![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2017/03/Ungváry-Krisztián-Index-Huszti-István.jpg)
Ki érti ezt? A tavaly október 23-ai nemzeti ünnepen – történész létére – még kifütyülte a miniszterelnököt a Kossuth téren, most viszont Facebook-bejegyzésben állt ki Orbán Viktor mellett Ungváry Krisztián. Szerinte a kormányfőnek teljesen igaza volt, amikor etnikai homogenitásról beszélt a minap.
Már gyakorlatilag minden valamirevaló balliberális médiumtól megkapta a magáét Orbán Viktor, amiért kedden a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évadnyitóján arról beszélt, hogy „az etnikai homogenitást meg kell őrizni”, és hogy „a túl nagy keveredés bajjal jár”. Volt olyan megmondóember, akiben Orbán szavai undort keltettek (Hont András, HVG), Dragomán György írónak a „homogén román szocialista nemzet” kísérlete jutott róla eszébe, de a Népszavában Friss Róbert is kiosztotta a kormányfőt. Hogy a többiekről ne is beszéljünk.
Ehhez képest nagy meglepetést keltett Ungváry Krisztián történész csütörtöki Facebook-bejegyzése, aki szerint Orbánnak teljesen igaza volt. Így védte meg őt:
Szapulják a miniszterelnököt, de most szerintem igazságtalanul. Nem azt mondta hogy Magyarország legyen homogén nemzetállam. Nem azt mondta, hogy itt csak magyar etnikumúak éljenek. Kiemelte a jelenlegi diverzitás értékeit, amelyek megőrzendőek. Azt mondta, hogy ezen túl nem támogatja a korlátlan beözönlést: szó szerint „a túl nagy keveredés bajjal jár”. Ebben pedig teljesen igaza van. Én sem szeretnék olyan állapotokat amelyek ma Lille vagy Marseille utcáin tapasztalhatóak és nem szeretnék csadoros-burkás nőket látni az utcán, mert az a véleményem, hogy az a kultúra, ami emögött van, nem kompatibilis a keresztény-európai civilizációval.
Ám ennyivel nem elégedett meg, hiszen két további témakörben is megveregette Orbán Viktor vállát, igaz, kettőben megfeddte őt:
Ugyanígy igaza van a közmunkaprogram elvi szükségességében és sajnos a kerítés felhúzásában is (leszámítva hogy mennyi pénzt loptak el eközben és milyen gyűlöletkampányt folytattak). Nem lehet hitelesen kritizálni ezt a rendszert addig, amíg mindent visszautasít az értelmiség egy része zsigeri alapon.
Bejegyzése után számos balliberális személyiség jelezte, nem ért egyet vele. Kaltenbach Jenő egykori kisebbségi ombudsman például úgy csapott oda, hogy azzal mindjárt be is mutatta, milyen az Ungváry által említett „zsigeri alapú” értelmiségi ideáltípusa:
Lehet „kissé elfogult” vagyok, de Orbán annyi gazemberséget követett el, annyira immorális, hogy akkor sem hiszek neki ha a színtiszta igazságot mondja.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2017/03/Ungváry-Krisztián-Facebook-e1488467519269.jpg)
Fotó: facebook.com
Ungváry Krisztián mostani bejegyzése azért is pikáns, mert tavaly október 23-án, az ötvenhatos szabadságharc hatvanadik évfordulóján a Kossuth téri ünnepi rendezvényen ő is kifütyülte Orbán Viktort. Sőt, fütyülése miatt őt meg is ütötték, fején vérző seb keletkezett. (A nemzeti ünnep eseményeit Aristo így foglalta össze tavaly októberi jegyzetében.)
Vezető kép: Index.hu/Huszti István
Facebook
Twitter
YouTube
RSS