
Magyarország egyetért azokkal a célokkal, amelyeket a Portóban tárgyalt cselekvési terv kitűz maga elé. A foglalkoztatottság folyamatos növelése, a hatékony felnőttképzés és a szegénység elleni küzdelem a prioritásaink között szerepelnek. Kellő szerénységgel tudjuk jelezni a csúcstalálkozón, hogy a magyar kormány a szóban forgó célokat jóval korábban elkezdte megvalósítani, így jó példát tud mutatni az európai partnereknek. 2030-ra szeretnénk azok közé az európai országok közé tartozni, ahol a legjobb élni, dolgozni és gyermeket nevelni – fogalmazott Varga Judit a Magyar Nemzetnek adott interjújában.
Az igazságügyi miniszter a portói szociális csúcstalálkozóról nyilatkozva számszerűsítette is a magyar eredményeket: eszerint míg a portói zárónyilatkozat az uniós foglalkoztatottság mértékét hetvennyolc százalékosra ígéri 2030-ra, Magyarország esetében a mutató már most hetvenöt százalék körül jár.
Okkal lehetünk tehát ambiciózusak. Gyakorlatilag a teljes foglalkoztatottságot, nyolcvanöt százalék körüli arányt tűztük ki célként. Ugyanez a tendencia a felnőttképzés terén, itt is jóval az uniós átlag felett járunk
– hangsúlyozta a tárcavezető, aki szerint noha a 2010 utáni munkaalapú magyar modellt eleinte érte kritika az Európai Bizottság részéről, mára annak eredményeit kontinensszerte elismerik.
Ha a munkát becsüli a társadalom, a kormány pedig a lehető legtöbb pénzt hagyja a foglalkoztatottak zsebében, a gazdaság fel tud olyan mértékben lendülni, hogy magától emeli a béreket. Magyarországon a minimálbér utóbb tíz évben történt megduplázódása sem egy felülről irányított politika következménye volt, hanem a gazdasági-társadalmi-kulturális szereplők együttműködésének nagyon sikeres eredménye
– fogalmazott Varga Judit.
Érinthetetlen tagállami hatáskörök
A miniszter ezzel kapcsolatosan arra is emlékeztetett: a szóban forgó mixet EU-országonként külön-külön kell megtalálni, az uniós szerződések is tagállami hatáskörökről szólnak a szociális kérdésekben.
Hadd döntsék el a tagországok, hogy milyen eszközökkel érik el a célokat. Tűzzük ki közösen a mérföldköveket, de az EU ne szóljon bele abba, hogyan érjük el őket. Magyarország egyébként nincs egyedül ezzel a véleménnyel, főleg az északi államok gondolkodnak hasonlóan. A svéd szociális modell is amiatt lehet kiváló, mert egyedi, a saját képességeikre fejlesztették
– vélekedett Varga Judit. Szerinte elsősorban a déli tagállamok részéről vannak törekvések arra, hogy közösségi irányba mozduljon el a szociális politika. Azonban, mint azt az igazságügyi miniszter leszögezi, a portói csúcstalálkozó nem a szerződések módosításáról vagy az átideologizált vitákról szól, hanem a tagállami tapasztalatok inspiráló cseréjéről.
Nemcsak az állam- és kormányfők, valamint a miniszterek szintjén zajlik az egyeztetés, hanem valóban minden érintett fél, így a szociális partnerek is jelen vannak. A magyar delegáció is folyamatosan bonyolítja a bilaterális találkozókat. Találkoztunk a kkv-k európai ernyőszervezetének vezetőjével, illetve miniszterekkel, uniós biztosokkal is. A portugál EU-elnökség képviselői is felszabadultak, hiszen sokáig online üzemmódban folytatták a munkát. Azt gondolom, hogy nagyon megérdemlik, hogy egy ilyen pezsgő és inspiráló eseményt szervezzenek, szemlátomást ki is tesznek magukért. Mindenki örül annak, hogy végre személyesen is tudunk találkozni
– tette hozzá Varga Judit. Az igazságügyi miniszter szerint hazánk okkal érkezett magabiztosan az EU-értekezletre.
Rosszhiszemű a balliberális sajtó
Azzal kapcsolatosan, hogy a hazai balliberális sajtóban felkapták a hírt, miszerint Magyarország és Lengyelország kifogásolta a csúcsértekezlet záródokumentumába illesztendő gender szót, az igazságügyi miniszter újfent arra hívja fel a figyelmet: Portóban nem az ideológiáról, hanem a Covid-válságról és hús-vér emberek mindennapi problémáinak megoldásáról egyeztetnek.
Magyarország egy olyan unióhoz csatlakozott, ahol a szerződések alapvetésként szólnak a férfiak és nők közötti egyenlőségről. Ha a foglalkoztatás szempontjából nézzük a helyzetet, a magyar kormány messzemenőkig támogatja a fizetések közötti különbségek csökkentését. Ezt a szándékot viszont nem szeretnénk ideológiai elemekkel felvizezni. Mind a magyar, mind az angol nyelv, sőt, az EU összes hivatalos nyelve lehetőséget teremt rá, hogy olyan szöveget fogalmazzunk meg, amely a valóságot tükrözi, és a férfiak és nők közötti diszkrimináció valamennyi formájának megszüntetését célozza
– húzta alá Varga Judit, hozzátéve: hazánknak számos szövegjavaslata van az elfogadandó dokumentumra, és bizonyos, hogy kompromisszumra jutunk a többi EU-állammal.
Rosszhiszeműnek tartom a balliberális híradásokat. Ahogy mondtam, nem szabad olyan ideológiai álláspontot erőltetni egyes országokra, amivel azok nem értenek egyet. Számomra nem kérdés, hogy ez az ügy nem befolyásolhatja a portói konferencia sikerét
– hangoztatta az igazságügyi miniszter.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook
Namond
2021-05-08 at 15:35
jÓ POFA A SZELFI. oRBÁN MINTHA DOLGOZNA, PRÍMA!
jUCUS, MI VAN A BIGTECH, SOCIAL MÉDIA SZABÁLYOZÁSÁVAL?
NEM LENNE IDEJE LESZARNI A SUNYI, KÉTKULACSOS ORBÁN FEJÉT?
Hófehérke
2021-05-08 at 11:53
Nem fúrták, hanem annullálják, hazánkban pedig tiltják teljesen helyesen a “gender” szót az Európai Unió gyakorlatában! Európának a hagyományos, a Teremtő által meghatározott családmodellt maradni fog! Nincs alku! Nem lehet engedni, alkudni! A libernyák eszmét, ha kidobják az ajtón, visszajön az ablakon! Készen állunk a háborúra, a küzdelemre! Győzni fogunk! Isten velünk, ki ellenünk?
Marad a konzervatív család fogalma, míg világ a világ! Apa és anya, gyerekek! A gyerek is lány illetve fiú! Magas ívben teszünk a libernyákok mentális , beteg hajlamaira! Most ez a két ország küzd és harcol a nyugati szemét ellen! Aztán felzárkózna a többiek, mint Olaszország, Németország, Anglia, Franciaország, stb.! Lengyelország, Magyarország keresztény állam! Minden romboló kisértésnek ellenállt és ellen fog állni! Már a migránsokat is sorozatosan utasítják ki az eddig befogadó országok! Elismerték hatalmas tévedéseik! A miden irat, okmány nélkül, irataikat eldobáló katona korú férfiak, vadak nem jelentenek munkaerőt, eszük ágában nincs dolgozni, képzetlenek, nőket erőszakolnak, embereket gyilkolnak, terror cselekményeket hajtanak végre! Magyarország, Lengyelország vezetői mérték fel jól a helyzetet! Akadályozták meg, hogy beözönljenek, minden ellenőrzés nélkül Európába!