A Nemzeti Választási Bizottság tagja volt és Czeglédy Csaba mentelmi jogának felfüggesztése ellen szavazott dr. Litresits András, a szocialisták jogászának ügyeiben eljáró ügyvéd. Holott a bizottság ügyrendje szerint összeférhetetlenség miatt nem is szavazhatott volna. Egy nappal később már a politikus Facebook-oldalán kesergett, és tájékoztatta a Czeglédy mellett kiállókat arról, hogy három NAV-os visszavitte a szegedi büntetés-végrehajtási intézetbe védencét.
Március elsején ült össze a Nemzeti Választási Bizottság a 6 és fél milliárd forintos költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba mentelmi joga ügyében, ugyanis Gyurcsány és a szocialisták ügyvédje úgy döntött, elindul a választásokon, mivel akkor “nem tarthatja őt fogva a hatalom”, kvázi ki kell engedjék az előzetes letartóztatásból. Az NVB-nek azért kellett összeülnie és határoznia Czeglédy mentelmi jogáról, mivel Polt Péter legfőbb ügyész arra hivatkozva, hogy a képviselőjelölt köztörvényes bűncselekmények gyanúsítottja, és megnehezítheti, ellehetetlenítheti az ellene folyó nyomozást, így kérte mentelmi joga felfüggesztését. Csak így volt biztosított, hogy a hatóságok tovább tehessék törvény szerint a dolgukat a rendkívül szövevényes bűnszövetkezetet érintő büntetőügy feltárásában.
A bizottságnak tagja volt az MSZP delegáltjaként Czeglédy ügyeiben rendszeresen eljáró dr. Litresits András. Az ügyvéd ugyan jelezte a bizottságnak, hogy ő polgári ügyekben képviseli Czeglédyt, de azok úgy döntettek, ez nem akadálya annak, hogy részt vegyen az eljárásban és szavazhasson. Tegyük hozzá, arról nem esett szó, hogy úgy tudjuk, nem csak polgári ügyekben, hanem a Czeglédy ellen folyó büntetőeljárásokkal kapcsolatban is eljár a szocialista delegált.
Megkerestük a Nemzeti Választási Bizottság ügyrendjét, amelynek 8-as paragrafusa kimondja, hogy a pártatlanság biztosítása érdekében az NVB döntéshozatalában nem vehet részt az a tag, akinek a jogát, jogos érdekét, vagy személyét az adott ügy érinti. Kikértük a bizottság véleményét is. Megkeresésünkre így válaszoltak: “A Bizottság említett ülésén dr. Litresits András érintettsége felmerült, erről a Bizottság 42. számmal jegyzőkönyvi döntést hozott, és 0 igen és 5 nem szavazattal úgy foglalt állást, hogy dr. Litresits András nem érintett dr. Czeglédy Csaba mentelmi ügyében.”
Márpedig hogy ne érintené… Litresits András aktív még Czeglédy Csaba Facebook oldalán is. Aktívan kommentel, hozzászólásokkal tájékoztatja védence “szabadságharcáról” a követőit, támogatóit. Őrizetbevétele után nem sokkal már ki is írta, hogy három NAV-os jött érte a lakására és visszavitték Szegedre.
Úgy tudjuk, Litresits András mélyebben is érintett Czeglédy Csaba ügyeiben. a szocialista politikus ügyében eljáró ügyvéd megkörnyékezte a károsult diákok két képviselőjét. Azt ajánlotta, hogy a két szószólót kifizetik,. Kéri Ámon elzárkózott a lehetőségtől, úgy érzete diáktársai miatt sem teheti meg, hogy csak a saját pénzére gondol, még akkor sem, ha egyébként sokat jelent az a néhány tízezer forint. A fiatalember ezúttal is nyilatkozott nekünk. Arra a kérdésre, hogy ismerős-e számára a Litresits András név, egyértelmű igennel válaszolt.
Ő volt az, aki Czeglédy Csaba jogi képviselőjeként megkeresett és gyakorlatilag burkoltan megfenyegetett. E miatt feljelentést is tettem a rendőrségen. Két hét múlva fognak meghallgatni, akkora kaptam idézést az ügyben – mondta Kéri Ámon.
Vezető kép: Litresits egy szoci konferencián, Forrás: Youtube
Facebook
Twitter
YouTube
RSS