Pénteki, szokásos rádióinterjúját hallgathattuk ma meg Orbán Viktornak, amit Észak-Macedóniából adott a Kossuth Rádiónak, mert a két ország közös kormányülése még zajlik. Magyarország soros elnökként segíteni fogja Észak-Macedóniát az EU tagság megszerzésében, de a miniszterelnök kitért az országgal kapcsolatban arra is, hogy az mint migrációs, mint gazdasági szempontból nagyon fontos nekünk. A beszélgetés témája volt továbbá a gazdasági semlegesség, amit az EU egyelőre nem vesz komolyan, inkább a blokkosodásban gondolkodik, ami gazdasági öngyilkosság is. Végül az árvízi védekezésről és közelgő amerikai elnökválasztásról beszélt Orbán Viktor.
Észak-Macedóniából jelentkezett be Orbán Viktor, ugyanis a két kormány együttes ülést tart. Elmondta, hogy Észak-Macedóniának van egy konfiltusa most a bolgárokkal, és a bolgárok blokkolják az EU-ba történő felvételüket bizonyos etnikai viták miatt. Magyarország viszont soros elnök, ezért a nehéz helyzetben lévő országoknak segíteni kell feloldani ezeket a nézeteltéréseket.
A látogatás másik oka a migráció. Ugyanis 2015-ben Macedóniából mentek a migránsok Szerbiába és onnan Magyarország határához. Orbán Viktor elmondta, hogy akkor a macedónok nélkül a migrációs inváziót talán nem is tudtuk volna megállítani.
A harmadik ok pedig Észak-Macedónia fekvése, ugyanis fontos kereskedelmi útvonalnak számít. Ha Magyarország termékeit el akarjuk juttatni a tengerhez, akkor Észak-Macedónián keresztül vezet az út, tehát ez fontos gazdasági kérdés is. A gazdasági semlegesség szempontjából fontos útvonal ez, a miniszterelnök megismételte hogy nem szabad blokkosodni, ezt ki kell védekezni. Vannak, akik még emlékeznek a hidegháborúra és ami most gazdaságilag történik, az nagyon hasonló. Úgy tűnik, hogy lesz egy nyugati és egy keleti gazdaság. Nekünk ezt a nyomást ki kell védeni.
Európa öngyilkos úton jár
A megvalósításhoz szükséges, hogy magunkkal legyünk tisztában. A szankciók pedig éppen afelé viszik az országokat, hogy választaniuk kelljen, merre húznak. Kiemelte:
nem szabad, hogy ránk erőltessék azt, hogy politikai szemüvegen keresztül nézzük a gazdaságot. Nekünk kizárólag a magyar gazdaság érdekekein keresztül szabad nézni a világgazdaságot és az ott felmerülő kérdéseket is.
Orbán Viktor korábban már említette, hogy a gazdasági növekedésnek jövőre a 3 és 6 százalék tetejére kell közelítenie. Fontos azonban megjegyezni, hogy a blokkosodás mindig lassítja a világgazdaság növekedését, ezért az ezért sem jó. Megjegyezte:
szerintem Európa egy öngyilkos úton jár elég gyorsan ráadásul, amikor blokkosodással válaszol Ázsia fölemelkedésére és a saját gazdasági nehézségeire.
Nekünk az az érdekünk, hogy Magyarország a technológiai fejlődés élvonalában maradjon, ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy itt gyártsák a világ legjobb autóit, a zöldátálláshoz szükséges tárolás és előállítás jelen legyen nálunk is és a digitalizációból ne maradjunk ki. A miniszterelnök megjegyezte, hogy a családok támogatása, az otthonteremtés a jövőben is nagyon fontos, ahogyan a kis-és középvállalkozásokat is fel kell emelni. Ha ezek megtörténnek, a növekedés 3-6%-is sávba emelkedhet. Most 1 százalék körül vagyunk, de így is az EU élvonalában.
Az unióban azonban nem mindenki osztja a nézeteinket, de Magyarország részt vesz a vitákban. Orbán Viktor azonban bizakodó, mert szerinte novemberben egy olyan megállapodást tudnak majd létrehozni az uniós tagállamok között, ami javíthatja az egész EU gazdasági versenyképességét.
Ezt versenyképességi paktumnak nevezzük
-jegyezte meg.
Migráció: szólj igazat és leveszik a fejedet
Mindeközben az EU már be akarja hajtani rajtunk azt a 80 milliárdos bűntetést, amit a migráció miatt szabtak ki ránk. Közben azonban azt láthatjuk, hogy más országok is szigorítottak a bevándorlás politikájukon. Orbán Viktor szerint a migrációs vitára nagyon is igaz az a mondás, hogy “szólj igazat és leveszik a fejedet”. Említette Matteo Salvinit, akit nem csak “ütnek-vágnak”, mint a magyar miniszterelnököt, hanem börtönbe is akarják zárni, mert nem engedte meg, hogy kikössenek az illegális migránshajók. Ennek ellenére egyre többen mondják azt, hogy
dehát ezenek a fiúknak volt igazuk.
Egyetlen esélyünk van ugyanis egy szebb jövőre, ha nem engedjük be a migránsokat Európába.
A háborúval kapcsolatban nagyon pontosan kell fogalmazni
Az orosz-ukrán háborúra áttérve a miniszterelnök elmondta, hogy közelítünk egy fontos időponthoz, ami nem más, mint az amerikai elnökválasztás, ami vízválasztó lehet. Donald Trump a béke elnöke volt, ezért a békére vágyók rá fognak szavazni. A háborúpártiak viszont a demokratákra voksolnak. Ebből a vitából mi magyarok sem tudjuk kihúzni magunkat.
Magyarország mindig megvédi magát, az 1956-os hősök szentek és sérthetetlenek – mondta a miniszterelnök és hibának nevezte, hogy politikai igazgatója, Orbán Balázs félreérhetően nyilatkozott az Oroszországgal szembeni védekezésről és 1956-ról.
Magyarország mindig megvédi magát, régen is megvédte, ma is megvédi és a jövőben is meg fogja védeni minden lehetséges eszközzel, úgy, ahogyan egyébként a magyar alkotmány ezt minden magyar ember számára kötelezővé is teszi
– mondta a miniszterelnök arra a kérdésre válaszolva, hogy Orbán Balázs megszólalásából levonható-e olyan következtetés, miszerint Magyarország nem védené meg magát.
Orbán Viktor hangsúlyozta: a háborúpártiak és a békepártiak közötti vita élesedni fog Magyarországon és a világban is, amíg az amerikai elnökválasztás novemberben meg nem történik. Hozzátette: látja, hogy legutóbb sikerült belekeverni az 1956-os forradalom ügyét ebbe a háború-béke vitába. Arra figyelmeztetett: ha az ember ilyen kényes kérdésekről beszél, akkor nagyon pontosan kell fogalmazni és semmilyen kétséget nem szabad hagyni a saját álláspontjukat illetően.
Most a politikai igazgatóm éppen félreérthetően fogalmazott, ami ebben az összefüggésben egy hiba, hiszen a mi közösségünk az 1956-os forradalom talaján áll, abból nőtt ki, nem lenne a mi politikai közösségünk, ha nem lettek volna az ’56-os hősök
– mondta. Hozzátette: nincs kétsége egyetlen fideszes vezető politikai nézetei felől sem és biztos abban, hogy Orbán Balázs is, ha a történelem úgy fordulna, hogy megint harcolni kell a hazáért, akkor “ott lesz velünk a Corvin közben”.
Hangsúlyozta: ezért a háború és béke vitájába nem beemelni kell a magyar történelem számunkra szent és sérthetetlen eseményeit és hőseit, mint 1956 és az ’56-os hősök, hanem inkább távol kell tőle tartani. Nem szeretném, hogyha az ukrán-orosz háború árnyéka rávetődne az 1956-os szabadságharcosoknak az emlékére, akiknek hálával tartozunk és az ő dicsőségüket kell inkább napirenden tartanunk – jelentette ki. /MTI
Most könnyebben tudtak védekezni az árvíz ellen, de az első szó a köszönetét az összefogásért
A Dunán közben levonult az árvíz. Orbán Viktor először megköszönte az embereknek az összefogást, hiszen hatalmas munka van mögöttünk. A mostani talán Magyarország történelmének eddigi egyik legnagyobb árvíze volt. A magyar állam most a legjobb állapotban van, hiszen most könnyebben tudtak védekezni az árvíz ellen. Kiemelte, hogy más országokban emberéleteket is követelt az árvíz, nálunk szerencsére ilyen nem történt, valamint az anyagi kár sem olyan jelentős, mint más államokban. A vízügy minden árvíz után szakmai jelentést készít a tennivalókról, amelyet a kormány aztán akciótervként megvalósít.
Fotó: videókivágás
Baktria
2024-09-27 at 10:57
Georg2024-09-27 at 09:20
Kedves ál-nemzeti Georg elvtárs!
Nem viccelődöm, mert a hazai ellenzék sajnos inkább tragikus, mint komikus.
Lutz László
2024-09-27 at 10:57
Kedves SzabóRóza! Ezek csak szavak, nem tettek. Ha valóban hibának tekintené Orbán a másik Orbán szavait, azonnal menesztette volna. Arra, hogy valaki ilyen gátlástalan nyíltsággal beletörli a lábát az Alaptörvénybe és az ’56-os magyarok emlékébe, nincs mentség.
SzaboRoza
2024-09-27 at 10:50
Nem igazán értem a cikkhez hozzá szólókat.
A miniszterelnök szó szerint hibának (!) nevezte Orbán Balázs tegnapi szavait.
El lehet olvasni (újra), vagy meg lehet hallgatni.
Ezzel minősítette a politikai igazgató szavait, mégpedig helyre téve őt.
A hiba említésével egyértelműsítette, nem ad neki igazat.
Mennyivel normálisabb (férfihez illőbb) ez a magatartás, mint Orbán Balázs tegnapi reakciója, aki szavainak kiforgatásával és háborúellenességgel vádolt mindenkit, aki szóvá tette – az akkor is nyilvánvaló – hibáját.
Lutz László
2024-09-27 at 10:41
Orbán hazudik mint a vízfolyás. Hiába mentegeti Orbán Balázst, a beosztottja két lábbal tiporta meg a Fidesz Alaptörvényét a honvédelmi kötelesség megtagadásával.
Balambérfi Bendegúz
2024-09-27 at 10:30
A Nyugat alkonya bevilágított a Soros Birodalom barlangjába és nem szép ami láthatóvá vált. Ezért ricsajoznak a külföldi felforgató ügynökök, az ál-nemzeti tiszapárti denevérek.
Kárpáti
2024-09-27 at 10:08
K 2024-09-27 at 09:40
Az oroszok ugyanazok az oroszok akik 56-ban és 48-ban is leverték a magyarok szabadságharcát.
Te pedig ugyanaz a ruszkibérenc hazaáruló vagy aki már 56-ban is az ellenség oldalán állt.
Mi idén október 23.-án is a magyar szabadságharcosokat fogjuk ünnepelni a Hősök terén.
Te meg előveheted otthon a kopott munkásőr zubbonyodat és álmodozhatsz arról, hogy visszatérjen a ruszki ellenség.
mz/x
2024-09-27 at 09:55
Georg 2024-09-27 at 09:38
“Majd akkor pofázzál, ha sikerült befejezned a 8.osztályt.”
Tévedésben élsz hazug mindenszarista hazaáruló, nem kell tőled engedély ahhoz, hogy bárki pofázhasson.
kisdobos
2024-09-27 at 09:54
Az egyik blokk a BRICS csoport.
Georg
2024-09-27 at 09:43
@ K
A félrepofázás helyett neked is követelned kéne Orbán lemondását amenniyben nem vagy hazaáruló és tiszteled az 56-os hősöket. Ha meg egyetértenél OB-al, akkor takarodj Moszkvába.
K
2024-09-27 at 09:40
Kárpáti
2024-09-27 at 08:10
Kárpáti
2024-09-27 at 08:28
–Általában figyelmen kívül szoktam hagyni buta USA-CIA náci-ügynök hozzászólásaidat, de most ezt nem teszem, mert hogy nehogy már azt gondold igazad van…:
–Elsősorban te nemcsak az USA terrorizmusát támogatod , hanem az ukrán nácizmust is.
Próbáld agyilag felfogni, hogy az oroszok nem ugyanazok mint a szovjetek, és a szovjeteket 1956-ban az akkor baloldal a kommunista párt hívta be Magyarországra akik az ukrán katonai különítményt küldték, és Magyarországon elsősorban a baloldaltól KELL FÉLTENI HAZÁNK FÜGGETLENSÉGÉT. …..és az olyan baloldaliaktól mint te, “Kárpáti”,és ”t” nick néven hazudozó baloldaliaktól.
–Jelenleg Magyarországon ez a hazaáruló baloldal a liberálisok és az ellenzék és azoktól kell félteni hazánk függetlenségét.
Georg
2024-09-27 at 09:38
mz / x
Majd akkor pofázzál, ha sikerült befejezned a 8.osztályt.
kbandi1
2024-09-27 at 09:31
Erőlködnek a megmondók. A “haladó tudatúaknak” nevezettek azt gondolják, hogy ajól működő gazdálkodókat helyettesítik a politika elnyűtt eszmehordozóinak szómágiájával, aki nem úgy gondolkodik, mint ők, azt lenézve kiközösítik. Azt hiszik magukról, hogy a vezényszavukra még a ló is fára fog mászni, habár még ilyent senki sem látott.
A politikai erőszak sohasem képes a gazdaságot fejleszteni, ami a többségnek hasznára válna. A tisztességes hősök nem gyászvitézekből lesznek.
mz/x
2024-09-27 at 09:25
Georg 2024-09-27 at 09:13
Annyiszor lejárattad már magad itt te mindenszarista hazaáruló hazug fizetett troll, hogy már csak röhögni lehet rajtad a “három diplomáddal” 😀
Georg
2024-09-27 at 09:20
@ Baktria
A k*rva anyáddal humorizálj, miközben a narancsos gazdáid az 56-os hősök emlékén taposva adnák át az országot Putyinnak.
Baktria
2024-09-27 at 09:16
Poloska Pétert támogató baráti kör:
Cukorhegyi Facebook vezér. Présember nagykövet vacsoravendégei. Alex Soros, egy ismert színes-bőrű énekes felesége. A “nem létező” nyugati háttérhatalom ügynökserege és teljes média arzenálja. A saját népét kiirtó ál-hazafi (Z)elenszkij elvtárs, a kábítószerélvező pöcszongorista. Kell még valamit mondanom, Ildikó?
Georg
2024-09-27 at 09:13
Tegnap pár gomba még elkezdte megmagyarázni, hogy Orbán “nem is úgy értette”..most a Főni is kimondta, hogy de igenis úgy lehetett érteni…szóval akkor eltakarodik végre az a hazaáruló sz*rkupac magától vagy tényleg megvárja amíg a tömeg egyöntetűen követeli majd az egész hazaáruló bagázs lemondását?
Rózsa Sándor
2024-09-27 at 09:10
Orbán Viktor Világítótorony a nyugati és a hazai homályban.
Kárpáti
2024-09-27 at 08:44
Mandula 2024-09-27 at 08:37
Ők Magyarország szövetségesei.
Ti vagytok Magyarország ellenségei ruszkibérenc hazaárulók.
Kétszer is elvettétek már hazánk szabadságát és szuverenitását, de többször már nem fogjátok.
Azért léptünk be az EU-ba és a NATO-ba, hogy soha többé ne tehessétek.
mz/x
2024-09-27 at 08:41
kulfoldrol 2024-09-27 at 08:35
“Tobb kulfoldi cikk megjent, hogy igenis epitenek migrans szallast, Edding a kormany tagadja.”
Több cikk megjelent arról is hogy Magyarországon diktatúra van és mégis itt pofázhat az összes mindenszarista hazaáruló, mint te is meg a többi fizetett lófaszjancsi.
Nemzeti
2024-09-27 at 08:39
A magyar nemzetnek olyan vezetőre van szüksége aki kész megvédeni hazánk szabadságát és szuverenitását.
Hazaáruló Orbán nem ilyen.
Mandula
2024-09-27 at 08:37
Kárpáti
Kire gondolsz ellenségként az usaiakra, vagy eu-ra?
kulfoldrol
2024-09-27 at 08:35
Karpati, folytatom: hogy atadna az orszagot a migransoknak?? Tobb kulfoldi cikk megjent, hogy igenis epitenek migrans szallast, Edding a kormany tagadja.
Hédevári Kont István és a harminckét vitéz
2024-09-27 at 08:32
Présember nagykövet-asszony propagandistái eddig a következő hozzászólók:
Kárpáti
Zebegény
Lézer Johnny
egy pesti srác
2024-09-27 at 08:28
Poloska Péter az ál-nemzeti (Z)elenszkij elvtárs magyar változata.
Kárpáti
2024-09-27 at 08:28
Zebegény
Közeleg október 23.-a, vajon mit fog mondani Orbán?
Azt, hogy a pesti srácok háborúpártiak voltak és az orosz megszállók voltak a békepártiak?
Álmos de genere Athilae regis, de genere Turul
2024-09-27 at 08:26
Isten áldja Miniszterelnök urat és mindazokat, akik segítik, fáradhatatlan nemzetmentő tevékenységében!
Laeser yohnny
2024-09-27 at 08:24
Itt nem működik a propagandán kívül semmi, robban le a picsába az egész ország, az árak kurva magasak, a bérekből az ország fele nélkülözni tud. Vannak szép új fogalmak, mint a dolgozói szegénység, amikor egy kétszülős család is nélkülözik, vagy csak katasztrófaturistaként látogat a boltokba. Az országban külön szektor épül fel az 50 forintos PET palackok visszaváltására. Ahol milliárdokat öntenek a felső 10.000 luxusába, miközben az alsó 60% konkrétan nyomorog és leszopja magát ha tönkremegy a hűtője. Ahol a kórházakba te viszed a budipapírt, az iskolákba a szülő viszi, és ha szarni akarsz a MÁV-on, oda iste vinnéd, de inkább visszatartod, mert nem akarsz a kórházba kerülni valami fertőzés miatt, mert ott kapsz egy másikat is mellé.
Így működik az ország nálunk faszagyerekeknél, irigykedjetek öngyilkos nyugati gyökerek!
Zebegény
2024-09-27 at 08:17
Kárpáti!
Mi lett azzal, amit Orbán Viktor mondott, hogy „mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt”? Hogy „mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is”? Hogy „mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül a Góliát”?
Sőt, nemcsak Orbán Viktor, de Orbán Balázs is méltatta eddig a magyar szabadságharcosokat, 2018-ban azt mondta: Magyarország a szabadságharcosok népe, és jelenleg is 1956 képviseli a legjobban Magyarországot, 2023. március 15-én pedig arról posztolt, hogy
„A magyarok szabadságvágya olyan erős, hogy a világ többi népe sokszor nem is érti, mi végre ez a dacos ellenkezés, mi ez a keserves síkon állás. Miért nem engedünk a 48-ból? Miért nem állunk be a sorba, és leszünk valamely világerő sokadik provinciája?”
Most pedig ő nem érti, mivégre az ukránok dacos ellenkezése, miért nem engednek az oroszoknak, miért nem állnak be a sorba, és lesznek Oroszország sokadik provinciája.
Nem csupán politikai hiba ez, hanem nemzeti szégyen. A kényelmes gyávaság kormányzati alapállássá emelése.
Ha így állunk, tényleg nincs sok értelme a haderőfejlesztésnek sem a lopáson kívül, hiszen mi úgyse „csinálnánk azt, amit Zelenszkij elnök”. Azaz az Orbán-kormány úgyse fogja „belevinni egy háborús védekezésbe az országát”, ha valaki meg akar támadni bennünket, csak jöjjön, mi nem fogunk védekezni. Viszont hadizsákmányként legalább odaadhatjuk a szép, új harckocsijainkat!
Kárpáti
2024-09-27 at 08:10
A magyar embereknek joguk van tudni, hogy Orbán megvédené a hazát vagy átadná az ellenségnek.