Pesti Srácok

Varga Judit: a magyarok erős Magyarországot akarnak

Varga Judit: a magyarok erős Magyarországot akarnak

Varga Judit a Quo vadis, Európa? – nemzetek Európája és a magyar érdek című konferencián szólalt fel, amelyet a Polgári Magyarországért Alapítvány szervezett. Az eseményen az igazságügyi miniszter kijelentette, hogy a magyarok erős Magyarországot akarnak egy erős Európai Unióban (EU).

A tárcavezető azt mondta, hogy sajnos egyesek a saját ideológiájuk alátámasztására használták az Európa jövőjéről szóló konferenciasorozatot. A magyar nemzet ugyanakkor azt nyilvánította ki, hogy erős Magyarországot akar. Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP-) delegációjának vezetője azt hangoztatta, hogy az uniós döntéshozók gyakran nincsenek tisztában a kontinens polgárainak és szabadon választott tagállami vezetőinek véleményével. Úgy határoznak intézkedésekről, hogy ki sem lépnek a brüsszeli EU-s negyedből. Gál Kinga, a Fidesz alelnöke, EP-képviselője szerint meg kell védeni az európai értékeket, hagyományokat, bármilyen további integráció csak ezen alapulhat. Kijelentette, hogy kudarcot vallott az Európa jövőjéről szóló konferenciasorozat, amely tavaly május 9-étől idén május 9-éig tartott.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.