A lakhelyelhagyási tilalmat hatályon kívül helyezve házi őrizetbe helyezte Fővárosi Ítélőtábla azt a négy egykori főrendőrt, akiket az éjszakai mulatóiról elhíresült Vizoviczki László bűntársaiként bűnszervezetben elkövetett vesztegetéssel gyanúsít a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – értesült az mno.hu. A portál információi szerint a táblabíróság szerdán döntött a kényszerintézkedés szigorításáról, amellyel helybenhagyták a főügyészségnek a Fővárosi Törvényszék által hozott enyhítés miatt benyújtott fellebbezését. A végzés azt jelenti, hogy a gyanúsítottak a továbbiakban nem mozoghatnak szabadon lakóhelyükön, hanem otthonukban kell tartózkodniuk. A házi őrizet betartásának ellenőrzésére a négy terheltet más nyomkövető jeladóval látja el a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. Az mno.hu szerint Vizoviczki László ügyében a csütörtökön dönthet a másodfokon eljáró bíróság.
Miként arról korábban a PestiSrácok.hu is beszámolt, az éjszaka császárának tartott Vizoviczki Lászlót, Gulyás Imrét, a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni főosztályának volt vezetőjét, Hopka Lajost, a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni osztályának egykori vezetőjét (képünkön), Kalmár Tamást, a BRFK volt közrendvédelmi főosztályvezetőjét, valamint Koblencz Attilát, a BRFK egykori felderítő nyomozóját és több alacsonyabb beosztású rendőrt és civilt bűnszervezetben, folytatólagosan és üzletszerűen, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség. A nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után kezdődött tavaly februárban. Május végén fogták el az első gyanúsítottakat, azóta már 45 gyanúsítottja van az ügynek. A fent említett főrendőrök és Vizoviczki László házi őrizetét két hete enyhítette a bíróság lakhelyelhagyási tilalomra, amelyről a PestiSrácok.hu elsőként számolt be. Miként portálunk tette közzé elsőként azt a Nemzeti Védelmi Szolgálat által rögzített videofelvételt, amely leleplezte a most házi őrizetbe visszahelyezett főrendőrök közül Kalmárt és Hopkát.
Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS