Pesti Srácok

Újra nemet mondtak Márki-Zay kérésére az ellenzéki pártok

Újra nemet mondtak Márki-Zay kérésére az ellenzéki pártok

Újra kikosarazták a baloldali miniszterelnök-jelöltet a az őt "támogató" pártok. A döntés ismét a közös lista összeállítása kapcsán született, ezúttal a hódmezővásárhelyi polgármester "roma kvótára" vonatkozó kérését utasították el. A három roma nemzetiségű képviselőt listás helyen bejuttató javaslattal Márki-Zay azután állt elő, hogy saját frakcióra vonatkozó kérését megtagadták a pártvezetők.

A hétvégén újra találkozott a hat ellenzéki párt vezetője, Márki-Zay Péter nélkül, de a baloldali miniszterelnök-jelölt tudtával. A találkozón a listaállítás volt a fő kérdés, az atv.hu szerint az ellenzéki pártok alapvetően 45 listás képviselői hellyel számolnak, és erre a forgatókönyvre készítik a közös listát is. A pártelnökök abban állapodtak meg, hogy a listaállítás során három szempontot vesznek figyelembe: az előválasztás eredményét, a 2018-as és 2019-es választási eredményeket és az elmúlt időszak kutatásait. A fenti számítás alapján így áll most az egyes pártok várható listás helyeinek száma az első 45 helyen:

  • DK 13-16 (úgy tudjuk, a DK minimum 14-15-öt szeretne elérni)
  • Jobbik 9-12
  • Momentum 7-8
  • MSZP 6-7 (az MSZP annyit szeretne, amennyit a Momentum kap)
  • LMP 3-4 (az LMP az a párt, ahol a frakció léte vagy nem léte múlhat a listás helyek számán, hiszen egyéniben 1 választókerületben tekinthető biztosnak és további 1-ben komolyan esélyesnek LMP-s jelölt győzelme).
  • Párbeszéd 2-3

Márki-Zay Péter korábban lemondott saját frakciójáról, melyet az előválasztás megnyerése után lengetett be. Az elképzelésre azonban az ellenzéki pártok egységesen nemet mondtak. Márki-Zay később,azt hangsúlyozta, hogy számára „minimum elvárás”, hogy befutó listás helyekre kerüljön három roma származású politikus. Arra a kérdésre, hogy mi történne, ha ez nem valósulna meg, azt felelte:

PestiSracok facebook image

Az atv.hu információi szerint a miniszterelnök-jelölt által támogatott három roma jelölt a 46-50. helyek közé kerülhet fel a listára. Hozzáteszik: az eddig (rész) listát állító négy párt listáján nincs befutó helyen roma politikus, és úgy tudják, a listájáról még nem nyilatkozó Jobbik és DK esetében hasonló lesz a helyzet.

Forrás: atv.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.