Pesti Srácok

Vagyonadóval fenyegetőzik Karácsony Gergely

Vagyonadóval fenyegetőzik Karácsony Gergely

Karácsony Gergely még a főpolgármesteri előválasztás során Kunhalmi Ágnessel együtt belengette az 1 százalékos ingatlanadó ötletét. Azóta Karácsony nem beszél erről, de valószínűleg nem ejtette a vagyonadós elképzelését, csak a kampány élesebb részében már taktikusan hallgat róla.

A „gazdagok” adóztatása mindig kedvelt baloldali kampányígéret

Karácsony Gergely az elmúlt években számtalanszor volt valaminek és valakiknek a jelöltje. A 2018-as országgyűlési választásokon az MSZP és a Párbeszéd színeiben indult, mint a párt listavezetője, illetve miniszterelnök-aspiránsa. 2019 tavaszán az MSZP listáját vezette az európai parlamenti választásokon. Most pedig éppen az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje az önkormányzati választásokon. De a zuglói polgármesterséget még az Együtt–Párbeszéd Magyarországért koalíció támogatásával nyerte el.

A fentiekből is látszik, hogy Karácsony Gergelynek kissé zavaros a politikai háttere, és nehéz megmondani, milyen gazdaságpolitikai elképzelései lehetnek. Annyi bizonyos azonban, hogy támogatja a vagyonadót, mert ahogy fogalmazott, az „igazságos, és nem vagyonadó”. Az elképzelései elég tág határok között mozognak, hiszen hol félmilliárd forint lenne az értékhatár, hol százmillió. Az sem teljesen egyértelmű, hogy pontosan mire is vonatkozna? Hol csak ingatlanokra, hol egyéb vagyontárgyakra is, mint a műkincs, a jacht vagy a luxusautó. Azt se tudni, hogy üzleti célú ingatlanokra is fizetnének ilyen adót, vagy csak a magántulajdonban lévő házakra? Arra nincs válasz, hogy miként mérné fel az adózásra kiszemelt ingatlanok értékét? A hasára ütne, vagy esetleg kitalálna valamilyen képletet a szóban forgó ingatlan értékének megbecslésére?

PestiSracok facebook image

A Párbeszéd és Karácsony Gergely a vagyonadónak a legkülönfélébb neveket adták: a szép hangzású oligarcha-különadó, illetve Tiborcz-adó. Karácsony Gergely szabad országban él, azt utál, akit akar. Szíve joga haragudnia Tiborcz Istvánra vagy bárki másra, de azért érdemes megjegyezni, hogy ezt az adót nemcsak ők fizetnék. Kitalálhat bármilyen hangzatos nevet vagy politikailag hasznosnak vélt blikkfangot a főpolgármester-jelölt, az adó az csak adó marad. Karácsony Gergely még a főpolgármesteri előválasztás előtt dobta be a vagyonadó ötletét, amelyet akkor Tiborcz-adó névre keresztelt. Még Kunhalmi Ágnessel együtt „a közpénzekből méltatlanul meggazdagodott” embereket kívánta vele megadóztatni. Ám nevezheti akárhogy, a vagyonadó ettől még vagyonadó marad. Mindenkit érint, és nemcsak azokat, akiket Karácsony kiszemelt adóalanynak.

Veszélyes játék

Nálunk, Magyarországon a jövedelmet, illetve a fogyasztást szokás adóztatni. Ez azért érdekes, mert például sok olyan család vagy ember van, akinek úgy alakult az élete, hogy örökölt – vagy élete szerencsésebb korszakában vásárolt – egy értékesebb ingatlant, műtárgyat, ékszert. Egyébként a jövedelme szerényebb, mert nyugdíjas lett, vagy csak kevesebbet kíván dolgozni. Egy ilyen család vagy magánszemély csak akkor tudná kifizetni ezt az adót, ha értékesítené az ingatlanját. Így az ingatlanadó lényegében kiforgatná a vagyonkájából. Szóval a vagyonadó maximálisan igazságtalan dolog, és felettébb káros társadalmi és gazdasági következményekkel járna.

Ha Karácsony esetleg főpolgármester lenne, akkor se tudna ilyen jellegű adót kivetni, mert ellentétes lenne a törvényekkel. De tegyük fel, hogy leküzdi a jogi akadályokat; akkor mit csinálna a pénzből? Azt hangoztatja, hogy bérlakásépítésre fordítaná az így megszerzett bevételt. Mily nemes gondolat! Csak az a baj vele, ha valóban a félmilliárd forint feletti ingatlanokat adóztatná, akkor nem valami sok bevétele lenne belőle. Azt gondolhatja mindenki, hogy a műtárgy és ékszer megadóztatása reménytelen vállalkozás lenne, hiszen az ilyennel rendelkező személyek azonnal elvinnék az értékeiket más településre, ahol nem kell vagyonadót fizetni. Az ingatlannal ezt azonban nem lehetne megcsinálni. Ám a bibi az, hogy ilyen ingatlan viszonylag kevés van, ezért értelemszerűen kis bevételt hozna. Semmiképpen sem annyit, hogy érdemi lakásépítkezésbe lehetne belőle kezdeni. Ezen a ponton kétféle dologra lehet gondolni. Egyrészt arra, hogy ha komolyan veszi a lakásépítési elképzeléseit, akkor újabb és újabb adókat vet ki. Például úgy, hogy az ingatlanadó alsó határát 100 millióra, vagy 50-re, vagy akár ennél is alacsonyabbra teszi. Végül már minden nagyobb lakással rendelkező budapesti lakos fizethetné az egy százalékot. A másik megoldás – talán ez a valószínűbb – az lenne, hogy az ingatlanadóra befolyt pénzt elköltené másra. Zuglóban is ezt csinálta a parkolási bizniszből befolyt pénzekkel. Lenne rá kerete például, hogy a városházán a haveroknak jó kis állásokat adjon.

A Bajnai-kormány majdnem bevezette az országos ingatlanadót

Egyébként a vagyonadó a Bajnai-kormány idején került legközelebb a bevezetéshez. Oszkó Péter akkori pénzügyminiszter nagyon favorizálta a dolgot, a technikai lebonyolítását viszont nem tudta kitalálni. Ám ennél nagyobb gondja volt Oszkónak, hogy a kormányzó Magyar Szocialista Párt nem támogatta az ötletét. Végül a miniszterelnök Bajnai Gordon is ejtette a témát. De úgy látszik, nem örökre, mert politikai utódjának, Karácsony Gergelynek nagyon tetszik a vagyonadó ötlete.

A polgárosodás kerülne veszélybe

Egy ilyen adónem alapjaiban támadná meg a megindult polgárosodást, továbbá a Családvédelmi Akcióterv segítségével megkezdődött lakásépítéseket is veszélyeztetné a vagyonadó. Ki merne új lakást építeni vagy venni, ha azt később megadóztatnák? Ebből is látszik, hogy Karácsony Gergelynek milyen zavaros, meglehetősen reménytelen és ostoba elképzelései vannak a gazdaságpolitikáról (is).

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?