Pesti Srácok

Újabb zöld mítosz dőlt meg: A WHO szerint nem károsítják az egészséget az ivóvízben lévő műanyagszemcsék

Újabb zöld mítosz dőlt meg: A WHO szerint nem károsítják az egészséget az ivóvízben lévő műanyagszemcsék

Úgy tűnik, csak "minimális egészségi kockázatot" jelentenek az ivóvízben lévő műanyag mikroszemcsék – állapította meg az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) jelentése.

A témában elsőként folytatott vizsgálatában a WHO arra a következtetésre jutott, hogy a nagyobb szemcsék és a kisebbek legtöbbje felszívódás nélkül halad át az emberi szervezeten – olvasható a BBC hírportálján. Hozzátették azonban, hogy az eredmények "kevés információn" alapulnak, ezért átfogóbb kutatásra van szükség. A kicsi kategóriába sorolt, 5 milliméteresnél kisebb műanyag mikroszemcsék megtalálhatók a folyókban, tavakban, az ivóvízhálózatban és a palackozott vizekben. Kutatásuk csak az elmúlt néhány évben kezdődött, tehát egyelőre kevés adat áll rendelkezésre a WHO szakértői szerint. Ezen kívül az eddigi vizsgálatok nem egységes sztenderdek alapján folytak; az egyes kutatások különböző szűrőket használtak a mikroszemcsék mennyiségének megállapítására.

– magyarázta Bruce Gordon, a WHO kutatója. Ennek ellenére kijelentette, hogy az eddigi kutatások az emberi egészség szempontjából "igen megnyugtatóak". A megfelelő szennyvíztisztítás, amely eltávolítja az ürüléket és a vegyi anyagokat, a mikroműanyagok 90 százalékát is kiszűri a WHO szerint. A szervezet ajánlása, melyet a jelentés után adott ki, ezért nem is tartalmazza, hogy az ivóvízben rendszeresen ellenőrizni kell a mikroműanyagok mennyiségét. Ehelyett a szolgáltatók és a szabályhozók vizsgálják "az ismert kockázatokat".

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Gordon. A WHO mindazonáltal súlyos gondnak tartja a műanyagszennyezést, ezért ahol csak lehet, a műanyagtermékek használatának csökkentését, valamint az újrahasznosítási programok tökéletesítését ajánlja.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Egy provokátor belef*sott Magyar Péter nadrágjába? (videó)

Ps TV 2024 június 26.
Amikor azt hinné az ember, hogy naprakész lehet Magyar Péter ámokfutásával kapcsolatban, a mester lapot húz a 21-re. Egészen elképesztő, hogy politikus politikai tevékenység nélkül ilyen szinten a figyelem középpontjába tud kerülni, és még ezt is elnézik neki a hívei. Az sem zavarja őket, hogy Magyar Péter, a belpesti messiás a fojtófogásban lett kivezetve egy buliból. Ha azt mondja, hogy (ez is) a Fidesz műve, elhiszik neki… mert el akarják hinni. Közben pedig fennhangon üvöltik, hogy a Fidesz csak "sorosozik"... De Magyar Péter mellett szó volt még a fociról, a szőrös csajokról és a XII. kerületi turulról, amit az új polgármester a megválasztását követően azonnal el akar vitetni.

GEOrgPOLITIKA – Új háború lehet a Közel-Keleten?

Ps TV 2023 augusztus 30.
Az amerikai kormány úgy döntött, hogy visszaadja az afgán tálib kormánynak a „befagyasztott” pénzeket, amelyet még Hamid Karzai kormánya helyezett el amerikai bankokban. A radikális iszlamisták ismételt hatalomra jutása után az USA és nyugati szövetségesei nagyjából 3,7 milliárd dollárt tartottak vissza. Most humanitárius okokra hivatkozva elkezdték pénzelni az új kabuli kormányt. Ez sokkolta magukat az afgánokat is, hiszen két ősellenségről beszélünk. Azt elfelejthetjük, hogy ez a szeretetről szól, ezt még a német hírszerzők is látják. Berlini titkosszolgálati körökből röppent fel a hír, hogy az USA fel akarja használni a tálibokat az Irán elleni harcra. Ha nem is rögtön egy proxyháborúban kell gondolkodni, de kisebb összecsapásokban a nagyjából 900 km hosszú határszakaszon. Erre az elmúlt hetekben már volt példa halálos áldozatokkal mindkét oldalon.