Pesti Srácok

Varga Mihály A Riporternek: a baloldal szerint valami rosszat tettünk, csökkent a benzin ára huszonhat forinttal (Videó!)

A baloldal és kiszolgáló médiahálózatuk hetek óta másról sem cikkeztek, minthogy az államnak lépnie kell a magas üzemanyagárak miatt. Ám most, hogy ez megtörtént, a kritikusok azt harsogják, hogy nem szabad a piaci folyamatokba beavatkozni. Mindeközben egy ország fellélegzett, hiszen Németországgal és Franciaországgal ellentétben, nálunk 480 forintban maximalizálták az üzemanyagárakat, amíg ez más országokban öt-hat és hétszáz forint körül mozog. Az energiaárakkal is hasonló a helyzet: amíg Magyarországon a rezsicsökkentésnek hála az árak nem változtak, addig Nyugaton már oktatófilm készült arról, hogyan kell házi készítésű cserépkályhát készíteni annak érdekében, hogy ne fagyjanak halálra az emberek a lakásukban. A Riporter az energia és üzemanyagárak emelkedésének okát tárta fel legújabb adásában.

A magas üzemanyagárak miatt az ellenzéki sajtóban folyamatosan arról lehetett olvasni, hogy a kormánynak be kellene avatkoznia a piac működésébe és mérsékelni a benzin és a gázolaj árát, ami az ötszáz forintot is túllépte. Ez meg is történt és a miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely bejelentette, hogy november 15-től maximum 480 forint lehet az üzemanyag ára literenként egész Magyarországon. Az üzemanyagárak egyébként az egész világon megugrottak, hiszen a kőolaj ára emelkedett. Ezért ne lepődjenek meg azok, akik nyugat felé veszik az irányt, hiszen Franciaországban, Németországban már hatszáz forint felett lehet csak tankolni literenként.

Miután a kormány maximalizálta az üzemanyagárakat hazánkban, ugyanazok a kritikus hangok, melyek korábban az állami beavatkozást sürgették, már azon az állásponton voltak, hogy nem szabad a piaci folyamatokba beavatkozni. Pedig így megelőzhető, hogy például az élelmiszerárak növekedjenek.

PestiSracok facebook image

– mondta a pénzügyminiszter A Riporterben. Varga Mihály kiemelte, hogy ezért is érdemes átmeneti megoldásokat találni, amivel lehet segíteni a vállalkozásokat és a családokat. A politikus hozzátette, hogy az ellenzéki padsorokban többen is szóvá tették az üzemanyagár csökkenést, mivel úgy gondolják, hogy ez évek múlva súlyos terheket ró majd az államkasszára.

– jegyezte meg a miniszter.

Varga Mihály ugyanakkor a megugrott energiaárakról is beszélt, ami hazánkban szintén mérsékelve van, köszönhetően a rezsicsökkentésnek, amit 2013-14-ben vezetett be a kormány és akkor számos bírálat érte az intézkedést. Azóta hét év eltelt, nem mentek tönkre a szolgáltatások, ahogyan azt a vészjóslók gondolták. Varga emlékeztetett, hogy a baloldal korábban azt követelte, hogy a piaci árakhoz igazítsa Magyarország is az energiaárakat, amit ha megtettek volna, most a magyar családokra zúdulna ez a hatalmas teher. A baloldal most pedig azt kifogásolja, hogy a kormány megállapodást kötött az oroszokkal, ami azért történt, mert azt kell szem előtt tartani, hogy ezeket az energiaforrásokat biztosítani kell az ország számára.

– mondta Varga Mihály.

Ajánljuk még

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.