Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Új háború lehet a Közel-Keleten?

Az amerikai kormány úgy döntött, hogy visszaadja az afgán tálib kormánynak a „befagyasztott” pénzeket, amelyet még Hamid Karzai kormánya helyezett el amerikai bankokban. A radikális iszlamisták ismételt hatalomra jutása után az USA és nyugati szövetségesei nagyjából 3,7 milliárd dollárt tartottak vissza. Most humanitárius okokra hivatkozva elkezdték pénzelni az új kabuli kormányt. Ez sokkolta magukat az afgánokat is, hiszen két ősellenségről beszélünk. Azt elfelejthetjük, hogy ez a szeretetről szól, ezt még a német hírszerzők is látják. Berlini titkosszolgálati körökből röppent fel a hír, hogy az USA fel akarja használni a tálibokat az Irán elleni harcra. Ha nem is rögtön egy proxyháborúban kell gondolkodni, de kisebb összecsapásokban a nagyjából 900 km hosszú határszakaszon. Erre az elmúlt hetekben már volt példa halálos áldozatokkal mindkét oldalon.

A tálibok elzárták az egyik határfolyó vizét is az iráni gazdák elől. A Pentagon már többször is rosszul mérte fel az erőviszonyokat. Ezt láthattuk Afganisztán elbukásakor, amikor a tálibok egy nap alatt lerohanták Kabult, holott az amerikaiak szerint ez csak hetek múlva lett volna várható. Hasonló a helyzet Iránnal. A Közel-Kelet legjobban felszerelt és legmotiváltabb hadseregéről beszélünk, és a katonaság mellett ott van a Forradalmi Gárda is. Mindkét fegyveres erő már bizonyított például az Iszlám Állam elleni harcban Szíriában és Irakban.

Teherán a múltban már megfenyegette a tálibokat, mivel azok súlyosan korlátozták az Afganisztánban élő síita hazara kisebbség jogait. A hazarák állítólag még Dzsingisz kán seregével érkeztek Afganisztánba. A barátságos, ázsiai vonású embereket sok bántás érte a radikális szunniták részéről; csak azután normalizálódott a helyzet, hogy Teherán egy katonai intervenciót helyezett kilátásba. Úgy tűnik tehát, hogy a Közel-Kelet is átalakulóban van, legalábbis, ami az erőviszonyokat illeti.

Ennek egyik biztos jele, hogy Bassár el-Aszad szír elnök újra szalonképesnek tűnik. Irán szövetségre lépett az öbölbéli arab álamokkal, és nagyon szoros szövetséget ápol Moszkvával és Pekinggel. A világ második legnagyobb kőolaj- és negyedik legnagyobb földgázkitermelő hatalma fontos faktor nemcsak a térségben, hanem az újonnan formálódó világgazdaságban is. A dróngyártásban pedig hirtelen megjelent a világ élvonalában. Ezzel pedig még több új barátot szerez, hiszen az orosz–ukrán konfliktus megmutatta, hogy ez a jövő egyik legfontosabb fegyvere.

PestiSracok facebook image

A térségnek stabilnak kell maradnia újabb külföldi beavatkozás nélkül, hiszen láthattuk Szaddám Husszein esetében, hogy a hatalmi vákuumot a terroristák töltötték ki. Az instabilitás és a háborúk pedig újabb migrációs hullámot indítanának Európa felé. Ezt a legjobban Szíria példája mutatta meg.

Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.