Az ország első sztriptíz bárja, a Rózsaszín Cicák elnevezésű szórakozóhely volt tulajdonosa a Cinóber-gyilkosság keddi tárgyalásán elmondta, hogy a „mindig, mindenkitől kölcsönkérő”, kokaint használó és droggal kereskedő egykori lányfuttató nem is biztos, hogy az olajügyek, hanem a kábítószer miatt hallhatott meg. P. Bertalan ugyanis olyan pletykákat is hallott az éjszakában, hogy Domák Ferenc nem fizetett ki egy kábítószer szállítmányt, és emiatt rendelték el a kivégzését. A keddi tárgyaláson a harmadrendű vádlott lánya pedig azt állította, hogy Zsóvár Imre csupán bosszúból tehetett terhelő vallomást apjára, mert az közelebbi kapcsolatba került a koronatanú volt feleségével.
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
Tanúmeghallgatásokkal folytatódott az Aranykéz utca robbantás a Fenyő- és a Cinóber-gyilkosság összevont pere kedden a Fővárosi Törvényszéken. Mivel a médiacézár meggyilkolása és a négy áldozat halálával végződött robbantás kapcsán a bizonyítás már nyáron befejeződött, ezért csak Domák Ferenc Cinóber ügyében hallgat meg tanúkat és ismertet jegyzőkönyveket a bíróság. Az egykori lányfuttatót 1996. december 18-án a kora esti órákban, Üllői úti lakása előtt végezték ki. A Fővárosi Főügyészség vádiratában azt állítja, hogy a tizenkilenc évvel ezelőtti gyilkosságra egy tartózás miatt az olajos alvilág két egykori vezéralakja, Portik Tamás és Ferencsik Attila adott megbízást a több magyarországi gyilkossággal is kapcsolatba hozott, szlovák Jozef Rohácnak. A keddi tárgyalásra a negyedrendű Ferencsik Attila és védője által kért tanúkat idéztek. A bíróság meghallgatta többek között a Brazil becenevű férfi volt feleségét, lányát, egyik hölgyismerősét, valamint egy régi barátját is.
Mégsem az olajügyek miatt halt meg Cinóber?
De megjelent a törvényszék előtt az alvilági körökben jól ismert bár, a Rózsaszín Cicák volt tulajdonosa, P. Bertalan is. Az idős úr elmondta, szórakozóhelyén megfordult az akkori éjszakai élet színe-java, a feltörekvő “aranyifjak”, többek között az energolos triumvirátus, Portik Tamás, Drobilich Gábor és Ferencsik Attila, valamint a tanú emlékei szerint törzsvendég volt a későbbi áldozat, Domák Ferenc is. Cinóberről a tanú elmondta, hogy sosem volt pénze, „mindig, mindenkitől kölcsönkért”, „masszív drogos volt”, kokaint használt és droggal is kereskedett. P. Bertalan ezzel összefüggésben kiemelte, olyan pletykát is hallott, hogy a sértett nem fizetett ki egy kábítószer szállítmányt és emiatt végeztek vele. A tanú sokat nem tudott az Energol Rt. vezetői és a későbbi áldozat viszonyáról, annyit azonban hangsúlyozott, hogy feltehetően, mivel egy helyre jártak, ismerniük kellett egymást. Arról azonban nem hallott, hogy Portikék bármilyen kölcsönt is adtak volna Cinóbernek, aki ráadásul nem is állt egy szinten a vádlottakkal– állította P. Bertalan, hangsúlyozva, hogy Domákhoz hasonlóan az energolosok is nagyon szegények voltak, de az olajozásból hamar meggazdagodtak.
Új bizonyíték kerülhet elő
Nem tudott az áldozat és Portikék rossz viszonyáról Ferencsik Attila régi barátja, K. József sem. A 90-es években ugyancsak olajozással foglalkozó, Kisbandi által szintén milliókkal megrövidített férfi ráadásul a vádlottakat nem is látta soha egy társaságban a tizenkilenc évvel ezelőtt kivégzett Domákkal. Ellenben „hazugnak, szélhámosnak és csalónak” nevezte a vallomásával a vádat erősítő, Ferencsikékre terhelő vallomást tevő Zsóvár Imrét, akiről egyébként a negyedrendű vádlott ma szintén meghallgatott lánya is beszélt. A hölgy állítása szerint édesapja meggyanúsítása után nem sokkal találkozott Zsóvár volt feleségével, akinek elmondásából azt szűrte le, hogy az 1999-ben életveszélyesen megsebesített férfi bosszúból terhelhette be édesapját, amiért az közelebbi kapcsolatba került a koronatanú feleségével. Egy beszélő alkalmával ugyanis az akkor még börtönben ülő bűnöző azt “tudatta” volt nejével, hogy a “kedves barátja”, azaz Brazil “jobban tette volna, ha a seggén marad”. Ferencsik ezzel összefüggésben utalt egy olyan, tavaly márciusi telefonbeszélgetésre is, amikor Zsóvár szándékának tényét a nő neki is elismerte. A harmadrendű vádlott szerint igazolható, hogy mi hangzott el a beszélgetés során, mivel ebben az időszakban már feltételezhetően lehallgatták a hatóságok. Cserni János bíró emiatt kérte az ügyészt, hogy december elsejéig „járjon utána” az új bizonyítéknak. K. József meghallgatása során egyébként elhangzott még az is, hogy Portik legközelebbi bizalmasának tartott T. Tamás állítólag milliós összeggel tartozott az Energol volt marketingigazgatójának és emiatt halálos fenyegetések érték. A tanú erről csak annyit hallott, hogy a férfinek valóban voltak ki nem fizetett adósságai a harmadrendű vádlott felé, de ő fenyegetésekről nem tudott.
Brazil volt feleségét és szeretőjét is meghallgatták
A tárgyaláson tanúként hallgatták ki Ferencsik volt feleségét, illetve egy korábbi hölgyismerősét is. Előbbi vallomásával azt próbálta bizonyítani, hogy a gyilkosság idején volt férje vele és gyermekeivel együtt külföldön tartózkodott. Ismert, Portik egykori energolos cégtársa védekezése szerint ezt a bűncselekményt már csak azért sem követhette el, mivel a vád tárgyát képező időszakban családjával együtt Ausztriában, majd Szingapúrban és Thaiföldön volt, ráadásul nem is ismerte a meggyilkolt lányfuttatót. Erről beszélt Ferencsik korábbi hölgyismerőse, F. Edit is a bíróságon, aki így természetesen arról sem tudott beszámolni, hogy volt-e anyagi-elszámolási vita Domák és az Energol Rt. vezetői között. A nőt arról is kérdezték, hogy a Brazil becenevű férfi használt-e zöld színű autót, aminek abból a szempontból van jelentősége, mivel – az ebben az ügyben korábban gyanúsítottként, ma már tanúként szereplő – Zsóvár vallomásában azt állította, hogy egy zöld Mercedest adott neki a negyedrendű vádlott, hogy azzal vigye a helyszínre a vád szerint a ravaszt meghúzó és Cinóbert fejbe lövő Jozef Rohácot. F. Edit azonban tagadta mindezt, ahogy szerinte az is valótlanság, amiről az Energol-vezér titkárnője beszélt, hogy a nő lakásán Portik, Drobilich és Ferencsik titkos megbeszéléseket, találkozókat tartottak. A per további tanúk meghallgatásával csütörtökön folytatódik.
A címlapfotón Domák Ferenc látható Dobrai György K2 című dokumentumfilmjében. Fotó: youtube.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS