
Oroszország nem ipari nagyhatalom, Oroszország nem kereskedelmi nagyhatalom, Oroszország katonai nagyhatalom – állítólag maga Nagy Péter cár rögzítette ezt a tényt, miután uralkodása alatt mindössze egyetlen kerek esztendő telt el úgy, hogy nem viselt senki ellen hadat. És azt értette ez alatt, hogy ők nem fognak nagyon dolgozgatni, inkább addig pofozgatnak mindenkit karnyújtásnyi távolságban, ameddig azok nem biztosítják a birodalom számára szükséges javakat. Nos, ez csupán csak azért jutott eszembe, mert Zelenszkij megkapóan hasonló jövőképet fogalmazott meg Ukrajna, illetve hát az Ukrajnát nevére vevő hatalmi elit számára.
Eltekintve attól, hogy milyen körülmények között szivárogtak ki az úgynevezett Pentagon-iratok, hogy valamiért mindig a legaktuálisabb amerikai érdeknek megfelelő lapok kerülnek az amerikai adminisztrációhoz feltétlenül lojális médiumokhoz, a friss fejlemény, mely szerint Zelenszkij meg kívánta támadni az egyébiránt NATO-tag Magyarországot, bizony elárul egyet s mást az ukrán elit gondolkodásáról. Hogy a nem túl okos, de annál erőszakosabb keleti szláv mentalitás és a háború miatt beszűkült tudat mögött ott bizsereg az a bizonyos érzés, mely szerint sokkal kellemesebb másokon uralkodni, mint összekalapálni egy működőképes államot és dolgozni, építkezni.
Az ukrán elnök körül tobzódó tanácsadók és helyettesek többször tettek magabiztos és meglehetősen merész kijelentéseket a háború utáni világról. Hogy milyen világpolitikai szerepben képzelik el Ukrajnát, miután legyőzték, megsemmisítették és darabokra vágták Oroszországot. Oké, azt a részét nyugodtan szó nélkül hagyhatjuk, hogy az orosz lakosság a kollektív bűnössége okán egymillió évig és még egy napig szolgálni fogja az ukrán népet; nekem is támadnak néhány sör után hasonló elképzeléseim a kisantant legirritálóbb tagjaival kapcsolatban. Háború van, annyi düh és gyűlölet halmozódott fel bennük az oroszokkal szemben, hogy ilyen ötletek pattannak ki a fejükből. Nincs ebben semmi különös.
De mi van Ukrajna többi szomszédjával?
A mainstream ukrán elképzelés – finomabban és kevésbé finoman artikulálva – szerint ezentúl a világ összes nemzetsége őket fogja szolgálni, mivel ők magasabb rendű lények. Legyőzték Oroszországot, kiűzték a gonoszt az univerzumból, békét hoztak a galaxisba, helyreállították az egyensúlyt és a többi, ezért cserébe pedig az a minimum, hogy lessük a kívánságaikat. A Nyugat woke-ista, magasztos áldozatkultúrában szocializálódott elitje pedig készségesen alátercel az ukrán vágyaknak. Nem is tehetnek mást, hiszen az ukránok az orosz agresszió áldozatai, az áldozatnak pedig mindig és mindenben igaza van. Ez az ő értelmezési keretük, már késő bármi új megközelítéssel próbálkozni.
Akadnak viszont olyanok, akik nem szeretnék helótaként szolgálni az ukránokat, sőt, még a felvetést is ostobaságnak tartják, hogy Kijev felé imádkozzunk. Nos, őket nagyon utálják az ukránok, legalább annyira, mint az oroszokat. Súlyos sértésként élik meg, ha valaki nem azt csinálja, amit ők mondanak, nem szállítja azokat a pénz- és fegyvercsomagokat, amire bejelentették az igényüket. Ilyenkor előjön belőlük a zaporozsjei kozák, és IV. Mohamed szultánhoz intézett válaszlevelük mintájára mindenkit elküldenek a büdös picsába. Jobb esetben. Rosszabb esetben pedig megtámadják őket, vagy a megtámadásukról szuszognak pihe-puha álmokat a nagypárnába.
Nekünk a rosszabb jutott, Zelenszkij a Pentagon-iratok szerint Magyarország megtámadása mellett érvelt az ukrán haditanácsban, mondván, nem szeretjük őket eléggé, az ilyesmi pedig tűrhetetlen gyalázat. Ezért felmerült benne, hogy addig ütnek minket, amíg fel nem lobban szívünkben a szerelem Ukrajna iránt. A nevelő célzatú verést pedig Magyarország iparának a tönkretételével vélte célszerűnek kivitelezni, a Barátság-vezeték szabotálásával.
Zárójel. Egy ország kritikus infrastruktúrája elleni támadás bizony semmiben nem különbözik Pearl Harbor bombázásától. Talán annyiban, hogy azt megelőzte, ha csak fél órával is, egy hadüzenet.
Szóval Zelenszkij úgy vélte, a céljait Magyarország tönkretételével érheti el. Ha egyúttal feltételezzük azt a merészet, hogy ő is csak retorikai elemként ismételgeti azt a badarságot, hogy mi finanszírozzuk az orosz hadigépezetet, akkor nem juthatunk más következtetésre, mint hogy Ukrajna, az Orosz Birodalom mintájára, gyarmattartó, katonai nagyhatalomként képzeli el magát a jövőben, akik felé a körülöttük élő népek rendszeres adófizetéssel fejezik ki a hódolatukat. Különben pofon.
Bolond ötletei, elmeroggyant fantazmagóriái bárkinek lehetnek, akár egy országnak is. Csak legyünk tisztában vágyaikkal és szándékaikkal, ne tekintsük őket nemes keleti vadembernek, akik mindenféle, csak általunk fontosnak tartott értékekért küzd a nemtelen keleti vademberek ellen. Sajnos ennél jobban hasonlítanak az oroszokra az ukránok, nem véletlenül testvérnépek. Nem legyőzni akarják ők az Orosz Birodalmat, hanem a helyükbe lépni. Mi meg kezdjünk el lövészárkot ásni Csapnál!
Q
2023-05-16 at 18:02
“Félelmetes becsapódás 130 méterrel a föld alatt egy orosz szuperszonikus Kinzhal rakétától a NATO ukrajnai parancsnoki központjában!
Több tucat NATO és ukrán tiszt halt meg”
“Az orosz hiperszonikus Kinzhal rakétának 12 Mach (a hangsebesség tizenkétszeres) becsapódási sebességével sikerült eltalálnia a 130 méteres mélységben telepített ukrán-NATO közös parancsnoki, irányító és kommunikációs központot!
“A föld alatti főhadiszállás (amely 400 lábnyira épült) számos NATO-tisztviselőnek adott otthont, és állítólag több mint 300 embert.
Eddig 40 halottat húztak ki a földalatti főhadiszállás roncsai közül, de a legtöbbjüket soha nem találják meg, mivel a törmelék eltemette őket.
Nem tudni, hány nyugati és hány ukrán vesztette életét a támadásban, de ez az első alkalom, hogy a Nyugat ennyi halottat számol, köztük tiszteket és altiszteket.
A legtöbb brit és lengyel, de voltak köztük amerikaiak, valamint kommunikációt és adatátvitelt támogató magáncégek tagjai.
A következő napokban, hetekben a hadműveletek alakulásából kiderül, hogy ez mennyiben befolyásolja az ukrán és a nyugati hadműveletek lebonyolítását, illetve a Bahmut elleni végső orosz támadás megállítására irányuló törekvést.”
“Ez azonban az első tömeges csapás a NATO személyzete ellen, és nem tudni, hogyan reagálnak majd a nyugati fővárosok, bár reakció esetén ez olyan lesz, mintha elismernénk, hogy aktívan részt vesznek a személyzettel az Oroszország elleni háborúban!”
https://www.pronews.gr/amyna-asfaleia/enoples-sygkroyseis/ektakto-tromaktiko-ktypima-se-120-metra-vathos-me-rosiko-yper-yperixitiko-vlima-kinzhal-sto-kentro-dioikisis-tou-nato-stin-oukrania/
Kilőtték a NATO parancsnokságot
https://vdtablog.hu/
kbandi1
2023-05-16 at 08:13
Zselé kitalálta a legújabb meséjét?
Orientál
2023-05-15 at 14:11
Zelenszkijék a más országok pénzén. Mint parazita élősködők ,ja és korruptak.
Kancellár
2023-05-15 at 09:53
Attól tartok ez is egy Unio + USA terv része , zELENKÉCSKE csak elviszi a balhét neki már úgyis mindegy .
tarcsa
2023-05-15 at 08:26
Igen, azok akarnak lenni. Csak egy a bibi, hogy egy jókora részük Lengyelországé és Romániáé lesz, a maradék pedig amerikai gyarmat.
János
2023-05-15 at 07:56
moliere
2023-05-14 at 18:01
Megértem. Van miért idegeskedni, de jobb, ha felkészülünk rá ❗❗❗
A DS ugyanazt a taktikát választotta Erdogan megbuktatására, mint nálunk: összefogni a teljes ellenzéket. Itt nem jött be, remélem (most legalább is látszik?) ott sem fog.
Csak nyugi! Tartsuk szárazon a puskaport❗❗❗
Győző
2023-05-14 at 22:53
“ az atamán elveszítette a realitásérzékét, és a remegő falú bunkerben inkább ne számoljon az ezer évig fennálló Ukrán Birodalommal, ”
.
Milyen bunkerben?!
Kizárt, hogy a BŐRzongorista USAkrajnaban szívja a staubot.
mutant pig
2023-05-14 at 22:20
Csak egy ötlet:
Jelenleg adja magát egy ún. hamis zászló művelet (false flag operation) lehetősége, ami Ukrajna – vagy a NATO – végét jelenthetné.
1. Magyarországon még mindig van raktáron ilyen-olyan minőségű szovjet haditechnika, ami a hoholoknak kellhet.
2. Magyarországon rengeteg hohol lógós lebzsel.
Vajon a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat az ukrán titkosszolgálat nevében be tudna-e szervezni/ugratni az itteni ukránok közül néhányat, hogy “vegyenek kölcsön” a magyar haditechnikából, mert szükség van az ukrán hazafiak segítségére?
Tegyük fel, hogy egyik nap a híradóban bejelentik, hogy “megszakítjuk adásunkat, ismeretlenek megtámadtak egy magyar hadianyag raktárat, ahonnan elvittek ezt vagy azt. Fegyverük van, veszélyesek blablabla”
Tegyük fel, hogy a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat elkapja őket a magyar haditechnikával és kivitelez rajtuk egy “Rózsa-Flores Eduardót”.
Csak ez esetben túlélők nélkül, akikről később döbbenten értesülnénk a sajtóból, hogy ukránok voltak és az ukránoktól kaptak utasításokat.
Persze az ukrán vezetés mindent tagadna, és miért is ne tenné, hiszen még akkor is tagadna mindent, ha tényleg megtették volna.
A magyar vezetés másnap reggel felháborodottan követel magyarázatot Zelenszkijtől, és hivatkozik szépen a NATO 5. cikkelyére.
gyurcsányiviktor
2023-05-14 at 20:44
Ja’ igaz is, nem nagyon hallottam a magyar kormány részéről keménykedést, amikor a nato söpredék, “csak úgy” bevette a tanácskozó brancsba a náci-hoholiát, Magyarország ellenzése ellenére !
gyurcsányiviktor
2023-05-14 at 20:35
A hohol náci-söpredék, Magyarország első számú ellensége, rosszabb, mint az eu, vagy bármelyik másik rabló szomszédunk (értsd, a többi 6 darab).
Fel kell készülnünk, a náci-hoholiával elkerülhetetlennek látszó katonai összecsapásra, hacsak a ruszki bele nem tapossa a sárba – remélhetőleg.
Sajnálatos, hogy egy efféle náci népség van a szomszédságunkban, amit a jenki söpredék és az eu – szégyenszemre – támogat.
Nahát
2023-05-14 at 19:59
“Egy ország kritikus infrastruktúrája elleni támadás bizony semmiben nem különbözik Pearl Harbor bombázásától.” Bizony, bizony. Az USA által megszállt Németország pedig görnyedten hajbókolva vette tudomásul, hogy Amerika felrobbantotta a gázvezetéküket.
halacska
2023-05-14 at 18:08
Trójai FAK(l)ó???
moliere
2023-05-14 at 18:01
Dodo
Már rég mondom…
Ezért idegeskedem egész nap, mert majdnem nagyobb tétje van ma számunkra a török választásoknak, mint az amerikainak. Talán nagyobb is. És ha marad Erdogan, már kezdhetnénk is a tárgyalásokat, hogy Magyarország keleti határainak védelmére, kiemelten az ukrán határra kéne pár ezer török katona, már csak barátságból. Jó lenne…
moliere
2023-05-14 at 17:57
Óriási meglátás a bevezetőben! Aztán egy csúnya tévedés az első bekezdésben: ukrajna egyáltalán nem a keleti-szláv mentalitást hordozza. Az egy sokkal kevésbé provokatív, sokkal északiasabb világ, kevésbé tatár, kevésbé cigány, kevésbé… hogy is mondjam… ezt a fajta pofátlanságot, ami végletekig jellemzi zongorszki elvtársat, a jiddis nyelven hucpának hívták. Szó sincs itt keleti szlávságról. A lengyel nagyképűség, a tatár vérszomj, a zsidó pofátlanság és haszonlesés ötvöződik itt. Az oroszok méretéről álmodoznak, de a gatyában csak bucinudli van.
Dodo
2023-05-14 at 16:41
Amerikában, Ukrajnában megfogalmazott vágyálom. Nem véletlenül kezdte sürgősen fejleszteni a Honvédséget O.V, már évekkel ezelőtt. Persze az ukránok a határon török NATO csapatokba futhatnak, ha az amerikaiakat, horvátokat vissza is rendelik időben. Ha a NATO nem védene meg minket, akkor Oroszországtól, Szerbiától és Kínától is kérhetnék segítséget. Na, nem erre vágyom, de ez nem egy sima út az aljas ukrán vezetés részére.
PG
2023-05-14 at 16:26
Hiába, a nácizmus is Németországból ered. Zelenszkij csak hazajár oda. Különben néztem a közvetítésről adott néhány perces hírt, amikor a pápa fogadta. Azonnal látszott hogy milyen bunkó. Leült a pápa előtt, sőt a bíborosok kézfogását ülve fogadta, mint valami király. Pedig kézfogásnál illek felállni, ha a másik is áll. Na meg egy pápa jelenlétében nem illik előtte leülni. A tiszteletlenség azonnal meglátszott. (Az angol király biztosan azonnal kidobta volna) A szövegétől pedig kinyílik a bicska a zsebben. Mi az, hogy ő nem kér az egyház béke kezdeményezéséből és majd ő megmondja, hogy mi a béke. Nemhiába, ebből a pöcszongoristából soha nem lesz művelt ember.
Én akkor leszek nyugodt, ha az oroszok leverik őket, mint a vak a poharat.
Orientál
2023-05-14 at 15:59
Az az ukrajnai vezetés akar új Oroszország lenni a mely politikusai szinte az egész országot szétlopták , idegen Soroséknak is.
Lacus
2023-05-14 at 15:38
Most már ideje lenne kimondani kormányszinten is, ki az igazi agresszor! Egyúttal bejelenteni az ukránok mindennemű segitségét, egyúttal kiutasítani őket az országból nemzetbiztonság okán! Tudjuk merjük tegyük mi is ne csak ők!
Orientál
2023-05-14 at 15:24
Sajnos Ukrajnát korrupt politikusok és balliberális zöld elvtársaik szétlopták és a termőterületeinek nagy részét ilyen emberek vették meg vagy bérlik mint Soros Györgyék ,akik mérhetetlenül gazdagok de ők Zelenszszkijékkel együtt milliárdosokként vagyonaikból egy centet sem adnak Ukrajna felfegyverzésére.
Tudományos libsizmus
2023-05-14 at 15:13
Ott vannak nekik a világ legjobb minőségű termőföldjei. Plusz Európa egyik legnagyobb acélipara, kiegészítve meglepően nagy hadiiparral. Kijárás a Odesszából a világtengerekre.
Egész jó adottságok, lássuk be. Hát, ebből annyit sikerült kihozniuk, hogy Európa legszegényebb országa. Egyúttal a világ egyik legnagyobb maffiaállama.
Lófüttyöt a hátsójukba.
Theo
2023-05-14 at 15:08
Cila,
Jó kérdés, miért is siklott ki nálunk az a vonat???
Patriot
2023-05-14 at 14:54
Ukrajna önálló nmzetállamnak alkalmatlan , veszélyes a szomszédaira, veszélyes önmagára, veszélyes a normalitásra! Egy bűzös fekély Európa testén!
Királytigris
2023-05-14 at 14:14
Az álarc lehult! Ezután nem lehet kétségünk, az ukrán náci disznók a vágyairól.
Számunkra, és Európa számára is, a totális orosz győzelem, és Ukrajna felosztása a végső megnyugtató, biztonságos megoldás a békés jövőt tekintve.
Bàstya elvtàrs
2023-05-14 at 13:55
És ezt a barmot (màr megint) kitüntették. Németorszàgban.
Kell még valamit mondanom Ildiko?
Cila
2023-05-14 at 13:55
Miután kimosolyogtuk magunkat a papír Hitler vágyálmain… Kellô tisztelettel megkérdezném, a téglási merénylet mennyiben függ össze az oroszországi vasúti metényletekkel?
csakafidesz
2023-05-14 at 13:53
Ukrajna kérem jelenleg a Pokol Tornáca.