
Ukrajna felszólította vasárnap az ENSZ tagállamait, hogy fosszák meg Oroszországot vétójogától a szervezet Biztonsági Tanácsában és zárják ki a világszervezetből – tudatta hétfőn a kijevi külügyminisztérium.
Nem sokkal korábban Andrij Melnyik ukrán külügyminiszter-helyettes a dpa német hírügynökségnek adott interjúban leszögezte:
Ukrajnának sürgősen nyugati harckocsikra, vadászgépekre, hadihajókra, rakéta-sorozatvetőkre és lőszerekre van szüksége.
A volt berlini nagykövet úgy fogalmazott, hogy ez az egyetlen kívánsága karácsonyra; ha ez nem teljesül, akkor a háború tovább fog húzódni, és még több szenvedést, halált és pusztulást hoz Ukrajnára. Melnyik kiemelte, hogy Kijev nagyon hálás az Egyesült Államok által vállalt “új, bátor lépésekért”, de szerinte világos, hogy “még számos további tabut le kell dönteni”.
Joe Biden amerikai elnök a múlt héten Volodimir Zelenszkij ukrán elnök washingtoni látogatása során 1,85 milliárd dollár értékben újabb katonai segélyt ígért Ukrajnának, amelynek a Patriot típusú, nagy hatótávolságú légvédelmi rakétarendszer is része.
Andrij Melnyik az interjúban arról is beszélt, hogy úgy látják, Vlagyimir Putyin orosz elnök nagyon hosszú háborúra készíti fel az orosz hadsereget és az orosz embereket, és már minden rendelkezésre álló erőforrást mozgósít. Hozzátette, hogy az ukránok készek az utolsó leheletükig küzdeni hazájuk felszabadításáért, beleértve a Krím-félszigetet is.
Ez egészen bizonyos, és független attól, hogy szövetségeseink miként cselekszenek
– jegyezte meg. Melnyik elutasította annak lehetőségét, hogy tárgyalni kezdjenek Oroszországgal, mert Kijev szerint a Kreml “pusztán blöfföl”, amikor nyitottnak mutatkozik a párbeszédre. Azt pedig kategorikusan visszautasította, hogy Ukrajna esetleg feladja bizonyos területeit.
Ez elfogadhatatlan Kijev számára. Soha nem fog megtörténni
– jelentette ki.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Justin Lane
Szőke ciklon
2022-12-27 at 11:24
A pszichopata következő kívánsága az lesz, hogy Oroszországot tiltsák ki a Föld nevű bolygóról! Ám ha nagyhatalmak nem térnek gyorsan észhez, és teljesítik ennek a fkalapnak a kívánságait, nem lesz, honnét kitiltani!
ómió
2022-12-27 at 10:37
Má’ megint a bolha köhög!?
A Nagy Testvér figyel téged
2022-12-27 at 05:48
Az ukroNáci kretének, elfelejtik, hogy senki, egy állam sem kötött velük szövetségesi szerződést! Amikel régen kötöttek például a Belorusszal, azt is ők mondták fel! Vagyis jelen pillanatban, egy szövetségesük sincs, csak feláldozható hús mind, mehetnek a darálóba!
Bukohill
2022-12-26 at 22:23
Az lenne a legjobb, ha mind kapnának egy Kívánógépet. Akkor kívánhatnának még palotát balettkarral is, majd kapnának fejenként a milliárdos számlájuk mellé egy csákányt (napi harminc hitelegységet kereshetnek vele) a kőbányában, és ajándékba az örök életet.
Álmos
2022-12-26 at 22:08
Akit az ENSZ böl ki kell zàrni háborus bün miatt az Ukrajna es az Usa semmi képp sem Putyin. Mi kell neked Esztelenszkij? Hadi hajó? Netán totonyóra lánccal nem kellene e? Rothagyj meg
Schenkhyalfonz
2022-12-26 at 21:28
Vajon még Steinernek is el kell indulnia majd?
Királytigris
2022-12-26 at 20:51
Veletek2022-12-26 at 19:38!
Gondolom az a realitás ebben a követelő cunamiban az, hogy Bindenék mindent beígértek nekik. Az ukránok meg bekapták a cumit…
Királytigris
2022-12-26 at 20:49
Oroszországnak az ENSZ-ben vétójoga van.
Na, innen lehet az ukránoknak újra nekifutni….
Veletek
2022-12-26 at 19:38
Hadihajókat akar ! Utána tengeralattjárókat atomtöltetekkel ! Utána Oroszország felosztását, közben NATO, EU tagságot, Ukrajna teljes újjáépítésének finanszírozását, jóvátételt, stb. Békét nem akar !
Ungarn über alles !
2022-12-26 at 19:37
a félkegyelmű nácik megint elfostak egy adagot az agyukból
tulajdonképp érthetetlen a számomra, hogy miért kell az ilyen beugatásokat hírként kezelni
aladin
2022-12-26 at 18:48
Te soviniszta náci Melnyik, az oroszok addig fognak harcolnak mig elnem foglalják az egész ukrajnát, hogy felszabaditsák az ukrán népet és egy szabadon választott demokratikus ukrajna jöjjön létre. POHRTHbIN.
LST
2022-12-26 at 18:34
Az ukrán vezetés valóságtól való elrugaszkodottsága a követelőzésben nem ismer határokat. Az arcuk hatalmas elképzeléseiknél is nagyobb, sőt még láthatóan növésben van. Vajon meddig hagyja őket létezni a nyugat a köldökzsinórján lógva?
Tények
2022-12-26 at 18:29
MIKOR LESZ MÁR KIEV A FÖLDIG BOMBÁZVA?
gyurcsányiviktor
2022-12-26 at 18:12
Ócska náci hohol söpredék !
Naprózsa
2022-12-26 at 17:49
Nem mintha a pöcszongorista eddig nem lett volna eleve hülye, de hogy már e seggdugasz a kis keki pizsamájában már a Világ Urát játssza az már röhejes.
“Ja, hogy soha nem adják fel Krímet”? Már rég feladtátok, pizsamás törpecsimpánz, nem tűnt fel?
Őrnagy
2022-12-26 at 17:34
A “HIRKLIKKEN” olvastam Tamás Gáspár Miklós fantasztikus látomásáról készült írását:
“TGM: Magyarországon kitört a téboly”
Ami azt illeti Tamás Gáspár Miklós agyában már régóta kitört a téboly, és most összekeverte Magyarországot az USA-val és Ukrajna náci vezetésének a hatásaival!
A téboly TGM agyában és Ukrajnában tombol USA inspirációkra!
A Majdani puccs előtt is sok gond volt Ukrajnában, de az 5 milliárd USA dolláron szervezett puccs óta ezek a gondok hatványozódtak és kész tébollyá fajultak!
jósnő
2022-12-26 at 17:28
…..És Oroszországot darabolják négy részre. Még nem merik mondani, de ez a végcél! Röhögnék az Ukrán követeléseken, ha nem egy szörnyű szláv népírtásról lenne szó valójában. Azért láthatnák, hogy az angol-szászok és a kétes hírű EU tart csak velük. A világ többi része ki akar maradni az USSA kisded játékaiból.
Kk
2022-12-26 at 17:20
Átkozott Ukrajna.