Pesti Srácok

Újbeszél-nyelvlecke „haladóknak” Gyurcsánytól (PS-videó!)

A hazánk déli határán álló határkerítés a magyarok biztonságérzetének szimbóluma lett, ezért annak lebontása szembemenne az emberek akaratával – válaszolta a PestiSrácok.hu egyik kérdésére hétfői sajtótájékoztatóján Gyurcsány Ferenc. Aki rendszeresen, és testközelből követi a DK elnökének beszédeit, az már tapasztalhatta, hogy Gyurcsány másképp beszél egy sportcsarnoknyi ember, és egy-egy falusi haknijának közönsége előtt, és pláne másképp négyszemközt.

A hétfőn az ellenzéki összevisszafogás dramaturgiai rejtelmeiről szóló levezetések Gyurcsány Ferenctől megkérdeztük azt is, hogy van-e szándéka miniszterelnökként visszatérni a hatalomba, amire kitérő választ adott, a migráció kezelésének kérdésében viszont meglepő feleletet adott: az „ide az összes migránst!”- helyett már inkább azon az állásponton volt, hogy csak azok jöhessenek oltalomért, akik valóban a háború elől menekülnek. Akik viszont csak jobban akarnak élni, azok nem kellenek – mondta a DK elnöke, aki ma már úgy látja, nem alapvető jog, hogy bárki szabadon megválaszthassa letelepedési helyét a világban. Mivel a hétfői sajtótájékoztató közönsége csak egy maroknyi újságíróból állt, a szónok érezhette, hogy itt most nem Orbán-fóbiás nyugdíjas néniknek kampányol, így a performanszába beleférhet néhány őszinte gondolat is. Ferenc ugyanakkor igyekezett könnyeket csalni a saját szemébe, amikor azon dühöngött, hogy a szlovák újságíró, Jan Kuciak és menyasszonya szlovákiai meggyilkolása miatt Orbán Viktor nem tesz semmit, de kérdésünkre megnyugtatott mindenkit, hogy ezért kormányfőként nem rúgja majd fel a V4-ek szerződéseit. Aki netán aggódna Gyurcsány hétfői szereplése miatt, annak jó hír, hogy a DK elnökének világnézete nem változott, erre utal, hogy a március 15-i Békemenetet a politikai háború menetének nevezte.

A zsarolás miatt, előzetes letartóztatásban ülő, korábbi DK-s Kőrös Gusztáv összegyűjtötte az országgyűlési választáson induláshoz szükséges 500 aláírást, ezért mentelmi jogot kapott. Gyurcsány Ferenc a vele kapcsolatos kérdésre úgy reagált, hogy a DK évek óta nincs kapcsolatban egykori politikusával, a pártból évekkel ezelőtt kilépett Kőrössel

Készítette: Csibra Tibor, SZMD

PestiSracok facebook image

 

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.