Pesti Srácok

Vadai szerint a határon túli magyarok jelentős része terrorista és emberkereskedő

Vadai szerint a határon túli magyarok jelentős része terrorista és emberkereskedő

Az egyszerűsített honosítási eljárással magyar állampolgárságot kapott egymillió határon túli magyar közül legalább ötezer veszélyes bűnöző, akik előtt így megnyílt nem csak Magyarország, hanem Európa határa is – közölte Vadai Ágnes, a Gyurcsány-féle szektapárt, a Demokratikus Koalíció vezető politikusa. Vadait az Echo TV munkatársa kérdezte hétfőn kiadott közleményükről, amelyben tovább uszítanak a határon túli magyarok ellen. A Vajdaságból származó riporter azt tudakolta a politikustól, hogy őt is terroristának tartja-e. Vadai Ágnes csupán visszakérdezni tudott, hogy beletartozik-e abba az ötezer személybe, akikről kiderült, hogy bűnöző.

Az ellenzéki politikus állítja: több ezer olyan személy van, aki magyar állampolgárrá vált, közben pedig magyar felmenője sem volt. Az egyszerűsített honosítási eljárással magyar állampolgárrá vált egymillió ember között pedig a legóvatosabb becslés szerint is ötezer terrorista, emberkereskedő és drogdíler előtt nyílt meg Európa határa – legalábbis a demokratikus Koalíció álláspontja szerint.

A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma elítéli Vadai Ágnes hasonlatát. A testület jobbikos alelnöke szerint Gyurcsány Ferenc ismét a nemzet megosztásán dolgozik. Ezt a fajta megosztó, aljas és nemzetellenes politikát támasztja alá az a nyilatkozat is, amit Vadai Ágnes nemrégiben tett – jelentette ki Szávay István.

Szerdán a Miniszterelnöki Kabinetiroda is megszólalt az ügyben. Dömötör Csaba parlamenti államtitkár azt mondta, a DK szándékosan összekeveri a határon túli magyarságot a bevándorlókkal.

PestiSracok facebook image
A 14 évvel ezelőtti népszavazáson Gyurcsány Ferenc a határon túli magyarok állampolgársága ellen kampányolt. Pártja tavaly év végén azért kezdett aláírásgyűjtésbe, hogy a külhoni magyarok ne adhassák le voksukat a hazai választáson.
Echo TV, Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.