennek ellenére nagy volumenű visszatérést tervez az ex-miniszterelnök, hiszen máris nyolc évet kért, tudatva, hogy akkora baj van az országban, amit nem is lehet helyrehozni négy év alatt. A Gyurcsány Show végeztével felcsendült a Himnusz, és rögtön rendkívül izgatottak lettünk, hátha lesz Internacionálé is. Elvégre ott volt Lendvai Ildikó, ő tudja fejből, talán még oroszul is. Bajnai Gordon viszont nem tudta, és nincs is már sehol…

A Demokratikus Koalíció "Gyere bátran, Magyarország!" címmel rendezvénye. Az eseményen beszédet mondott Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnöke, Kuncze Gábor, az SZDSZ korábbi elnöke, valamint Homonnay Gergely író, újságíró. Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.