Pesti Srácok

Varju és Fegyőr sem lehet országgyűlési képviselő, ha a bíróság jogerősen elítéli őket

Varju és Fegyőr sem lehet országgyűlési képviselő, ha a bíróság jogerősen elítéli őket

Fekete-Győr András egy parlament előtti tüntetés miatt van a vádlottak padján: a Momentum korábbi elnöke 2018-ban füstbombát dobott a rendőrökre, amiről videofelvétel készült. A DK-s Varju László hiába nyert egyéniben Újpesten, ő a 2018-as MTVA-elleni ostrom miatt van a bíróság előtt, ugyanis akkor nekirontott a biztonságiaknak: egy őr lábát el is kapta, ki is húzta, ami miatt a biztonsági őr nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Az alaptörvény, valamint az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény kimondja, hogy olyan magyar állampolgár, aki bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélnek, nem lehet parlamenti képviselő. Két olyan politikus is van jelenleg, aki vádlottként kerülne be a parlamentbe: Fekete-Győr András és Varju László. Utóbbi ellen a Fővárosi Főügyészség választás rendje elleni bűntett és más bűncselekmények miatt emelt vádat.

A DK-s politikus volt az egyike azoknak a baloldali képviselőknek, akik 2018-ban betörtek az MTVA központjába azzal a céllal, hogy élő adásban szerepeljenek, azonban a székházban szolgálatot teljesítő biztonsági őrök megakadályozták ezt. A Magyar Nemzet megjegyzi: a vádban szereplő bűncselekményekből kettő − a súlyos testi sértés és a garázdaság vádja − ehhez az ügyhöz kapcsolódik. Mint ismert, a székházfoglalósdi során Varju egyszer nekirontott a biztonsági őrök sorfalának, majd később a földre feküdt, megfogta és kihúzta az egyik őr lábát, aki ettől elesett és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Varjunak van egy másik ügye is, hiszen a választás rendje elleni bűntettben is érintett: a vád szerint Varju László még 2018-ban, egyéni jelöltként egy kávézóban találkozott egy független jelölttel, akinek szép summát ajánlott, ha visszalépne a javára, azonban az egyéni jelölt ezt nem fogadta el.

PestiSracok facebook image

Fegyőr sem lehet nyugodt

A Momentum ex-elnöke jelenlegi tanácsadójával, Szarvas Koppány Bendegúz jelenlegi VIII. kerületi momentumos önkormányzati képviselővel 2018-ban egy Kossuth téri tüntetésen támadt rendőrökre. A vádhatóság videofelvétellel is bizonyítani tudja, hogy a lila politikusok törvénysértő módon, agresszívan léptek fel az egyenruhások ellen. Fegyőr és Szarvas Koppány Bendegúz ellen felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kérték, társtettesként csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak ellenük a vád. A Magyar Nemzet megjegyzi: elmarasztaló jogerős ítélet esetén a mentelmi bizottság mondja ki az elítélt képviselő összeférhetetlenségét, amit az Országgyűlés hagy jóvá, ami után pedig megszűnik az érintett képviselői jogállása.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.