A költségvetés a legrosszabb forgatókönyvvel számol, azaz, hogy 2024-ben is tartani fog a háború – jelentette ki Varga Mihály az aktuális kormányinfón. A pénzügyminiszter hozzátette, ennek ellenére a kormány a gazdaság növekedésével, és az államadósság csökkenésével számol. Kijelentette, nincs B-terv, a kormány azzal számol, hogy az uniós forrásokat Magyarország maradéktalanul megkapja.
Varga Mihály a sajtótájékoztatón elmondta, a jövő évben a kormány tervei szerint az államháztartási hiány 3 százalék alatt lesz, a gazdasági növekedés 4 százalékos lesz, az államadósság pedig 66,7 százalékra csökken.
A védelem költségvetése
A pénzügyminiszter elmondta, a háború negatív hatásai a magyar gazdaságot is érintik, ezért olyan 2024-es költségvetésre van szükség, amely megvédi azokat az eredményeket, amelyeket hazánk az elmúlt 10 évben elért. Ennek értelmében a családokat, a nyugdíjakat és a munkahelyeket meg fogja védeni a kormány. Varga Mihály szólt arról is, a jövő évi költségvetés a védelem költségvetése lesz, ezért több forrás jut a védelmi kiadásokra, a honvédelmi fejlesztések mintegy 1300 milliárd forintot fognak kitenni, azaz a hazai össztermék 2 százalékát is meg fogják haladni. Ugyanakkor kiemelte, a védelem költségvetése kiterjed a rezsivédelem fenntartására, a családok, a munkahelyek és a nyugdíjak megvédésére is. Kitért arra, fontos, hogy azok a szektorok is hozzájáruljanak a terhek viseléséhez, amelyek extraprofitra tesznek szert a háború ellenére is. Megjegyezte, a piac konszolidációjának köszönhetően ugyanakkor esély lesz az extraprofit-adó lassú kivezetéséhez.
66,7 százalékra csökken az államadósság
Varga Mihály a konkrét számokra térve elmondta, a kormány reményei szerint a gazdaság növekedési pályán marad, 3 százalék alatti lesz az államháztartási hiány, 66,7 százalékra csökkenhet az államadósság, az infláció pedig éves átlagban 6 százalék környékén állapodik meg 2024-ben. A gazdasági növekedés 4 százalék körül fog alakulni. Varga Mihály kiemelte, 3,5-szer több jut jövőre a családok támogatására, továbbra is fennmarad az inflációkövető nyugdíjemelés, és marad a 13 havi nyugdíj is.
Varga Mihály elmondta, a 2024-es költségvetésbe betervezték az uniós forrásokat is, tehát nincs B-terv, hazánknak maradéktalanul hozzá kell jutnia a neki járó pénznek.
Hiába akarja Brüsszel, marad a rezsivédelem
Gulyás Gergely a sajtótájékoztatón elmondta, Magyarország visszautasítja az Európai Bizottság költségvetési biztosának azon országspecifikus ajánlását, hogy hazánk 2023 végére szüntesse meg az az energetikai támogatásokat. A kancelláriaminiszter hozzátette, a biztosnak különben sincs jogköre ilyen javaslatok megtételére. Gulyás Gergely reagált az Európai Parlament azon határozattervezetére, amely hazánk soros uniós elnökségét hivatott megakadályozni. Kiemelte, az Európai Parlament ezen határozata, amely feltételezése szerint elfogadásra is fog kerülni, olyan érvényességű lesz, mintha az azeri parlament hozta volna. Megjegyezte, ugyanakkor nem akarja megsérteni az azeri parlamentet sem azzal, hogy azt feltételezi, hogy ilyen határozatot elfogadna hazánk ellen.
A szokásoktól eltérően Varga Mihály pénzügyminiszter is részt vesz az aktuális Kormányinfón, hogy ismertesse a jövő évi költségvetés részleteit. Kövesse a PestiSrácok.hu-n élőben a sajtótájékoztatót.
Vezetőkép: MTI
Orientál
2023-05-26 at 13:10
Láthatjuk hogy Karácsony éppen akkor volt Gyurcsány tanácsadója amikor az mszp-s szdsz-es elvtársaikkal együtt az államcsődbe szétlopták hazánkat , Karácsony éppen a napokban szart a fővárosiak nyakikba rengeteg milliárd forint összegű hitelt. Éz is jelzi hogy Gyurcsányék az életszínvonalunkra nagyon veszélyesek.
Orientál
2023-05-26 at 13:00
Vigyáznunk kell mert a balliberális zöld Gyurcsány banda ahogy kirámolták Budapest bankszámláját ez csinálják a duneújvárosi és a pécsi elvtársaik beruházás fejlesztés nincsen de a gátlástalan méretű csicskáiknak ömlik a fizetés na meg a jutalom. Ez pontosan az önkormányzati szinten mint ahogy Gyurcsányék teljesen csődbe szétlopták hazánkat 4 év alatt 2006-ra. Karácsony mist vett fel több 10 milliárdos hitelt z ottani emberek terhére.
P.F.Z.
2023-05-26 at 05:06
Kijelentette, nincs B-terv, a kormány azzal számol, hogy az uniós forrásokat Magyarország maradéktalanul megkapja.
Pedig én tökre elhittem, hogy nincs is szükségünk az EU-s pénzekre nagy önállóságunkban…
Egyébként meg:
“Orbán Viktor miniszterelnök a péntek reggeli rádióinterjújában úgy fogalmazott: „Ukrajna pénzügyi értelemben nem létező ország. Nem tudja saját magát finanszírozni. Az a kérdés, hogy mi fenntartjuk-e Ukrajnát, vagy sem. Amint azt mondjuk, hogy nem, akkor a háború véget ér.”
Valamiért ez jutott eszembe, mint rosszul öregedő mondat.
És a sok hülye meg azt mondja, hogy lépjünk ki az EU-ból. Most ismerte el a pénzügyminiszter, hogy EU-s pénzek nélkül államcsőd lesz.
Sas
2023-05-25 at 20:42
Gondolom most is pofátlanul nagy összeget költenek az Alföldi Róbertekre-mivel nincs kontroll-.Ez valami védelmi pénz?Pest átengedése milyen eljárás?Kádár nem engedett meg magának ilyen pofátlanságot.
Orientál
2023-05-25 at 18:29
Mint 2004-es évtől az akkori eu-s parlament együtt az illetékes akkori pénzügyi biztossal nem szóltak a balliberális Gyurcsányéknak éveken át hogy hazug költségvetési adatokat küldenek be az eu-s központba. Maga az akkori eu-s vezetés a illetékes bürokratáival együtt megcsinálta ,tehát hagyták az mszp-s szdsz es Gyurcsányékat Bajnaiékat hazánkat szétlopatniuk az államcsődbe. Mintha ismét ugyan az a Gyurcsány na már a nejével együtt kapaskodott vissza az ellenzék vezérekénének.
Dodo
2023-05-25 at 17:36
Röhögnék az Európai Parlament határozatain, ha nem tudnám, hogy Soros mondja tollba őket és az alázatos csürhe tagjai milyen jó fizetést kapnak a határozatok megszavazásáért.
Nagy bela
2023-05-25 at 16:28
A libsi sajtómunkások kivágták ma a rezet, szépen felöltöztek. Egyikük sem volt gyűrött, csapzott pólóban!
Tudományos libsizmus
2023-05-25 at 15:45
Nézzünk meg egy egy évvel ezelőtti Ukrajna térképet a háború akkori állásáról. Majd utána nézzünk meg egy mait.
Lényegében ugyanazt látjuk.
Ez egy állóháború. Bármeddig eltarthat. Egy évig. Két évig. Három évig.
Köszönjük szépen a ruszkiknak, hogy sikerült összerakniuk egy globális felfordulást, mert nekik kell két megye Ukrajnában. Csak épp nem tudják megszerezni, mert ahhoz már hülyék.