Pesti Srácok

Újabb pénzügyi tuning a vállalkozásoknak: ezúttal 2,4 milliárdot ad a kormány 3000 munkahely létesítésére

Újabb pénzügyi tuning a vállalkozásoknak: ezúttal 2,4 milliárdot ad a kormány 3000 munkahely létesítésére
Varga Mihály nemzetgazdasági minisztere 2018.04.04. Fotó: Horváth Péter Gyula

Mintegy 150 vállalkozás összesen 2,4 milliárd forint támogatást nyert el a kis- és középvállalkozások munkahelyteremtését segítő programban; ez 3000 munkahely létrehozásához vagy megőrzéséhez járul hozzá – jelentette be Varga Mihály.

A pénzügyminiszter az MTI-nek elmondta: a program eddigi kiírásainak köszönhetően az utóbbi években több, mint 55 milliárd forint támogatás jutott el a magyar kisvállalkozásokhoz, amellyel 28 ezer új munkahely jött létre Magyarországon.

– ismertette Varga Mihály. Elmondása szerint a támogatás keretében a legfontosabb az innováció, így többek között új eszközök, gépek beszerzése, ingatlanvásárlás, bérleti díjak, vagy lízingköltségek számolhatóak el. A program a vállalkozások versenyképességének növelése mellett a kis- és középvállalkozások exportpiacokra történő kilépését is érdemben segíti, amit a vállalkozóbarát szabályozási és adózási környezet is támogat.

PestiSracok facebook image

– tájékoztatott a miniszter.

A nyertes vállalkozások listája a kormany.hu oldalon található.

Forrás: MTI; Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.