
Chris Christie, korábbi New Jersey kormányzó kedden jelentette be szándékát.
A jelöltséghez szükséges iratokat benyújtotta a Szövetségi Választási Bizottsághoz, majd az esti órákban a New Hampshire állambeli Manchesterben támogatói előtt tartott beszédében vázolta politikai elképzeléseit. Christie 2016-ban is pályázott a republikánus elnökjelöltségre, amelytől akkor Donald Trump javára lépett vissza. Később megromlott a viszonya Trumppal és egyik legkomolyabb párton belüli kritikusává vált.
Hétfőn hivatalosan jelezte indulási szándékát Mike Pence volt alelnök is, amikor benyújtotta a jelöltséghez szükséges nyilatkozatot az Egyesült Államok központi választási szervéhez. Trump egykori alelnöke a tervek szerint szerdán Iowa államban, első hivatalos kampányrendezvényén, támogatói előtt fogja formálisan is bejelenteni indulását, ahol ismerteti programjának fő irányait. Chris Christie támogatottsága jelenleg 5 százalék alatt, míg Mike Pence-é 5 százalék körül mozog a republikánus választók körében.
Donald Trump magasan a legesélyesebb, 50 százalék feletti népszerűséggel, őt követi Ron DeSantis floridai kormányzó 20 százalék körüli aránnyal, majd nagy lemaradással, 4-5 százalékos támogatottsággal Nikki Haley, volt amerikai ENSZ-nagykövet és korábbi kormányzó, valamint Pence és Christie következnek. Rajtuk kívül Tim Scott szenátor, Larry Elder médiaszemélyiség és Vivek Ramaswamy vállalkozó jelentette be hivatalosan, hogy elindul a republikánus elnökjelöltségért.
(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/Peter Foley)
Orientál
2023-06-07 at 11:56
Ez lehet hogy Trumpnak kedvez.
hivő
2023-06-07 at 10:09
Locksmith,
Csak részben értek
veled egyet,mert a
republikánus párt
tele van rino,republican
in name only,tagokkal.
Locksmith
2023-06-07 at 09:40
2 ÉNAKI2023-06-07 at 08:45
Rosszul látod. A republikánusok házon belül, egy igazi(nem magyar ballibsi féle) előválasztáson el fogják dönteni ki legyen az elnökjelölt. A győztes mögé be fog állni a a többi, és pl. a 2. helyezett lehet az alelnök, a 3. pedig valami más fontos beosztást kap majd…stb. A lényeg, hogy rivalizálás addig van, míg az előválasztás tart, utána összetartás lesz. Minél több az elnökjelölt annál nagyobb a szavazóbázis, ami az igazi összecsapáskor(republikánus vs. demokrata)csak előny lesz.
A többivel egyetértek: Mármint, hogy Trump fog nyerni.
UFF
2 ÉNAKI
2023-06-07 at 08:45
Ez nem jó,Trump volt elnöktől veszi el a szavazatokat. Bár,úgy gondolom,hogy Trump fog nyerni. Szüksege lenne az amerikai népnek es a világnak egy józan észjárásu,békét akaró politikusra.
Angie
2023-06-07 at 07:00
“Cirkusz és kenyér!”