
Varga Judit Facebook-oldalán reagált a német CDU döntésére, miszerint a kereszténydemokrata párt elhagyja nevéből a keresztény jelzőt, mivel szerintük akadályként hathat a nem keresztények számára, hogy azonosuljanak a párt célkitűzéseivel. Az igazságügyi miniszter szerint ez bizonyítja, miért is fontos megvédenünk keresztény identitásunkat.
Mint portálunk megírta, a CDU mellett a Keresztényszociális Unió (CSU) is mindeddig abból a feltevésből indultak ki, hogy pozitív jelentések társulnak a nevük rövidítésében szereplő C betűhoz, ez azonban mára – a belső jelentés érvelése szerint – megváltozott, és ez veszélybe sodorhatja a politikai tömörülések néppárti pozícióját. A névváltoztatást illetően Varga Judit kiemelte: a német jobboldal tehát végleg feladni látszik mindazon értékeit, amelyek mentén egykor a párt legnagyobb alakja, Konrad Adenauer dolgozott Németországért és Európáért.
Azért nevezzük magunkat Kereszténydemokrata Uniónak, mert ezek az alapelvek, amelyek a nyugati kereszténység szellemi talaján állva fejlődtek ki, alkotják egész munkánk alapját
– idézte Varga Judit a párt alapítóját. Hozzátette: mindeközben Németországban idén már ötven százalék alá eshet a keresztények száma, az új balliberális kormány pedig bevándorló országnak nyilvánította saját hazáját. A CDU ebbe a masszába óhajtana beolvadni.
Minden munkánk során, mindig tartsunk szem előtt egy eszményt, a keresztény eszményt, mert a kereszténység hangsúlyozta először az ember szabadsághoz való jogát
– zárta Varga Judit bejegyzését Konrad Adenauer szavaival.
Forrás: Varga Judit Facebook-oldala; Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Rakovszky István
2022-02-03 at 20:14
A CDU névváltoztatása jól jön.
Ugyanis sokan nem fognak belenyugodni és megalapítják az új CDU/CSU-t, amely csatlakozni fog a most alakuló konzervatív pártcsoporthoz.
EZzel is csökkentik az EP-beli Néppártot és növelik az új konzervatívot.
Weberke meg nagyot nézhet, hogy egy kis “pártcsoport” vezetője lesz‼ Egy személyes pártocskáké.
Orientál
2022-02-03 at 17:26
Csak volt a NÉMET Németország.Ami érdekes hogy a németek fogynak ,de Sorosék az általuk muszlim egyes államokban kirobbantott gyilkos háborúik miatti EU-ba jött migránsok szeretnek túlszaporodni ,viszont Sorosék az emberiség létszámát elkezdték csökkenteni , ez egymással ellentétes főleg ha a muszlim migránsok a hozzátartozóikat is utánuk hozathatják az EU-ba.
Rézmüves Gusztáv
2022-02-03 at 17:06
Meg kérdőjelezhető ezeknek az embereknek a hite.
Mert a hit az vagy van, vagy nincs.
Kérem a Német népet eddig a CDU- pártban.
Ezek mentén és okán szélhámosok uralták le.
Visszaélve a keresztény személyiségek közösségi rokonszenvével és szolidaritásával.
Ki köptem.
Etel
2022-02-03 at 16:12
Semmi akadálya nem lett volna a választások előtt átkeresztelni magukat, csak úgy nem lehet választásokat nyerni, mint a migráció támogatásával sem, ahogy Karácsony nagyon okosan kijelentette szintén Németországban, szintén a választások előtt.
Úgy kell ezt csinálni, ahogy Dr Kiss cselekedte Óbudán, megválasztotta magát az MSZP-vel, aztán átnyergelt.
polizza
2022-02-03 at 12:13
Vajon ez már az új elnökükhöz M AE R Z -hez kötődő változás, vagy még korábbról induló, netán már korábban eldöntött dolog.
Mert ha hozzá kötődő dolog, akkor az ő személye olyan a korábbiakhoz – Merkel/Laschet-hez – képest, mint Manfredhez képest Ursula, vagy Sassolihoz képest Roberta Metsola.
(Nem mintha Tajani nagyon eltért volna bizonyos elvárásoktól, még ha azért visszafogottabb is volt és legalább utólag visszatért(? valóban, vagy csak látszólag?) a megnevezés szerinti oldalára.
Valahogy mindig ugyanolyan féle jön ki a dologból, még akkor is, ha másmilyennek mutatta magát korábban. Vagy más is volt? Csak megfenyegették? Megzsarolták? Vagy mi van egyáltalán a világban?! Lehetetlen, hogy mindenki valóságosan ilyen szélkakas legyen!
Olyan, mint hogy MZP-t is hagyta az egyház előretörni az ottani közösség útján. Nem így volt? Nem ismerte fel a plébános úr, meg a többiek, hogy milyen elméjű és lelkivilágú emberről van szó?
Vagy direkt hagyta? Netán támogatta?
Nem ártana ezekről a dolgokról azért hallani, legalább akkor, ha az ország ápr. 3. után is mehet majd előre.
Akkor meg még inkább, ha netán mégis a többség a hátramenetet választaná.
[email protected]
2022-02-03 at 12:07
Akkor a CDU – ból DU lesz és a CSU-ból SU??
Jól hangzana!
DU Scholz!
Söder hast Du noch einen Schuh?
Nyugati Ádám
2022-02-03 at 12:06
Papa Lima Papa bejegyzés kiegészítése. A keresztény jelző elhagyása egy olyan, több mint 80 éves párt nevéből, amelyik a keresztény értékekből nyeri küldetése lényegét, politikai tévút. Ennél még az AFD is tisztességesebb, mivel egy nemzeti liberális alternatívát ajánl a választóinak. A névváltoztatás sok szavazót tesz tanácstalanná, mert az 50% alá süllyedt keresztény populációnak nincs választható alternatívája. A muszlim szavazók gyarapodása pedig nem jelent aktív politikai tudatot. Ők mindig ahhoz az irányzathoz csatlakoznak, amelyik támogatja a bevándorlást, elismeri a többnejűséget, megengedi, de legalább is nem tiltja a sarija törvények alkalmazását és több segélyt és támogatást ígér. Sajnálom, hogy a németek többsége nem csak az aktív kereszténységről, hanem a keresztény értékekről is lemondtak a liberális semmiért. Így teljesen védtelenekké váltak a muszlim dominancia ternyerésével szemben.
Dusa Lajos
2022-02-03 at 11:38
A névváltoztatás teljesen jogos, mi több: lényegre törő! Nem is szeretném ennek az áruló pártnak a megnevezésében sem a keresztény szót.
Bubu
2022-02-03 at 11:29
A CDU-nak és a CSU-nak annyi.
A CSU fogja még egy ideig számítani fog Bajorországban, de idövel ök is elolvadnak mint az óceánon délfelé úszó jéghegyek.
Greg
2022-02-03 at 10:36
Ehhez nem kell és nincs is mit hozzáfűzni.
azunio
2022-02-03 at 10:28
tarcsa
2022-02-03 at 08:24
>>>
Olvasd DIKTATÚRA szónak 😛
na4
2022-02-03 at 10:17
Na bakker, ez sokat elárul róluk. Új névnek javaslom az LMBTQ-t.
Nagy Mátyás
2022-02-03 at 09:45
Az egész XX. századot a német őrület jellemezte/* és ez most sincs másként. Figyelni kell őket, mert Európa sírásói /* a bolsevizmus támogatása, a két világháború – köztük a Szovjetunió megtámadása, szövetség Japánnal, ergo az USA megtámadása ….. és manapság az iszlám merkeli betelepítésének folytatása.
Karácsony.sk
2022-02-03 at 09:44
CDU-nak ez a nyilvános lépése csak visszaigazolta a FIDESZ jogos és nagyon is jó döntését akkor, amikor úgy döntöttek ama időben, hogy otthagggyák ezt az erkölcsileg lezűlött fehérje halmazokból összetákolt-mákolt hazájukot és elveiket eláruló bárány ma már liberálfa…..szta gittegyletet!
Szlovákiából…..
Vladtepesch
2022-02-03 at 09:13
Bebizonyosodott, hogy a lejjebbnél is mindig – mindig!!! – van még lejjebb.
Papa Lima Papa
2022-02-03 at 08:58
A muzulmán bevandorlók tömege az eszement liberális ámokfutás eredményeként politikacsináló szavazóbázissá nőtte ki magát. Már Merkel országlásának utolsó évtizedében egyértelmű volt, hogy meg kívánnak felelni a muszlimoknak és az invazív faj országfoglaló törekvéseinek nem fognak gátat vetni. Ez a soronkövetkező lépés. Önfeladó, öngyilkos lépés. Németország a weimari úton, és lassan, de biztosan megszűnőben. A hazáját és Európát eláruló Merkel pedig még mindig szabadlábon.
Gottwald Zsolt
2022-02-03 at 08:51
Majd berakjàk az “M” betüt: MDU – muslimische demokratische Union…
És ha bevezetik a sàriàt is akkor akàr megint kormànyra kerülhetnek. Ha lesz még Németorszàg…
tarcsa
2022-02-03 at 08:24
Pedig maradhatott volna a nevük, csak akkor az egyre jelentősebb muszlim népesség nem szavazna rájuk. Bár Gyurcsányék pártjánál sem értem a demokratikus szót, mert a szemkilövető akkor volt demokrata, amikor Hitler.