kis- és középvállalkozások
A kormány már több mint háromszorosára emelte a vállalkozói hitelprogram keretösszegét
Újabb kormánydöntés a hazai vállalkozások és a gazdaság védelme érdekében. A kormány több mint háromszorosára, összesen 313 milliárd forintra növelte a KKV Forgóeszköz Hitelprogram keretösszegét annak érdekében, hogy a vállalkozások a lehető legszélesebb körben hozzájuthassanak a jelentős segítséget nyújtó forráshoz. A hitelprogram keretében a cégek ügyletenként minimum 5 millió, maximum 150 millió forintra pályázhattak nagyon kedvező feltételekkel. A hitelprogramra főként mikro- és kisvállalkozások nyújtottak be kérelmet, legnagyobb számban a kis-, és nagykereskedelmi, a feldolgozóipari és az építőipari ágazatokból - közölte Lóga Máté, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) gazdaságfejlesztésért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős államtitkára a tárca hétfői közleményében.György László: a támogatási források több mint háromnegyedét a kis- és középvállalkozások kapják Magyarországon
A támogatási források több mint háromnegyedét a kis- és középvállalkozások (kkv) kapják Magyarországon – hangsúlyozta György László kormánybiztos kedden, az M1 aktuális csatornán.Szentkirályi Alexandra: újabb kormányzati segítséget kapnak a magyar vállalkozások
Itt az újabb kormányzati segítség a magyar vállalkozásoknak – tudatta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Facebook-oldalán csütörtökön.Izer Norbert: tízmilliárdokat spórolhatnak a kkv-k a foglalkoztatás adminisztrációjának csökkentésével
Több tízmilliárd forintot spórolhatnak évente a kkv-k a foglalkoztatás adminisztrációjának csökkentésével, amelyen jelenleg is dolgozik a Pénzügyminisztérium – tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t. A foglalkoztatói adatszolgáltatás jelentős egyszerűsítése az adminisztrációs terhek csökkentésén túl nemzetközi szinten is példaértékű modellé válhat – véli a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.Vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások
A munkavállalói létszám növelése és a kapacitások bővítése céljából vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások 13,7 milliárd forintos keretösszeg erejéig – jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn, sajtótájékoztatón, Budapesten.MFB: már több mint 4500 vállalkozás igényelt kamatmentes újraindítási gyorskölcsönt
Már több mint 4500 vállalkozás igényelt kamatmentes újraindítási gyorskölcsönt; másfél hónappal a hitelprogram meghirdetése után a 100 milliárd forintos hitelkeret csaknem 40 százalékára, 36 milliárd forintra nyújtottak be kérelmet a vállalkozások – tájékoztatta a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) keddi közleményében az MTI-t.Már több mint húszmilliárd forint kamatmentes újraindítási gyorskölcsönt igényeltek a kis- és középvállalkozások
Eddig közel háromezer mikro-, kis- és középvállalkozás hitelkérelmét rögzítették az MFB Pontokon a rugalmas felhasználású kamatmentes újraindítási gyorskölcsönre, együttesen 20,4 milliárd forint értékben – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.Kerpel-Fronius Gábor sem tud mást az iparűzési adóról, csak füllenteni róla
Kerpel-Fronius Gábor sem tud semmit az adózásról, hacsak azt nem, amit minden baloldali és liberális, hogy adót emelni jó. Mindezt persze abban a lekezelő stílusban adja elő, amely minden nagyvárosi liberális sajátja. A főváros adóemelési főpolgármester-helyettese ugyanis a Facebook-kormányzás jegyében karácsonykor is szakított egy kis időt arra, hogy keseregjen valamin, amit meg sem értett. Valójában a kkv-k adózásában az egyik legjelentősebb tétel az iparűzési adó, a városokban általában befizettetik velük az árbevételük két százalékát, és ez sok esetben nagyobb terhet jelent egy kisvállalkozásnak, mint a nyereség után fizetett társasági adó. Ami egy kisvállalkozásnak nagy teher, az egy közepes vagy nagyobb település adóbevételében elenyésző.Az EP támogatja a kis- és középvállalkozásokat segítő rendelkezéseket előirányzó parlamenti jelentést
Az Európai Parlament szerdán nagy többséggel elfogadott jelentésében támogatta azokat az intézkedéseket, amelyek a kis- és középvállalkozásokat (kkv) segítik a koronavírus-járvány okozta válság, valamint a digitalizáció és a klímasemlegesítés kettős kihívásainak kezelésében.Ajánljuk még