
„Mindenképpen el kell választani egymástól a politikai és a jogi valóságot” – ezt Lattmann Tamás nemzetközi jogász mondta az ATV híradójának azzal kapcsolatban, hogy (Karácsony Gejgely) a főváros főpolgármestere megvétózná az atlétikai világbajnokság megrendezését.
A kormány a főváros nélkül is meg tudja rendezni az atlétikai vb-t, mivel a Nemzetközi Atlétikai Szövetség a kormánnyal állapodott meg a rendezésről – ezt mondta az ATV Híradójának a nemzetközi jogász. Lattmann Tamás szerint ugyanakkor a főváros kilátásba helyezett vétójának lehet olyan politikai hatása, hogy a szövetség újragondolja a szerződést. A rendezvényről ugyanis a magyar kormány, a Magyar Atlétikai Szövetség és a Nemzetközi Atlétikai Szövetség között született szerződés, ebbe a főváros lényegében nem tud beleszólni. Ugyanakkor született egy politikai megállapodás is a főváros vezetése és a kormány között, ezt Budapest fel tudja mondani, de nincs olyan jogi eszköz a kezében, amivel közvetlenül meg tudja akadályozni a rendezést.
Lehetséges politikai hatása lenne ennek a lépésnek, hogy maga a nemzetközi szövetség, azt mondva és megállapítva, hogy nincs meg a támogatás a szervező város részéről, újragondolja az atlétikai vb-t, de a szerződést akkor is az állammal, a kormánnyal kötötte
– tisztázta Lattmann. A sportközgazdász szerint az atlétikai világbajnokságok történetében egyszer fordult elő az, hogy egy város visszalépett. London elnyerte a 2005-ös rendezési jogot, de a kormány drágának találta a szerződésben foglalt stadionépítést, ezért másik várost javasoltak. Ezt a szövetség nem fogadta el, végül egy új pályázati folyamatot indítottak, és Helsinkiben rendezték meg a vb-t.
Vannak a megasportesemények történetében olyanok, hogy beugrók vannak, valaki elnyer egy pályázatot, és bármilyen ok folytán, de a bármilyen az legtöbbször – most mondok egy számot – 95 százalékban azért van, mert az anyagi források nem állnak rendelkezésre
– magyarázta Dénes Ferenc. A szakember hozzátette: nem szokott előfordulni, hogy valahol politikai okokból mondjanak vissza rendezést. A Miniszterelnökségi Sajtóiroda az ATV híradóval azt közölte: Karácsony Gergely politikai akciója csak az általa okozott budapesti közlekedési káoszról és soha nem látott méretű dugókról akarja elterelni a figyelmet. Hozzátették: a kormány tartja magát ahhoz, hogy a Fudan Egyetemről a budapestiek népszavazáson döntsenek, ha a beruházás feltételei ismertek lesznek.
Forrás: Atv.hu, fotó: Horváth Péter Gyula
Amarna
2021-09-03 at 06:49
Bocs elirtam:adjuntkus……..
Amarna
2021-09-03 at 06:47
gelgely az adjutkus????
JAAAAAAA…..
az kicsoda???????
Sün Balázs
2021-09-01 at 15:08
A főváros ideiglenes főpolgármestere ismét lyukra fog futni, mint tette ezt a fővárosi közgyűlés 2019. decemberi 41/2019-(XII.10.) rendeletét, melyet a közterületi parkolás ügyében hoztak. Akkor arról döntöttek, hogy 2020. július 1-ig a fővárosban egységessé teszik a parkolást, a parkolót üzemeletetését nem a kerületek fogják végezni, hanem egységesen a főváros. (ami köztudottan Zuglóban, amikor Karácsony volt ott a polgármester, nagyon veszteséges volt.)
A Kúria végül a közgyűlés által megszavazott rendeletnek erre vonatkozó részét hatályon kívül helyezte. (KÖF.5009/2020/4 Határozat)
Látszik, hogy annyit értenek a város/főváros vezetéséhez, mint tyúk az ábécéhez!!!
Rakovszky Istvan
2021-08-31 at 08:31
A budapesti valasztasokra is ugyanolyan szabalyoknak kellene megfelelni mint a nemet tartomanyi valasztasoknal, vagyis csák magyar allampolgar szavazhat.
Mekkelek
2021-08-30 at 23:39
A fudanos népszavazással majd vigasztalódhat ez a rohadék. Az sajnos nagyot fog szólni. Felkötheti a gatyáját a fidesz.
Amúgy szánalmas, hogy ennyi rugózik a jobber média ennek f.szkalapnak az angoltudásán meg a helyesírásán.
Arról kellene meggyőzni a fiatalokat, hog ez egy buta, gyámoltalan és gerinctelen globalocsicska, akinek semmilyen morális alapja vagy jövőképe nincs, csupán menne a nyugati elmebeteg sodrással.
Mindenben behódolna a háttérhatalom brüsszeli diktátorainak, visszarántaná Magyarországot a 2010 előtti gyarmati létbe.
Na épp ez tenné tönkre a jövőjüket, nem pedig a zorbán.
helena
2021-08-30 at 23:30
Ki szavazott erre futobolond hazudozora? Ez tenyleg beteges hazudozo, aki el is hiszi, amit hazudik. Ha valoban a kulfoldrol ideiglenesen idetelepitett szavazok voksai jutattak be a fopolgarmesteri szekbe, nem kellene akkor surgosen megvaltoztatni a szavazasi szabalyokat? Csak az szavazzon, aki magyar allampolgar. A kulfoldi, akarmilyen regen is tartozkodik az orszagban, az ne szoljon bele, hogy az orszagot vagy egy varost ki vezet. Akik ezt a gyakorlo elmebeteget megvalasztottak, most remelem elgondolkoznak a valasztasuk helyessegen mikozben orakat uldogelnek egy dugoban a ragyogoan atszervezett fovarosi kozlekedesben.
Namond
2021-08-30 at 22:03
Kása mása 2021-08-30 at 16:50
kamugeli nem a budapestiek, hanem a Kósa, Rogán duó szégyene és a külföldieket szavazásra szervező Momentum sikere.
Namond
2021-08-30 at 22:01
Minek kellet ehhez a PS-nek jogász?
Ilyen topa a főszerkesztő?
Zsike
2021-08-30 at 21:37
Számomra érthetetlen, miért dönthet a főváros az egész országot, az egész népet érintő kérdésekben?!
TUDTOMMAL BUDAPEST MAGYARORSZÁG FŐVÁROSA, VOLT, VAN ÉS LESZ S NEM CSAK EGY PÁR ÉVRE MEGVÁLASZTOTT FŐPOLGÁRMESTER HITBIZOMÁNYA!
Budapest nem egy városállam, nem egy szabad város (középkori értelemben), hanem egy közigazgatási egység az országban. Nem vagyok jogász, de nem bírom felfogni ezt az elkülönülést, kiválást az ország testéből!
MI AZ, H A PÁR ÉVRE MEGVÁLASZTOTT FŐPOLGÁRMESTER NEM JÁRUL HOZZÁ, NEM ENGEDÉLYEZ, LEMOND stb az egész országot érintő programokat, projekteket, amit sok vidéki ember is szeretne, érintené az ő életüket is! Legyen szó a Fudanról, a városligeti akár 100 évre szóló, unikális épületek megépítéséről!
BUDAPEST NEM KARÁCSONY (és Tsai) PRIVÁT JÁTSZÓTERE!
Ezt a kérdést jó lenne megvitatni akár országos szinten is, hiszem, h sok magyar embert érdekelne!
MIÉRT VISELKEDHET EGY PÁR ÉVRE (csalással) MEGVÁLASZTOTT FŐPOLGÁRMESTER KISKIRÁLYKÉNT EGY ORSZÁGBAN?! HOVA VAN EZ LEÍRVA?!
Az OK, h biznyos szervezési s egyéb kérdésekben konzultálnak a kormánnyal, konzultálnia kell a kormánnyal, de a főpolgármester nem egy teljhatalommal bíró személy!
Mikor csinált ilyet Tarlós úr?! De még Demszky főpolgármestersége sem volt ilyen különállóan működő Mo-on!
MIÉRT ENGEDTE KI AZ EGÉSZ ORSZÁGOT VEZETŐ KORMÁNY A KEZÉBŐL A FŐVÁROST még ha a
vezetésére az ellenzék nyerte is meg a választást?!