Pesti Srácok

Újabb pártirodáját adja el az MSZP – Végkiárusítanak a szocialisták?

Újabb pártirodáját adja el az MSZP – Végkiárusítanak a szocialisták?

Lassan nincs olyan hónap, amikor ne lenne hír arról, hogy az MSZP valamelyik ingatlanát értékesíti. Nemrég meghirdették a gödöllői pártházat, majd több fővárosit is, most pedig a keszthelyi irodát verik dobra – tudta meg a Magyar Hírlap. Arra is utalnak, hogy az ingatlan a valós érték töredékéért cserélhet gazdát, ami arra utal, hogy komoly pénzügyi gondban lehet az MSZP. Ennek egyik okaként idézik fel, hogy a Villányi úti székházra, ami mellesleg azóta szintén eladtak, a tulajdonló alapítvány ötszázmillió forint hitelt vett, amit 2024-ig kellene visszafizetni. A párt eladósodásához az is hozzájárult, hogy még pártelnökként Gyurcsány Ferenc szentesítette, hogy devizahitelből vásároljanak a Köztársaság téri helyett a Jókai utcában székháznak való ingatlant. A Magyar Hírlap belső forrásokra hivatkozva azt írja, az MSZP-nek nem lesz fedezete a kölcsönök visszafizetésére, ezért a párt minden vagyona elúszhat. A lap által vont mérleg szerint a rendszerváltás után az MSZMP-ből átmentett 365 pártingatlanból mára száz sem maradt.

Az MSZP-nek nem lesz fedezete a kölcsön visszafizetésére – írja a Magyar Hírlap. Úgy tudják, a vételár 32 millió forint, miközben 110–130 millió forint vételáron hirdetik az ingatlanokat a városban olyan paraméterekkel, mint amivel a szocialisták irodájaként szolgáló ingatlané. A kétszintes épület, amely szintenként 150 négyzetméter alapterületű, a Rákóczi tér 21. szám alatt található, Keszthely belvárosában. Egy ingatlan értékesítéséről nem a helyi szervezet, hanem a pártvezetés dönt; ennek lebonyolítása a pártigazgató feladata, aláírási joga pedig Tóth Bertalan pártelnöknek van – jegyzik meg.

A lap felidézi, hogy a keszthelyi ingatlan már a sokadik, amelyik eladólistára kerül. Lassan nincs olyan hónap, amikor ne lenne hír arról, hogy az MSZP valamelyik ingatlanát értékesíti. A gödöllői székházát 73 millió forintos áron árulják. Ugyancsak áruba bocsátott az MSZP egy Budapest II. kerületi ingatlant, valamint eladták a XVI. kerületi pártszékházat is. A párt Köztársaság téri és a Jókai utcai székháza után részben a Villányi úti székházat is dobra verték; ennek eladásában Puch László egykori pártpénztárnok bábáskodott.

Felidézik, hogy a Köztársaság téri székházat még Gyurcsány Ferenc pártelnök adta el a Jókai utcai székház devizahitelből történő megvásárlása érdekében, amelynek révén döbbenetes mértékben adósította el a pártot. A lap arról is ír, hogy több tucat MSZP-s ingatlan landolt már Puch László cégében, a Horizont Zrt.-ben. Az MSZP vagyonát hosszú időn keresztül kezelő Horizont Kereskedelmi, Ipari és Szolgáltató Zrt. még 2015 végén cégjogi átalakulás folytán jogilag Magyarországon megszűnt, de ténylegesen nem tűnt el. A cégből ugyanis a cégbírósági adatok szerint osztrák–magyar vegyesvállalat lett, bécsi székhellyel és budapesti irodával, többségi tulajdonosa pedig továbbra is Puch László.

PestiSracok facebook image

Az MSZP jelentős ingatlanvagyont örökölt az MSZMP-től a rendszerváltáskor: 1990 nyarán országszerte 365 ingatlana volt a pártnak az MSZMP vagyonának átmentéséből. A 2010-es választási vereség után, főként 2015–16-ban nagyobb eladási hullám ment végbe amiatt, hogy a párt nem tudta fizetni a megelőző években felvett hiteleit. Akkorra már csak körülbelül 150 ingatlanjuk maradt; ezek közül eladták a Jókai utcai székházukat és országszerte további 38 ingatlant.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.